Izraelnek mindent szabad?

2010. március 25., csütörtök, Világfigyelő

A jeruzsálemi önkormányzat engedélyt adott arra, hogy a város keleti felén felszámoljanak egy palesztin szállodát, és a helyén felépítsenek egy húszlakásos társasházat izraeli családok számára — jelentette az izraeli média.

A hotel a palesztinok lakta Sejk Dzsarra negyedben áll. Arról nem szól a jelentés, hogy milyen állapotban van a szálloda, miért éppen annak helyén akarnak lakásokat építeni. A társasház felépítését az az Irving Moskowitz finanszírozza, aki több olyan ultranacionalista zsidó szervezetet támogat, amelynek deklarált célja bátorítani izraeliek letelepedését a megszállt Kelet-Jeruzsálem főleg arabok lakta negyedeiben — értesült a közszolgálati rádió és az Ynet hírportál. A rádió szerint az önkormányzat júliusban adta meg az elvi engedélyt az építkezéshez, a kivitelezők pedig csütörtökön kapták meg az összes szükséges hatósági hozzájárulást a munka elkezdéséhez. A Békét Most! izraeli mozgalom, amely ellenzi a lakásépítést a megszállt területeken, elítélte a tervet. A jeruzsálemi önkormányzat az országos politikától függetlenül cselekszik, és ez súlyosan rombolja az izraeli—palesztin béketárgyalások esélyét — mondta Hagit Ofran, a szervezet egyik képviselője.

A jeruzsálemi önkormányzat éppen kedden, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni tárgyalásaival egy időben hozta nyilvánosságra nagyszabású városfejlesztési tervét. Szállodákat, üzleteket és új lakásokat húznának fel Kelet-Jeruzsálemben a turizmus és a kereskedelem fellendítésének céljából. Az ezer új lakást palesztinok számára építenék fel. A 2008-ból származó tervből kitűnik, hogy Izrael nem akar régi épületeket lerombolni, az újakat ezek mellett húznák fel. A palesztinok korábban elutasították ezt az elképzelést, arra hivatkozva, hogy óriási területeket tarolnának le. Kelet-Jeruzsálemben mintegy 270 000 palesztin és 200 000 zsidó él. Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala szerint 60 000 palesztin veszítheti el lakását, ha Izrael valóban végrehajtja két héttel ezelőtt bejelentett tervét, amely szerint zsidó telepesek számára 1600 új lakást építenek Kelet-Jeruzsá­lemben.

Összekülönbözött Obama és Netanjahu

A Washingtonban tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a helyi idő szerint kedd este tartott első megbeszélés után ismét találkozott vendéglátójával, Barack Obama amerikai elnökkel. Hírek szerint Netanjahu emelt hangon szólt a tervezett kelet-jeruzsálemi építkezések ügyéről, láthatólag keveset törődve Obama elégedetlenségével. Az első, másfél órás megbeszélés után Netanjahu nem hagyta el az elnöki rezidenciát, teljesen elzárkózott a sajtó elől, és munkatársaival tanácskozott — közölte egy név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselő. Az izraeli vendég ezután újabb találkozót kért Obamától, és a két politikus egy második, 35 perces eszmecserét folytatott. Utána — a szokásoktól eltérően — nem álltak a kamerák elé, s nem szóltak újabb tárgyalásuk tartalmáról és légköréről. Az Obama—Netanjahu találkozó közben vált ismertté, hogy a jeruzsálemi önkormányzat engedélyt adott arra, a város keleti felén felszámoljanak egy palesztin szállodát, és a helyén felépítsenek egy húszlakásos társasházat izraeli családok számára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2010-03-25: Közélet - B. Kovács András:

Hamarosan kinyithat az információs iroda (Kovászna)

Aki járt külföldön, és tapasztalta, milyen segítőkészséggel áll a betérő idegen szolgálatára egy ilyen intézmény, az csak örvendhet annak, hogy a fürdővárosba, Kovásznára is került.
2010-03-25: Világfigyelő - :

Putyin ellen tüntettek az oroszok a Harag napján

Legalább ötven városban rendeztek kormányellenes tüntetéseket Oroszországban szombaton, az ellenzéki erők által immár harmadjára meghirdetett Harag napján.