KovásznaHamarosan kinyithat az információs iroda

2010. március 25., csütörtök, Közélet

Aki járt külföldön, és tapasztalta, milyen segítőkészséggel áll a betérő idegen szolgálatára egy ilyen intézmény, az csak örvendhet annak, hogy a fürdővárosba, Kovásznára is került.

Ami a képen látható, azt februárban Elena Udrea turisztikai miniszter látogatásán avatták fel. Rendkívül hasznos hazai és külföldi megfelelőitől abban különbözik, hogy egyelőre üresen áll.

A 700 000 lej költséggel épült, valóban figyelemfelhívó külsejű létesítményt felavatása után ugyanis ,,munkára fogni" azért nem tudták, mert országos létszámstop éppúgy sújtja a közigazgatást, mint minden egyéb közintézményt. Hogy mégse álljon kihasználatlanul, a városi tanács márciusi ülésén megoldást talált: jóváhagyta a település csatlakozását a Kovászna Megye Turizmusa Fejlesztéséért Egyesülethez, ezen keresztül pedig megoldható a szakszemélyzet alkalmazása. Thiesz János alpolgármester szerint, ha az iroda megnyílik, ellátják térképekkel, mindenféle szóróanyaggal, biztosítják internethozzáférését, a szállodák, panziók bizonyára élnek a számukra kínálkozó lehetőséggel, s idővel a vendégek közvetítésében is szerepet játszhat, ahogy az mindenütt folyik. Mindenképpen a jövőnek szóló beruházásról van szó, emiatt üdvözlendő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-03-25: Közélet - Ferencz Csaba:

Postások dicsérete

Százharminchat háromszéki postás viszi minden munkanap a hírt. Legyen az levél, sürgöny vagy újság. Na meg a különböző juttatásokat, amelyek nélkül aligha vészelhetőek át a mindennapi anyagi gondok. Így várt vendég, sőt, ennél jóval több, majd minden házban a postás. Társadalmi megbecsülésük mégis hagy maga után kívánnivalót.
2010-03-25: Világfigyelő - :

Izraelnek mindent szabad?

A jeruzsálemi önkormányzat engedélyt adott arra, hogy a város keleti felén felszámoljanak egy palesztin szállodát, és a helyén felépítsenek egy húszlakásos társasházat izraeli családok számára — jelentette az izraeli média.