Csevej, kacaj, lárma. A szívek tele pátosszal és a gyermeki kíváncsiság ártatlanságával (a művészet mindenkit megszabadít?) Dionüszoszt méltatják, az ő nevének dicséretére öltött maszkot az a hat férfi is, aki most megjelenik a színen, és néhány óra erejéig mind sorsvesztett tragikus hősök, drámai szerelmesek, vagy észvesztett (?) bohócokká válnak.

Hasonló maszkot öltöttek az irodalom történetében az alkotók mindig, az álcázás, imitálás mestersége már a reneszánsz korában is jelentős méreteket öltött, de végigvonult a modernség írásművészetén is. A tényleges kiteljesedését eme művészetnek a posztmodern képviseli, hisz korunkban az alkotóknak (azon felfogástól indíttatva, miszerint ,,betelt a szöveguniverzum") lehetőségük nyílik végigtekinteni évezredes kultúránk repertoárján, s magukévá tenni egy-egy híres gondolkodó eszméit, ábrándjai ellen fellázadni, vagy teljesen eggyé válva egy kultúrával, visszatérni a jelenbe megvizsgálni ennek megnyilvánulási formáit.

,,Azt mondják, arcom régi maszk" — vallja Kovács András Ferenc megteremtve a palimpszesztet, amelynek lényege épp a ,,felölthető jelmezek" sokaságának variálásában rejlik. Alkotásai alatt átsejlenek a régi-új mesterek alkotásai, hisz ,,a szó a szájban senki jövevény", írni, beszélni, gondolkodni is nagyjainktól tanulunk, ők adják az írók, költők tollába a tintát, amely nélkül az alkotás lehetetlen. A szövegköziség izgalmas játékát játssza ő (is). (...)

Előfordul a plágiumig szabados idézése egy-egy műnek, ahogy a Babits Mihályhoz (egy megzavart verselő a XX. században) című verse, amelyben szinte szóról szóra lemásolja Babits Mihály Arany Jánoshoz (Egy megzavart verselő a XX. században) című alkotását, egy-két szót cserélve ki, teljesen új értelmezési lehetőségét teremtve a műnek.

A posztmodern irodalom megjelenése a nyelvi kifejezhetőség, a kommunikáció, az individuum és a világ egységébe vetett hit teljes és komplex megrendülésével hozható összefüggésbe. Ezen világélmény az erdélyi költészetet két részre osztotta: a tradíciókhoz való hűség, a transzszilvanizmus hagyományának folytatása, a másik ezzel ellentétes, ez ellen lázadó.

Lövétei Lázár László e második iránynak a tagja. A Magánzsoltár című versében egyszerre játszik rá három alkotásra (,,Nem bíztam én senkiben: se magamban, se másban"), felelevenítve Szenczi Albert zsoltárát (,,Te benned bíztunk eleitől fogva"), Kovács András Ferenc Szenczi átdolgozását (,,Tebenned bíztunk eleinkből fogyva), vagyis a Psalmus Transsylvanicust és József Attila Kész a leltár című alkotását.

Ám nemcsak a lírában meghatározó jellegű ezen maszköltés, hisz az epikai alkotások igényeltek valami köteléket, ,,ragasztót", amely a megbontott világban, a lét megannyi apró szilánkja között kapcsolatot tud teremteni (...)

Esterházy Péter az utánzást mint kegyeletet értelmezi: ,,Nem szabad ezt gondolni, hogy mindezt nem tudtam volna könnyebben, sőt, szebben elmondani, ellenkezőleg: az utánzás, mint kegyelet: minden klasszicizáló művészet kulcsa." A Bevezetés a szépirodalomba című könyvében ezért is van jelen Kafka A kastély és Ottlik Géza Iskola a határon című regényének felelevenítése. (...).

,,Minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el" (Umberto Eco), ahogy minden színész az egyszer már (valaki által) elkészített maszkot ölti fel magára, s azzal próbálja elbűvölni közönségét. Az irodalom az értelemre számít, azt hivatott megmozgatni, így a befogadó éppoly fontossá lesz (ha nem fontosabbá), mint az altató, hisz az ő vetítővásznán, a képzeletében teremtődik újra a mű.

Umberto Eco is az olvasója értelmére hat, aki műveltsége szerint felismerteti: A rózsa neve című intellektuális nyomozó regényében Sir Arthur Conan Doyle nyomait, Sherlock Holmes csavaros észjárását Baskerville-i Vilmos eszmefuttatásában, akinek a neve is az egyik Conan Doyle regényére, A sátán kutyájára utal, amely Baskerville városában játszódik. (...) A szövegköziség megkerülhetetlennek látszik, hisz akármerre tekintünk, mindenhol ott díszeleg az irodalom nagyjai által készített maszk, s így a kortárs irodalomnak nincs más dolga, mint ezekbe belebújni. Engedtessék meg most nekem is e szerep:

Nero

Nézte

nézte a halált

látta

látta a halált a maga egyszerűségében

S ez egyszerűségben

Oly nagy csoda rejlett:

Reményt, halált: mindent elfelejtett.

Kiss Cs. Tünde