Éppen aznap, amikor érvénybe lépett a tárca egyik sokat vitatott ,,reformintézkedése", miszerint csak előjegyzéssel lehet orvosi vizsgá­latra jelentkezni. És éppen szerdán, az egészség világnapján többórás, reggeltől éjszakába nyúló tárgyalásra kényszerültek a családorvosok képviselői, hogy valahogy tisztázzák az orvosi ellátásról szóló keretszerződés előírásait, amelyeket a kabinet előzőleg ,,elfelejtett" megvitatni velük.

A különös egybeesések láttán immár azon sem csodálkozhatnánk, ha a vizitdíjas rendszert tömeges elbocsátások és drasztikus fizetéscsökkentések kíséretében vezetnék be, az évek óta ígért, ma már csak távoli álomnak tűnő orvosi béremelést pedig éppen aznap hagynák jóvá, amikor az utolsó frissen végzett orvos is távozna az országból, hogy valahol Nyugat-Európában keressen megélhetést, megbecsülést, látva, hogy itthon mindez lehetetlen.

A helyzet azonban sokkal súlyosabb, semhogy kesernyés mosollyal, kézlegyintéssel túlléphetnénk rajta. És nem csak azért, mert a kialakult patthelyzetben betegek százezrei látták kárát az intézmények közötti kommunikáció hiányának, az Egészségügyi Minisztérium önkényes intézkedésének, hanem azért is, mert ez a konfliktus jelzésértékű, a következő időszakban esedékes, majd minden ágazatot érintő tiltakozáshullám várható lefolyását vetíti előre.

Körvonalazza ugyanis azt a stratégiát, amelyet a kormány alkalmazni kíván, amikor majd a sztrájkoló közalkalmazottakkal, pedagógusokkal, hivatalnokokkal kell tárgyalóasztalhoz ülnie, és amelynek fő elemei az időhúzás, a valós gondok elkendőzése, üres ígéretek, törékeny tűzszünetek kicsikarása, a társadalmi rétegek egymás ellen hergelése — mint próbálták a betegeket is az orvosok ellen hangolni, ez utóbbiakat bűnbakként beállítani. A párbeszéd mímelésével, igazi megállapodások helyett ideig-óráig tartó tűzszünetekkel kívánja átvészelni a válságot és életbe ültetni a reformintézkedéseket a Boc-kabinet, így az eredmény is csak társadalmi válság, látszatrend lehet.