Labdarúgás, V. ligaHelycsere

2010. március 25., csütörtök, Sport

A tavaszi második forduló két zöldasztal melletti győzelmet hozott — mindkettő az élen álló Kovásznához és Kököshöz fűződik, az előbbihez negatív előjellel, az utóbbihoz pozitívval —, s ennek következtében helycserére került sor — tehát Kökös állt az élre, s Kovászna lett az üldöző.

Mindkét eredmény vezetői gyarlóságon múlott — az egyik felől a sárga lapok számát nem követték, a másik felől a büntetéseket nem tartották nyilván, s ráadásul csaltak is, hamis játékost szerepeltetve. Na de nézzük a tavaszi második, összességében a 15. forduló eredményeit: Kovászna—Réty 0—3 (a pályán 4—2 volt, de Kovászna szerepeltette a négy sárga lapos Spireát, és nemcsak a meccset veszítette el, hanem még 100 lejes pénzbírságot is elkönyvelt), Kökös—Kőröspatak 3—0 (a pályán 2—2 volt, de Kőröspatak egy játékjogában felfüggesztett játékost szerepeltetett, ráadásul más néven, tehát hamisan, így aztán a mérkőzés elvesztése mellett még 200 lejt is kell fizetnie a szövetség számlájára), Torja—Maksa 1—0 (gólszerző: Rákosi), Árkos—Kilyén 1—1 (Tamás L., illetve Kelemen Gy.), Bodzaforduló—Nagybacon 1—0 (Darstar M.), Csernáton—Nemere 3—1 (Balog, Máthé L., Gere, illetve Szőcs), Szotyor—Uzon 1—1 (Rápolti J., illetve Tomulescu, Gáll).

1. Kökös 11 1 3 37—13 34

2. Kovászna 10 3 2 40—13 33

3. Uzon 9 1 5 32—21 28

4. Bodzaforduló 8 3 4 22—18 27

5. Kőröspatak 7 2 5 29—30 24

6. Kilyén 6 4 5 29—25 22

7. Réty 7 1 7 34—35 22

8. Maksa 7 1 7 22—23 22

9. Árkos 6 1 8 19—20 19

10. Nagybacon 5 3 7 23—23 18

11. Csernáton 5 3 7 26—33 18

12. Torja 3 4 8 18—34 13

13. Szotyor 3 2 10 24—44 11

14. Nemere 3 0 12 18—41 9

A góllövők éllovasa továbbra is a kilyéni Papp Cs. 12 góllal.

A következő forduló: szombaton Kovászna—Bodzaforduló, vasárnap Nagybacon—Torja, Uzon—Árkos, Nemere—Szotyor, Kőröspatak—Csernáton, Kilyén—Maksa, Réty—Kökös.

IFJÚSÁGIAK

IV. liga: Bölön—Hidvég 7—1, Dálnok—Illyefalva 0—6, Szitabodza—Papolc 10—0, Bardoc—Bereck 2—1, Ozsdola—KSE 0—0, Zágon—Gelence 0—1, Bodok—Barót 1—0, Perkő—Jövő 1—1.

1. Ozsdola 15 1 2 83—13 46

2. Gelence 14 0 4 87—21 42

3. Szitabodza 12 1 4 105—14 37

4. Barót 12 1 5 85—21 37

5. Bodok 12 0 6 65—32 36

6. Bardoc 12 0 6 56—32 36

7. Perkő 9 5 4 50—23 32

8. Bereck 8 2 8 44—31 26

9. Jövő 7 4 7 53—46 25

10. Illyefalva 6 2 10 53—59 20

11. KSE 5 4 8 31—36 19

12. Papolc 5 3 10 41—67 18

13. Bölön 5 0 13 35—86 15

14. Hidvég 4 0 14 36—174 12

15. Zágon 3 0 15 35—64 9

16. Dálnok 2 1 15 11—171 7

V. liga: Pontokat veszített az éllovas: Kovászna—Réty 2—2, és győztek az üldözők: Kökös—Kőröspatak 3—0, Bodzaforduló—Nagybacon 2—0, Árkos—Kilyén 0—5, Torja—Maksa 2—1, Csernáton—Nemere 1—5, Szotyor—Uzon 0—0. A pontveszteség mellett is őrzi veretlenségét a rétyi együttes.

1. Réty 13 2 0 45—9 41

2. Kökös 11 2 2 47—17 35

3. Bodzaforduló 11 1 3 39—13 34

4. Kilyén 10 0 5 40—16 30

5. Torja 9 2 4 35—27 29

6. Kovászna 7 3 5 36—17 24

7. Uzon 7 1 7 25—24 22

8. Nemere 7 0 8 33—40 21

9. Nagybacon 5 1 9 27—28 16

10. Kőröspatak 5 1 9 25—40 16

11. Csernáton 4 2 9 17—33 14

12. Maksa 4 1 10 17—43 13

13. Árkos 2 1 12 11—44 7

14. Szotyor 1 1 13 16—62 4

Kispad

A fegyelmi intézkedések hulláma túlcsapott a mérkőzések elvesztését kísérő pénzbüntetéseken. Kezdjük a sportvezetőkkel: a bodoki Nagy Sándornak három fordulóra kell távolmaradnia a csapattól, és 100 lejt fizet, a gelencei Tamás László egy hónapon át követheti a kerítésen kívülről csapata játékát, és ő is 100 lejt fizet, a bardoci edző, Benedek István két fordulóban nem ülhet csapata kispadjára, és 70 lejt fizet, az uzoni Giani Brandabura egy fordulón hagyja magára a csapatot, és 50 lejt fizet, a Sepsiszentgyörgyi Jövőt figyelmeztették, és 100 lejes pénzbírsággal sújtották. És akkor jöjjenek a játékosok: Papp Csaba (Kilyén) egy forduló — 40 lej, Préda Szabolcs (Uzon) három forduló — 70 lej, Ágya Mihály (Réty) három forduló — 50 lej, Asztalos Csaba (Barót), Mihály Arnold (Bodok), Lázár Gábor (Nagybacon) két-két fordulót áll, és 50—50 lejt fizet azért, ,,hogy állhat". Te jó ég, mi lesz itt, hiszen még csak a 3., illetve a 2. fordulón jutottunk túl, s az idegek már így feladták a harcot? Mi lesz? A szövetség páncélszekrényt kell vásároljon. (áros)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-03-25: Sport - :

Első a Bad Boys (Kosárlabda, megyei bajnokság)

A Bad Boys győzelmével ért véget a kézdivásárhelyi csapatok rangadója a megyei kosárlabda-bajnokság rájátszásának ötödik fordulójában. Ezzel a sikerrel a ,,rossz fiúk" jobb kosárarányuknak köszönhetően átvették a vezetést a pontvadászat rangsorában.
2010-03-25: Sport - Puskás Attila:

Meghalt Bilek István nemzetközi sakknagymester

Bilek István (1932. aug. 11.—2010. március 20.) nemzetközi sakknagymester Budapesten szerény életkörülményű családban nőtt fel, de kiváló szellemi adottságai lehetővé tették, hogy a főváros elit iskolájában, a bencéseknél tanuljon.