Mindig volt remény a túlélésre — mondták, de most a legmagasabbra hágott a munkanélküliség, aki tudja, a Cenk alatti városban keresi kínosan a mindennapit. Lejtős akna, sikló ez a mai élet — mondták —, olyan, amelyen csak lefelé lehet közlekedni. A bánya mélyén tudták, hol a sikló alsó vége, ahol majd egyenesbe jönnek a dolgok. Ennek a mai elképzelt aknának azonban nem látni a lábát.

Faggató

Ez a legtalálóbb kifejezés arra a beszélgetésre, melyet Kolumbán Zoltánnal (képünk), Köpec legfiatalabb falufelelősével folytattunk, aki édesapjától, Kolumbán Csabától örökölte ezt az olykor annyira kellemetlennek tűnő megbízatást, tisztséget.

Ugyanis édesapja is tagja volt Barót város tanácsának. Kellemetlennek akkor tűnik, és akkor kényelmetlen ez a tisztség, ha a falusfelek, akik bizalommal szavaztak a település képviselőire, számon kérik — manapság egyre hangosabban —, hogy mit tettetek, mit szereztetek, mit vívtatok ki a falu számára, hogy egyszer már kitörülhessék mindennapos szóhasználatukból azt a megszokott helyzetmérlegelést, miszerint Köpec Barótnak mostohagyermeke!?

— Bizonyára megértik a falu lakói — kezdte Kolumbán Zoltán —, hogy semmiből is lehet valamit megvalósítani, de csak önerőből. Úgy értem, hogy a város költségvetése egyre szűkebb, s ha valamit nagyon akarunk, akkor az a kaláka, a közmunka, az együtt akarás útján könnyebben megvalósítható. Kormánypénzből, pályázatokból csak a nagyobb infrastruktúrát lehet megépíteni, a kisebb dolgokhoz lakossági hozzájárulás kell. Nem azt akarom mondani, hogy nem éreztük a helyiek részéről ezt, de ha a válság egyre sújtóbb, az azt kezelő helyi stratégiának is erőteljesebbé kell válnia. Példát is mondanék. Eléggé megviselte művelődési otthonunkat az eltelt időszak. Javítani kellene a tetőzetet, cserélni a cserepeket, tönkrement a padlózata is. Számíthatunk az önkormányzat segítségére, hisz Köpec rendes adófizető falu, de egy ilyen munka minden mozzanatában szükség van az aprómunkára, és ezt nekünk kell elvé­geznünk. Ha enged az idő, folytatjuk a kerítést a kultúrotthon mellett, melyet önerőből készítettünk, most már csak a léceket kell felszerelni. Bált szerveztünk, és a befolyó jövedelmet erre fordítottuk. Kavicsozni kell a Grá utcát, a Lakatos utcát. Előbbiről folyik alá az esővíz, hólé. Kavics lesz, de elterítése a lakosságra vár. Nem takarították a lakók a sáncokat, leromlott a burkolat. A tél és az elmúlt hetek nagyon megviselték a mezei utakat, az idén még egyszer neki kell fognunk rendbetételüknek. A temetőnk sem volt bekerítve, és végül az is közös munkával sikerült: az eléggé hosszú kerítés felét a református egyház, a másik felét pedig a polgármesteri hivatal építette meg.

— Egyre romlik az az egyemeletes épület, amelyben a bányavállalat központi irodái működtek. Mi lesz a sorsa? Meg lehetne menteni?

— Anyagi alapok erre nincsenek. Anélkül semmit nem lehet kezdeni. Az idők folyamán volt több elképzelés felhasználására, de minden véleményszinten maradt. Bizonyára eljön majd az idő, amikor bánni fogjuk, hogy nem mentettük meg. A családi lakásokat lassan megvásárolták a bennük lakók, azokkal nincs gond. Azt már mondani sem merem, hogy a teljesen lecsendesült Köpecen és Köpecbányán a jövő egyik turisztikai övezete alakulhatna ki, de amire az beérik, a most még mentésre szoruló lakásoknak csak az emléke fog élni.

