Harry herceg északi-sarki expedícióra készül

2010. március 24., szerda, Magazin

Károly brit trónörökös kisebbik fia, Harry herceg északi-sarki expedícióra készül testi fogyatékkal élő volt katonákkal; a merész vállalkozás tervezett időpontja 2011 áprilisa.

Ha katonai kötelezettségei megengedik, örömmel csatlakozik a csapathoz. Bízik abban, hogy öt napot tölthet a felfedező úton, amelynek védnökségét boldogan vállalta ― mondta pénteken az expedíció londoni beharangozóján. A brit résztvevők Szibériából indulnak, és négy hét alatt akarják megtenni a mintegy 500 kilométeres távot az Északi-sarkig. A csapat tagjának jelentkezett több olyan katona is, aki harc közben legalább egy végtagját elvesztette, és azt reméli, hogy bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe mint az első amputált, aki eljutott az Északi-sarkra.

Az expedíció minden résztvevőjének nehéz, több mint 110 kilós teherhordó szánt kell húznia a mínusz 15―50 Celsius-fok között ingadozó, fogcsikorgató hidegben, és még az is előfordulhat, hogy szemtől szembe találkoznak jegesmedvékkel. A kalandon kívül mindenekelőtt az a céljuk, hogy összegyűjtsenek egymillió fontot (nagyjából 4,65 millió lejt) a sérült katonák munkába állását segítő jótékonysági szervezetek számára. A 25 éves Harry herceg tíz hetet szolgált katonaként 2007―2008-ban Afganisztánban. Jelenleg helikopterpilóta-kiképzést kap a hadseregben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-03-24: Magazin - :

Többjelentésű kulcsszobrot kapott Prága

Forradalmi ,,kulcsszobrot" kapott Prága. Jirí David neves cseh képzőművész új alkotását az óvárosi Franz Kafka téren leplezték le a hónap elején. A mintegy hatméteres és több mint 85 000 kulcsból készült alkotással a művész a cseh társadalom mai — a rendszerváltás után húsz évvel kialakult — állapotát kívánta kifejezni.
2010-03-24: Magazin - :

Hogy mik vannak!

Anyatejjel támadt a rendőrre
Hatóság elleni támadás címén emeltek vádat az Egyesült Államokban egy nő ellen, aki anyatejet spriccelt a kebléből egy rendőrre. A 31 éves nő közterületen részegeskedett, ezért vették őrizetbe Kentucky államban. Amikor át kellett öltöznie rabruhába, arcon spriccelte tejével az őt felügyelő rendőrnőt. Ezek után rendőr megtámadása címén is eljárás indult ellene, és 10 000 dollárban szabták meg óvadékát.