A bécsi sing bevezetése Erdélyben

2010. március 23., kedd, Magazin

Mária Terézia császárnő a Monarchia területén egységes mértékegységeket és azok betartását rendeli el 1769-ben. Mivel a birodalom területén többféle mértékegység volt használatos, ez sok esetben visszaélésre adott lehetőséget, különösképpen a beszolgáltatásoknál, valamint a zsellérek és a jobbágyok adójának törlesztésekor.

A mértékegységek bevezetéséről a rendelet így szólt: ,,Felséges Asszonyunknak 1769 esztendőben Szent András havának 12 napján költ kegyelmes parancsolata szerint a földesuraknak, jobbágyoknak és zselléreknek egymás ellen származható panaszaiknak megelőzésére szükség az egész hazában az Ő Felsége szentséges nevével újabban avégre kihirdetni, hogy mind a földesurak, mind pedig a jobbágyok és zsellérek magukat azoknak szoros megtartásához alkalmaztatni tudhassák.

Jóllehet az 1766-dik esztendőben augusztusnak 28-dik napján költ rendelés által megparancsoltatott, hogy a Bécsi Sing és mérték minden megyékre behozatassék, mindazonáltal hogy a jobbágyok és zsellérek azoknak behozatások által, melyeket földesuruknak beszolgálni tartoznak, valami módon meg ne károsítsanak. A beszolgáltatandó jóknak prestátioknak mennyisége és minősége körül tartassék meg a régi szokás, és azt, amit e szerint tartoznának befizetni, alkalmaztassák a Bécsi Singhez és mértékhez."

Egy bécsi sing 62,2 cm-nek felelt meg. Erdélyben a sing bevezetése előtt a magyar rőföt használták a hosszmérték egységeként, melynek hossza 78 cm volt. Mértékegységként szolgált a láb (31,6 cm) és a hüvelyk (25,5 cm). Űrmértékek: az icce (0,80 liter), a meszely (1,60 liter) és az akó (56 liter).

A Monarchia területén még sok évig a régi mértékegységeket használták. A földesuraknak és a piacon áruló kereskedőknek sok esetben sikerült becsapniuk a tudatlan jobbágyokat és zselléreket. Mária Terézia rendeletei ezeket a visszaéléseket próbálták visszaszorítani.

A bécsi sing egészen az 1950-es évekig szolgált mértékegységül Erdélyben. Idős falusi asszony gyermekkoromban még egy sing szalagot kért a kereskedőtől, aki a 62 centimétert azonnal mérte is, hiszen a mértékegységet még ismerték a régi kiszolgálók.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-03-23: Gazdakör - Csinta Samu:

Felhívás ügyintézésre (Megkezdődött a hitelgaranciák kibocsátása a minőségi tejtermelésre)

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Kovászna megyei székhelyén megkezdődött a minőségi tejtermelés ösztönzésére felvehető banki hitelekhez szükséges iratok kibocsátása.
2010-03-23: Magazin - :

Meghalt a világ ­legkisebb embere

Ping-ping egy ,,normális" méretű bobbyval
A 74 centiméter magas kínai Ho Ping-ping mindössze 21 éves korában nagy valószí­nűséggel szívrohamba halt bele. Rómában érte a vég egy tévészereplése után a múlt hét végén. Halálhírét a Guinness Rekordok Szerkesztősége jelentette be.