Ó, nem is próbálom keresni az okát, miért kószál fejemben, szív tájékán a mondat: Nagypénteken holló mossa a fiát. Közelemben három pap is lakik, de maradok magamban, nem kérdezem meg a mondat jelentését: miért nagypénteken mossa holló a fiát? Miért holló? Miért nem galamb, az ártatlanság, a bűntelenség jelképe?
Megírták sokan ünnepeink eredetét, én maradok a magam gyermekkori töprengésénél: nagypénteken megfeszítették, megölték a jó embert, meg a jóságot a keresztfán. Miért van vasárnap akkora, sokkal nagyobb csődület körülötte, mint illene a hollófekete naphoz, a halála napjához?
Harmadnapon halottaiból feltámada. Igen, ez az ünnep. A valóságos. Ahogy az Ő születésének, a karácsonynak is itt a nagy titka. Jöhet megint egy sor? — Megszületett megváltója e bűnös világnak!
Nagypénteken hollófeketében gyülekezik a keresztény világ emlékezni a nagy bűncselekményre. Még a holló is igyekszik fiát kimosni a szennyből.
Ünnepeink nem dísztelenítem kétségekkel. Igaz, más népeknél és más vallásokban is szerepel a szűzen fogantatás, egyik-másik istennek üzenetét földre hozó, emberi formájú istenfi. Ám jobbulni csak a magunk (a maguk) hite szerint vagyunk képesek, egyben magunkhoz ölelve hitbéli kötelességeink szerint a jóságot, a szeretetet hirdető embertársainkat is, aztán ünnepeljenek a maguk hitének megfelelően ők maguk is, amikor annak ideje. És ne feledkezzenek meg rólunk azok, akikre nagypénteken, feltámadás napján, szeplőtlen fogantatás ünnepén gondolunk, s szeretetben. Míg hitünket le nem köpdösik s orcánkba nem vágnak ünnepeinken.
Húsvét egész hete csupa készülődés. És ha a serdülő, ki voltam egykor magam is, azon tusakodik, hogy hiszen ez a megöletés hete!, próbáljuk megmagyarázni, hogy a meg-megújuló ünnep mintegy figyelmeztetés is, akár felkiáltás is, hogy hiszen a jobbulás ünnepe éppen azt jelenti, hogy áldozatot is kell hozni az emberekért, magunkért, a mieinkért.
Holló mossa nagypénteken a fiát. Próbáljuk a feltámadás jelképünnepe előtt magunk is megmosnunk kezeinket, melyeket egymásra vagy hitványságra fölemeltünk volt álló esztendőn keresztül.
Jézus feltámadott, áldozatot hozott értünk. Ám se hívő, se hitetlen ne úgy értelmezze ezt az áldozatot, hogy ezzel egyszer s mindenkorra minden bűnünk visszamenőleg s eléfelé meg van bocsátva.
Nagypéntek életáldozata s a feltámadás öröme nem biztosíték a földi boldogság és az örök élet eljövetelére.
Sokkal okosabb nem lettem, lám, serdülő korom óta, amikor is és most is a feketeséget vetném odébb az életünkből, továbbá nem véletlenül mossa nagypénteken holló a fiát.
Az élet böjtjeiből örömre menendőket üdvözöljük minden egyszerű kereszt előtt.
