Interjút közöltünk pár hónapja a Covalact tejgyár vezérigazgatójával. Amit akkor még nem árulhatott el, azóta a cég részvényeinek többségét eladta egy amerikai befektető társaságnak. A tulajdonváltás nem jelentéktelen változáshoz fog vezetni a megye mezőgazdaságában, beleértve sok kisgazda mindennapjait.
A Covalactról a beszélgetést követően tudhattuk meg, hogy igazodási kényszerében rátért a külföldi tej behozatalára, nyilván, a minőségi követelmények kívánták meg, hogy az európai szabványnak megfelelő csíraszámú és szomatikus számú stb. magyarországi tejet vásároljon feldolgozásra.
A nagy újság azonban más. A tejgyárat ugyanis 2007 augusztusában eladta az igazgató, e tervéről, melyet alighanem már kovácsolgatott az interjú idején, persze nem beszélhetett még. Az eladás oka csakis a versenyképesség fenntartása lehet, a Romániába bejött világcégekkel csak tőkeerős ellenfél veheti fel a versenyt, és a Covalact egyre szegényebbnek és kiszolgáltatottabbnak érezhette magát e konkurenciában. Az amerikai Sigma Bleyzer Southeast European Fund IV birtokába került az ügylet nyomán a cég részvényeinek 70 százaléka, mégpedig kb. hétmillió euró fejében. Ioan Bălan vezérigazgató, aki különben kikötötte, ő marad a gyár élén, azt nyilatkozta a sajtónak, az amerikai cég belső fejlesztést és további vásárlásokat is fog eszközölni, s a következő 5—6 év alatt el kívánja érni az évi százmillió eurós forgalmat. Növelik a gyártókapacitást, bővítik a raktárakat és a beszerzési hálózatot.
Ne köntörfalazzunk, a Gyarapodó magyarok sorozatban megszólalók zömének a Covalact eladása nem jó hír. A gyár új minőségi elvárásai csak élezhetik a versenyt e tekintetben is, ennek kevesen fognak megfelelni, a gyár érthető módon a nagy mennyiséget előállító tehenészeteket fogja preferálni, azoknak prémiumot (literenként 30—35 eurócentet) is ígér, a többiek pedig kereshetnek más felvásárlót maguknak, ha találnak. Nem olvasható ki más abból a bejelentett szándékból, hogy szerződést csak azokkal kötnek, akik havonta legalább 2000 liter tejet tudnak leszállítani. Ehhez két-három tehén nem elegendő, a hűtési lehetőségek hiánya pedig végleg pálcát törhet a kisgazda fölött. A gyár felfutása, országos és kontinentális megerősödése tehát alighanem a húsmarhatenyésztés felé tereli majd a kisüzemi és családi állattartás jó hányadát megyénkben. Azonnali hatása pedig cseppet sem lesz örvendetes azoknak, akik két-három tehenük után ebből egészítették ki sovány téesznyugdíjukat, őket immár a könyörtelen nagytőke fogja elutasítani ugyebár, e bevételi forrás ugyanis egyik napról a másikra számukra el fog apadni.
