A kitüntetettek között volt Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla, utóbbi három egykori elítélt már csak posztumusz elismerést kapott. Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Szekuritáté volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irá­nyítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 románnal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson, szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd szabad elvonulást ígértek a magyaroknak, de ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát — folytatta. Tőkés László európai parlamenti képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzen. 1990-ben a román kormány Magyarországra kente a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig ,,újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében.

Puczi Béla emlékezik

A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek, akit a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek. Magyarországra menekült, a Roma Sajtóközpont munkatársai készítettek vele interjút, az ő és a romák szemszögéből meséli el a három nap történetét.

,,Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. (...) Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ-székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. (...) Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. (...) Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszony vallotta be, hogy a férje úgy be volt itatva, hogy a saját házát fejszével vágta le. (...) Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok, testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt."

Részlet a Három napig magyar című könyvből — Roma Sajtóközpont könyvek, 2000. (Összeállítás a www.mult-kor.hu nyomán)