Kocsis Ildikó olvasónk pedagógus, aki gyerekkorát Maksán töltötte, levelében kifogásolja, hogy lapunk több munkatársa milyen jogon írta Pince-tetőnek (,,hol kötőjellel, hol egybeírva") az Óriáspince-tetőt, mert helyneveknél az ilyen fajta rövidítéseket nem tartja helyénvalónak. Köszönjük, hogy elküldte az Óriáspince mondáját abban a változatban, ahogyan azt annak idején nagyapjától (valószínű, nt. Volloncs Miklós maksai esperes lelkésztől) hallotta. Annál is értékesebb ez, mivel bővebb, színesebb, mint az, amit Orbán Balázs közöl nagy munkájának harmadik kötetében. Helyszűke miatt most nem adjuk közre a mondát, ám később alkalmat kerítünk arra, hogy megismerhessék olvasóink. ,,Aki megismeri a legendát — írja Kocsis Ildikó —, nem fogja Pincetetőként emlegetni az Óriáspincét."

Eresztevény lakói egy részének hiányérzete támadt, mondván, hogy az Óriáspince-tető ősi eresztevényi legelő, s a falu egyébként szép és máig megfejtetlen neve alig szerepelt az eddig megjelent írásokban. Tisztáztuk: valóban eresztevényi, és nem ősi maksai terület az, ahol az emlékműegyüttes található — bizonyította ezt számos ma élő tanú! Eresztevény mint önálló helység 1968 óta nem szerepel, azóta Maksa község része (1950 előtt egy-két évvel még különálló település volt). Ünnep előtt csak Oláh Badi Álmos maksai polgármester közbenjárására írták fel az utolsó pillanatban a ,,tanúsziklára" Eresztevény nevét. ,,Ígérem azt — jelezte a polgármester —, hogy a közeljövőben, miként azt Komollón tették, táblával fogom megjelöltetni a történelmi települést".

Panaszolták, hogy több háromszéki kis település neve is lemaradt a kövekről, máshol pedig az első írásos említés évszáma nem fedi a valóságot. Nos, a maga módján mindenkinek igaza van, akinek szívügye, hogy ez a tető Háromszék szakrális történelmi helye legyen. Orbán Balázs könyvét forgatva azonban megtudjuk, hogy a nép a tetőre helyezi az óriás pincéjét, annak kútját, de szerinte a régiek nem Óriáspince-tetőnek, hanem csak simán Óriásnak nevezték a dombot (hegyet?). Magassága 659 m, és Óriáspince földrajzi helynévként került fel a Székelyföld azon hivatalosnak számító térképére, melyet a Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet adott ki Budapesten 1942-ben.

Megyénket járva, többeknek az volt a véleménye, hogy ,,az emlékművet a tetőre kellett volna építeni. Azt a bronzkori halomsírt ki lehetett volna kerülni, beépíteni a tetőrendezésbe. Egyébként is milyen nép volt az a bronzkori, milyen nyelvet beszélt, miért vagyunk úgy oda azért a sírhalomért?"

Se szeri, se száma a megjegyzéseknek. Helye akad ott, akár a tetőn, Sylvester Lajos ötleteinek is: növelni kell az emlékterületet, bekeríteni, birtokolni kell, rendezni tulajdonjogát (hol legel majd az eresztevényi csorda?), fásítani, miként József Álmos megálmodott ,,panoráma-asztalának" is helye lehet egy térplasztikai munkáknak terepet nyújtó szoborpark közelében.

Aztán van, akinek tetszik és akinek nem az új keletű Lármafa-tető elnevezés. Itt is jelen van már a pró és a kontra: ,,hiába akarja Sylvester Lajos, Bálványosfürdőből sem tudtak a magyarok 1940—44 között Bálványosfüredet csinálni" — így az egyik, ,,jól van így is, ez csak egy szimbolikus, lírai, írói megnevezés, s ha éppen úgy akarják, új helynév!" — fogalmaz a másik.

Kocsis Ildikó levelét pedig köszönjük, és ezek a sorok — Óriás-ügyben — akár vitaindítók is lehetnek.