A Székely Jánost idéző költemény (János úr, hull a hó) például a tisztelet jegyében fogant nyílt vitának tekinthető, melyben a megidézettnek a gondolkodás és valódi világ viszonyát illető felfogására kérdez rá (,,Illúziótlan gondolkodás? / Ennyi volna, és semmi más?"), hangsúlyozva, hogy a világ megismerésében el nem hanyagolható súllyal esik latba a lélek, a nyelv, illetve a közösség kérdéseinek képletekbe nem foglalható titkaival való számvetés. Egy teljességre törő, megélt gondolkodást helyez előtérbe Nagy Attila, amit egy helyütt kimondottan is megfogalmaz, mintegy a József Attila által idézett ,,valódi világot" helyezve szembe a ,,papírszagú kéj" vélt örömével: ,,kit érdekel [...] / a metanyelv a mellébeszélés / a vélt öröm a papírszagú kéj." (Töredék)

Hogy Nagy Attila a versre mint megélt gondolatra tesz, már a kötet* nyitányaként (Versbe szedve) megfogalmazza, kimondván a maga számára vers és élet megfeleltetésének általános tételét (,,Mindössze néhány vers az életem"), illetve ennek a tételnek az egyik vonatkozását, miszerint ,,a versben végül kitalálom / Vagy elrejtem éppen mindazt ami fáj." Kölcseyt idézve például (Invokáció Kölcsey Ferenchez) országos, a nagy családot belülről megosztó bajokat, a nemzetet sorvasztó kórt nevezi meg:

Elfajzott tábor csahol ma országot / Hazáját és annak sok valós remekét / Piszkítja földjét mely egyetlen élet / Számomra a kihalt bolygóknak terében.

A fentiekben a kötet néhány versét emeltük ki, a bennük rejlő gondolati tartományokra vetettünk egy pillantást mindössze. A következőkben pedig jelzésszerűen utalunk még a kötetnek hangulatokat és emlékeket felidéző, többnyire dalszerű verseire (Mikor a farkas szelíden, Október ragyogása, Ha Düsseldorf, Pirovác — Adria-part, Mérgek edényét, 2008), továbbá a személyes veszteség élményéből és az elmúlás gondolatából fakadókra (Pilinszky-sorra, Repülsz, nevetve, Halottak napja), illetve a hétköznapi tennivalókra, Nagy Attila esetében az orvoslásra és versírásra reflektáló, a látszatok mögötti lényeget kimondó költeményekre (Mindennapok, Delete, Égen, földön).

A Mindennapok című vers például nemcsak orvos és kór, orvos és beteg viszonyáról villant fel különleges epizódokat, de orvos és költészet kapcsolatának is a lírai dokumentuma. A kis versciklus egyik részében ugyanis a költészetnek az orvosra tett, lélekre ható gyógyerejéről vall hitelesen Nagy Attila: ,,Köpenyem zsebében ott van / Felváltva Rilke Lorca / Zsebkiadásban Jeszenyin / És sokan még a sorban // Ők azok akik kedvemet / Mindig visszalopják / Ha egy-egy betegnek elmenet / A kezét hosszan fogják // Mert nem mondja senki itt soha / Hogy jól vagyok nem félek / A testnek súlyos árnyait / Ölti fel itt a lélek."

Gondolati kalandot nyújtanak Nagy Attila versei, de számon tartandó verse úgy is, mint nyelvi-poétikai teljesítmény.

*Nagy Attila: Gazdátlan sorok. Versek. Marosvásárhely, Mentor Kiadó, 2009