Az emlékezés szerves része életünknek, mivel annak folyamán a megtörtént dolgok, a megismert és megszeretett arcok egyre gyűlnek. Ezt a folyamatot még hatványozzák az ünnepek, különösen a nemzeti jellegűek, amikor felidézzük az előttünk járók tetteit, reményeit, csüggedéseit, tapasztalatait. Ilyenkor a régmúlt közelmúltnak tűnik, szinte előttünk zajlanak le gondolatban az események, érzések vibrálnak a levegőben, hogy aztán ismét a feledés homályába merüljenek.
Mennyire szükséges az emlékezés? — kérdezhetjük magunktól, amikor élni szeretnénk az életünket, de minduntalan egybefolyik a jelen és a múlt.
Az egyensúly megtalálása ebben is fontos mérföldkő. Szükséges időnként felidézni a múltat, hogy ne ismételjük meg a hibáinkat nemzeti és egyéni szinten egyaránt. Szükséges emlékeznünk jó és rossz élményeinkre, hogy útmutatóul szolgáljanak a továbbiakban. A rosszból leszűrhetjük a következtetéseket, hogy mit nem tettünk helyesen, a jó meg biztatást nyújt a továbblépéshez.
A jelen levő múlt tehát lényünk egy része, melyből jelenünk fakad. Mégis vigyáznunk kell e kényes egyensúlyra, mert a múlt elhatalmasodhat életünk felett. Öregekre jellemző inkább, hogy csak emlékeik közt, a múltban élnek, már alig törődnek a jelennel, de fiatalabbak is hajlamosak mindig csak a múlton keseregni vagy annak eseményeit túlértékelni.
A múltban elkövetett hibákat, elszenvedett vereségeket nem lehet meg nem történtté tenni, de tanulhatunk belőlük, majd továbbléphetünk. Az emlékezés eltompítja az éleket, így kevésbé fáj, ami elmúlt, a jó élmények pedig megsokszorozódnak lelkünkben.
Ha barátot, családtagot veszítettünk el ténylegesen vagy csak jelképesen, hiszen eltávolodtunk, eltávolodtak tőlünk, az emlékezés segít pótolni az űrt, segíti a megbocsátást.
Ellenben ha önmagunk felülvizsgálatáról van szó, hajlamosak vagyunk rózsaszín fátyolba burkolni tévedéseinket, mert könnyebben el tudjuk fogadni magunkat így, mint éles fényben. A helyes önismeret azonban megköveteli a tényekkel való szembenézést, majd utána a magunknak való megbocsátást is.
Csak így tudunk épülni, tovább haladni és értékesebbé tenni a jelent.