Fogynak a tanárok, nemcsak a gyerekek

2010. március 25., csütörtök, Közélet
Ötvennel több óvónő és százzal több közép- és szakiskolai pedagógus tanít jelenleg Háromszéken, mint öt esztendővel ezelőtt, de ötvennel kevesebb a tanítók és ötszázzal a gimnáziumi tanárok száma.

Óvodában tizenegy, elemiben négy, öt-nyolc osztályban negyven oktató szakképzetlen, középiskolában és technikumban mindenki szakképzett. Óvodától nyolcadik osztályig falun kétszázhetvenöttel több a tanító és tanár, mint városon, a 3279 pedagógusból hétszázhuszonegyen helyettesként foglalnak el katedrát. Az óvodások és iskolások száma öt év alatt másfél ezerrel csökkent, ugyanakkor nagyot változott a fiú-lány arány, öt esztendeje kilencezer fiúval volt több a rendszerben, jelenleg ezer leánnyal jegyeznek többet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-03-25: Közélet - Iochom István:

Kaszárnyából egyetem (Kézdivásárhely)

Az 1819—1823 között épített határőr altisztképző katonai nevelde épületét (képünk) a céhes város önkormányzata negyvenkilenc évre ingyenes használatba adja a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetemnek.
2010-03-25: Közélet - Ferencz Csaba:

Postások dicsérete

Százharminchat háromszéki postás viszi minden munkanap a hírt. Legyen az levél, sürgöny vagy újság. Na meg a különböző juttatásokat, amelyek nélkül aligha vészelhetőek át a mindennapi anyagi gondok. Így várt vendég, sőt, ennél jóval több, majd minden házban a postás. Társadalmi megbecsülésük mégis hagy maga után kívánnivalót.