Az idézetből kiindulva készíts tájleíró fogalmazást.
,,Tavaszi szelek puha sodra / a rügyeket levéllé bontja,
gyermekfüvek is magasodnak, / patakok is vígan futkosnak —
miként a fiókmadár: / szárnyát próbálja már a táj."
(Zelk Zoltán: Tavaszi vers)
A zord tél már elment, egészen elhagyta ereje.
Előre a patakokon mutatkozott ez meg, a sebes hegyi patakok, csermelyek erősen tiltakoztak a kemény jégpáncél ellen.
Naptestvér segített felszárítani a havat, melyet napok alatt magába szívott. A rügy-gyerekek lassan levél-felnőttekké fejlődtek ki.
Már nem árva a természet, távolról hazatérő gyermekei száraz ágból és agyagból fészket emelnek. Az első madárfiókák csipogása az egész berket betölti, pehelytollaikat jótékony tavaszi szél rebegteti.
A pitypangok magasodnak ki a smaragdzöld fűből, melyben bogarak milliói játszanak bújócskát. Gyerekek csoportjai szaladgálnak a fűben, majd gyermekláncfüvet fűzvén megpihennek a zöldülő szomorúfűz alatt.
A levegőben a pitypangok magjai járnak előkelő táncot, fehér-selyem napernyőiket makacsul magukhoz szorítva. (...)
Az égen korántsem gorombáskodik annyi fekete felhő, mint Fagyapó uralma alatt. Most csupán pár gomolyfelhő, vagy ha úgy tetszik, bárányfelhő ugrándozik az ég azúrkék tengerén, melyet csak a Nap aranya szakít meg.
Valahol a láthatár szélén — egy dombon — egy kápolna vékony tornya ível kecsesen a magasba. Megszólaltatja harangját, tizenkettőt üt vele, majd elhallgat. A hegyek, büszke fenyőerdők ünnepélyesen verik vissza ezt, majd a táj ismét csendbe burkolózik. Csak a madárfiókák csipogását lehet hallani, de az is beleveszik Székelyföld hatalmas erdeibe.
Bod Réka Barbara