Öreg esperes orgonál,

átszellemülten, és az ajtón

leskelődik lilán az alkony.

Csendesen hull le ránk az este,

mit adott, vissza mégse vette

az Úr, és búg az orgona,

ó, bár örökké szólana!

Kerengőznek a dallamok,

s a világ lustán elforog,

sötétségbe vész, megszűnik,

rettentő sok van reggelig.

Ma már nem megyünk sehova.

Hova is mehetnénk, hova?!

Elvarázsol ez a zene,

bárha örökké zengene.

Egy Bach fuga most foglyul ejt.

Az ingó nádszál nem felejt,

tragikus sorsát panaszolja,

veszteségeit sorolja.

Megnyílnak az égi mezők,

Vivaldi ábrándja előtt.

És a karácsonyi kolindák,

mesélik egy nép árvaságát,

ráadásként vadász kolindák,

mondják eszelős bolyongását,

a mioritikus terekben,

hol nem találhat rájuk Isten.

Növényi nép, de boldogan

élhetne, ha tudná mi van!

De megszólalnak méla dojnák,

magányosságát panaszolják.

És ismét szólal egy Bach korál,

valaki ma még ránk talál,

erdőben kóválygunk vakon,

s a halál nyomunkban oson.

Vízi zene, tűzi zene,

elbűvöl Händel szelleme,

Vivaldi megint! Nincs halál,

és felhuhog a jósmadár.

Ez már a mélakóros Schumann,

tündökletes árnyalatokban

Nagy, sötét erdőbe viszen.

Nincsen kiút semerre sem.

A szívünkbe vagyunk bezárva,

mint bogarak a borostyánba.

De felkészít az elmúlásra,

Händel orgonamuzsikája.

Az agg esperes meghajol,

kilép az orgona alól,

sötét, néma sípok alatt

ejti rabul az áhítat.

Homályba vész, imádkozik.

És hamar eljut Jánosig,

sorolja Jelenéseit,

a fenevad pecsétjeit,

a láthatatlan jeleit,

és látomása bekerít.

Kopár fennsíkon egyedül,

retteg az ember, menekül,

de tudja már, hogy nincs hova.

Bárha örökké szólana,

ama szászkézdi orgona.

A Vers nagyapám romániai és erdélyi utazása alatt íródott. 1964 tavaszán fiatal költőkkel, Jevtusenkóval, Voznyeszenszkijjel, Bulat Okudzsavával járhattak itt, voltak Bukarestben, a tengerparton, Brassóban, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, és útközben megálltak egy szász faluban, Szászkézden, megnézni a templomot. Egy öreg pap fogadta őket, aki a templom híres orgonáján (akkoriban Románia egyik legjobb orgonája volt) játszott nekik, és a rögtönzött hangverseny láthatólag nagy hatást tett nagyapámra. — Tatjána Bogdanova.