Egyértelmű, hogy örvend a falu, mert megtörténtek az első lépések a település közművesítésére. Ivóvíz- és kanálisrendszer kiépítésére elkészítette az önkormányzat a felméréseket és az előtanulmányt, most a pénzalapot kell előteremteni a kivitelezési-műszaki tervre — tájékoztatott Gálicza Ibolya, a városi tanács fejlesztési kérdésekkel foglalkozó beosztottja. Fúrt kutakból kell majd jó minőségű vizet nyerni, mert az övezet geológiai felépítése nem tette lehetővé bő hozamú források kialakulását.

Kerestük-kutattuk, hol az élet Köpecen, mely a helyiek életerejét táplálná, hol és milyen természeti erőforrást lehetne értékesíteni újabb munkahelyek teremtése érdekében, hogy ne kelljen a félszáz kilométernél is távolabb fekvő Brassóba ingáznia a köpeci férfiembernek ahhoz, hogy megkeresse mindennapiját. Sajnos kevés termelőegység működik itt: egy fűrészáru-készítő telep, egy szerszámnyeleket előállító egység és a helyiek erdő-közbirtokossága. Nagy István, a város polgármestere kérésünkre elmondta: ez a gazdasági erő közel sem elegendő ahhoz, hogy a település önállósulásról álmodozhasson.

Még akkor sem kivitelezhető ez, ha a szomszédos és valamivel nagyobbacska gazdasági erővel jelentkező, de kisebb lélekszámú Miklósvár egyetértene azzal, hogy társuljon ebben a törekvésben a nálánál nagyobb, de szegényebb Köpeccel.

Kézen fogva közöny és remény

Hogy miért uralja itt közöny és letargia, a holnapi nap bizonytalansága az aktív lakosság egy részét, azt igazából csak az tudja megérteni, aki valamikor részese volt annak a közösségi életnek, mely a letűnt proletár hegemónia talajából táplálkozott, amikor teljesen természetesnek tűnt, hogy a bányászoknak minden kijár, csak dolgozni kell, és hull az égből a manna. Hát, sajnos, nem jár — mondották —, a harmincat sem éri el azoknak a száma, akik itthon meg tudják keresni a kenyeret. A hatvanas években a bányavállalat alkalmazottjainak száma megközelítette a négyezret. E sorok írója szerzője a köpeci szénbányászat centenáriuma (1872—1972) alkalmával kiadott ipartörténeti monográfiának, de nem tartja szükségesnek, hogy a bányászat múltjáról írjon, mert a ma élőket a jelen történései érdeklik. Arra azonban nagyon nagy szükség lenne, hogy az 1972 óta eltelt időszak eseményeit is könyvben rögzítsük, hadd legyen teljes a gazdag és egykor jövedelmet hozó bányászat históriája.

És azért is, mert nincs még minden veszve. Nem biztos, hogy a föld mélyében meghúzódó, igen jelentős tartalékokkal rendelkező széntelepeknek nem lesz jövőjük. Szóltunk lapunk oldalain arról, hogy egy németországi tudósokból álló cég olyan bányamezők iránt érdeklődött, amelyek teljesen zártak, és alkalmasak lehetnének föld alatti elgázosításra! Nem ismeretlen módszere ez a tudománynak, már rég kidolgozták a tudósok, miként lehetne a felszínre hozni azt a rejtett energiát, amit sok millió évvel ezelőtt magába rejtett a dús növényzet, amiből a temérdek mennyiségű szén keletkezett 3,5—4 millió esztendővel ezelőtt. Arról sem kell megfeledkeznünk, hogy a Köpec és Barót közötti ún. Csere-tető alatt igen bő hozamú szénsavas ásványvíztartalékok rejlenek, s ezek a korszerű balneológia jövőbeni tartalékai.

Látogatásunk idején a küszöbön álló események tartották ébren a falut. Vendéglelkészek szolgálatával folyt az imahét, kitakarították a volt faluháza előtti kis emlékparkot, ahol a negyvennyolcas köpeci mártírok emlékműve áll. Istentisztelet után ott helyezték el március 15-én a megemlékezés koszorúit.

