Búsan zúgnak a harangok, mintha velünk sírna hangjok — szól egy nagypénteki református ének. Ilyenkor Jézus kereszthalálára emlékezünk. A római katolikus egyházban ezt a tizennégy stáció bejárásával teszik. A két évezreddel ezelőtti szenvedéstörténetre drámai és oratóriumi feldolgozások is emlékeztetnek.
De nagypénteknek nem csak a kínokra kell emlékeztetnie, hanem arra is, hogy a nap tulajdonképpen ünnep, hiszen az emberré lett Isten azért vállalta a kereszthalált, hogy a hívő emberek bűnbocsánatot, üdvösséget és örök életet nyerjenek.
S mert ily nagy ünnepről van szó, a keresztények évszázadok óta igyekeznek valamilyen módon a nap szelleméhez méltóan viselkedni, böjttel, önmegtartóztatással, az ellenük vétők megbocsátásával próbálnak tisztábbá válni. Így az észak-ír helyzet kezelésére az érintett országrész pártjai, valamint a brit és ír kormány jelképesen éppen nagypénteken (1998-ban) kötött megállapodást.
Sok száz éves Nagypénteknek soha sem lesz vége? — kérdi Wass Albert a Nagypénteki sirató című, a magyarság jövőjét latolgató versében. Mi ne legyünk ennyire borúlátóak! Szellemüljünk át a nap jelentőségétől, s nyújtsunk baráti jobbot nemzettársainknak: ne egymás ellen küzdjünk, hanem egymásért munkálkodjunk.
