Bevallom, valahányszor negyven éve kényszerűségből elhagyott szülővárásomban járok — akarva-akaratlan fel kellett ülnöm a kihelyezés körhintájára —, nem tudom leküzdeni változásai fölötti szívfájdalmam. Szeretetre méltó városom valósággal kivetkőzött, mert kivetkőztették, önmagából az utóbbi harminc évben.
De ez hagyján ahhoz képest, ami leginkább fáj: kisebbségi vonatkozásban a legméltatlanabb kiszolgáltatottságba taszították falai között ama magyarságot — közel hatvanezer embert! —, melynek pedig az ötvenes-hatvanas években itt még elviselhető sorsa volt.
Hogy nagy a baj, mindig érzékelem, valahányszor az itteniek óvatosságnak már nem nevezhető meghunyászkodásával találkozom. Ennek gyökere egy-egy ilyen március 15. után persze kézenfekvően érthetőnek tűnik: ok nélkül kísértek be két fiatal egyetemista lányt a rendőrségre, és aránytalan méretű karhatalmi készültséggel próbálták ,,megvédeni" az ünneplőket, a megelőző napon pedig kimondott magyarellenes tüntetés, agresszív jelszavak célozták a megfélemlítést és a többségi előítéletek felszítását, a 80 százalékossá duzzadt lakosságrész megtévesztését, félrevezetését a kisebbségi törekvések valódi természete felől.
No de mi áll e mozgolódás hátterében, miért érezték egyes mozgalmak és intézmények, hogy ,,be kell durvulniuk"?
Nem csupán a székelyföldi események. Bizony megtörtént helyben is, hogy lehorgasztott fejét próbálta meg felemelni ismét egy magyar csoport, tucatnyi ifjúsági szervezet írt alá egy tizenkét pontos kiáltványt a város és benne a mi városunk megmentése érdekében. Az önérzetes, de nem kihívó manifesztumban többek közt azt kérik — érdemes lenne minden lapnak leközölni, hadd idézzük, mert végre jobb magunkra ismerhetünk e hangban:
A kolozsvári tanulóifjúság 12 pontja
Mi, kolozsvári székhelyű és helyi, valamint országos hatókörű ifjúsági és diákszervezetek 2010. március 15-e méltó megünneplése mellett az alábbi 12 ponttal kívánjuk felhívni a figyelmet közösségünk megoldatlan problémáira.
Kolozsvár Erdély fővárosa, így különleges szerepe van az erdélyi magyar közösség alakításában, megmaradásában és fejlődésében. Ennek szellemében idén a következő 12 pontot írtuk össze:
1. A hagyományos utcanevek visszaállítását. Március 15-e szellemében követeljük a Kossuth Lajos utca nevének visszaállítását!
2. A kolozsvári magyar lakosság számára a magyar nyelvhasználat biztosítását a közigazgatásban, az egészségügyben és az igazságszolgáltatásban!
3. A főtér méltóságának visszaállítását, a Mátyás-szobor magyar feliratának visszaállítását!
4. Kolozsvár Erdély fővárosa. Kolozsvár különleges státusának mielőbbi meghatározását!
5. Önálló állami magyar egyetem visszaállítását Kolozsváron!
6. Kolozsvári magyar ifjúsági központot!
7. Hatékony és helyzetteremtő magyar érdekvédelmet a kolozsvári politikai, közéleti szervezetek részéről!
8. Kolozsvár egykori címerének hivatalos visszaállítását!
9. A funari örökség — jelenleg használatban lévő törvénytelen címer, magyargyalázó plakettek és emléktáblák — végleges eltüntetését!
10. Magyar feliratokat, kétnyelvű utca- és eligazító táblák kihelyezését a városban!
11. Fejlődő karrierlehetőséget, munkahelyteremtést és a lakásgondok megoldását!
12. A román hatóságok és szélsőséges szervezetek magyarellenes megnyilvánulásainak megszüntetését!
Aláírják:
az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), valamint a Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ).
Mint látjuk, a nagyváradi, marosvásárhelyi mozgalmakhoz hasonló igények fogalmazódnak meg a kincses városban, érdemes úttörőknek kijáró figyelemmel kísérni és támogatni azokat, akik vállalták a fellépés kockázatát.