Bíró Bélát, az erdő-közbirtokosság elnökét (képünk) irodájában találtuk.

Bár csípős szél süvített az udvaron, a kiváló minőségű nyers bükk tűzifát hasogató munkások nem fáztak. Készítették az osztalékot a tagoknak. A köpeci tagok most nem pénzt, hanem két méter tűzifát kapnak egy jog után.

— Egy jog nálunk egy hektár. Mi kitermeltettük a fát, innen az udvarról kell hazafuvarozni. 1600 méter fát hozattunk le ide a felsőrákosi Nádasbércről, amely köpeci birtokossági erdő. Csak a kitermelése 800 millió régi pénzbe került! Nem kevés. Igyekszünk, hogy legelőterületünket is jövedelmező módon használtassuk ki. Egy részén a köpeci emberek állatai legelnek. Most azt határozta a közgyűlés, hogy veszünk ötven juhot, ami majd a birtokosságnak hajtja a pénzbeli hasznot. Így számíthatunk csak a kifizetési ügynökség támogatására. Nem vagyunk mi nagy birtokosság. 520 hektár erdőnk van, és 182 hektár legelőnk. Üzemterv szerint dolgozunk, csak nyolc év után fog lejárni.

Csak egy keresztrejtvény kellett

Már a tanácsi képviselő jelezte, hogy Köpecen eddig soha nem tartottak falunapot, és hogy ezt most tervbe vették. Istentisztelettel, kulturális programmal és sportvetélkedőkkel a fiatalok számára... Ideje, hogy faragott falutáblát állítsanak a köpeciek is, ennek avatója is ünnepi alkalom lehetne.

Nem igaz, hogy nem alkalmas hely egy kávézó a helyiek véleményének szondázására. Ott találkoztunk Romeo Titi Smântînă bányászivadékkal (képünk), aki a művelődési és szórakoztató programok szervezőjeként mutatkozott be.

— Örömmel olvastam a Háromszék keresztrejtvényes mellékletében az ön cikkét a véres 1660-as csemeréti csatavesztésről — mondta —, és elhatároztuk, a polgármester úr is tud már róla, hogy a két halomsír helyét megjelöljük egy emlékkopjával, amelynek az ünnepi felavatását is a nyár végére tervezzük. Van itt klub a fiatalság részére, hogy szórakozzanak, mert az életnek nemcsak az árnyékos, hanem a napsugaras felét is meg kell látni. Itt háromszor volt kosaras bál, szerintem az is valami. Kikapcsolja a népet, hogy ne gondolkozzék örökké a bajain. Pont 350 éve, hogy volt itt az a csemeréti csata. Akkor jöttem rá, amikor töltöttem ki a keresztrejtvényt. Meg fogjuk ünnepelni. Március 15-re gondolva jött az az ötletünk, hogy nekünk is kellene egy szabadtéri színpad, ahol lehessen ünnepelni. Nem lehet állandóan búsulni. Sokan vagyunk munkanélküliek, igyekezni kell, hogy a kicsi segély mellé valamit még pótoljunk, de marad idő szórakozásra is. Én mindenben szívesen a tanácstagok mellé állok, segítek a közösségi munkákban. Pál Pityu a másik tanácstag. Ők tudnak még valami hivatalos pénzt szerezni a közösségi dolgokra. A köpeci negyvennyolcas ütközet kopjafájáról sem feledkeztünk meg, mely ott áll a Barót felé tartó út mellett. Minden szüreti bál alkalmával viszünk oda egy koszorút, s ha fáradt olajjal is, de bekentük és ápoljuk! Tavalyelőtt, amikor kentük, láttuk, hogy valaki fejszével megcsapdosta, de hogy el akarták-e vinni, azt nem lehet tudni. Ha elviszik, állítunk másikat helyette. Azt a kopjafát is, mely az iskola előtt Nagy Pista tanító bácsi emlékére készült, mi, a faluközösség állíttattuk. Itt is van egy újságíró a faluban, bedolgozik az Erdővidék újsághoz. Örökké kérem, hogy írjon Köpecről, hogy egy kicsi lelket önthessünk ebbe a népbe.