Önéletrajzának tanulmányaira vonatkozó részében írja: e falak között értettem meg, hogy mit jelent az emberi tisztesség, a humanizmus, a kultúra, az európai műveltség.

Egyike lett azon sakk nagymestereknek, akiknek kivételes tartalmú és színvonalú műveltségét csodálhattuk sakktanulmányai, kommentárjai színfoltjaként.

Korán jelentkező tehetsége lendítette a magyar, majd a nemzetközi élsakkozók sorába. Már 1962-től nemzetközi sakknagymester, kilencszeres olimpiai válogatott (1966, Havanna, bronzérem, 1970, Siegen, ezüstérem, 1972, Szkopje, ezüstérem). Az 1968-as Buenos Aires-i sakkolimpia magyar bajnokcsapatának kapitánya, valamint az 1980-as vallettai ezüstérmes csapatnak is. Számos szép és győztes játszmát váltott a világ élsakkozóival. A magyar TV Sakk-matt műsorát vezette, és mindvégig a Magyar Nemzet sakk-rovatának volt a szerkesztője. Szakíróként több emlékezetes könyvet adott ki (csak példaképp: Győzelmünk a sakkolimpián, 1979, Örökös sakkban I—III., 1987, 1992, 1998, Magyar Sakktörténet I—IV. stb.).

A lakiteleki összmagyar sakktalálkozón (1996) volt szerencsém az általa adott szimultánon részt venni, és ajándékként dedikált könyvét átvenni. A magyar sakkozás talán legszínesebb egyéniségét vesztette el.