Mi, hol, mikor?

2010. április 14., szerda, Mi, hol, mikor?

Kőrösi Csoma Sándor-napok

A kovásznai rendezvénysorozat mai műsora a városi művelődési házban: 12 órától a debreceni Adyákszínpad bemutatja a Mario és a varázsló (mozgásszínház) és Mrożek Szerenád című előadását, rendezte: Bakota Árpád, 18 órától a Nyelv és lélek (Kosztolányi) című előadás tekinthető meg; 20.30 órakor megnyílik Sütő Zsolt Tibetvörös című fotóinstallációja.

Csütörtö­kön 10 órakor Farkas Tibor előadása kisiskolásoknak a városi művelődési házban; 12 órakor megnyitó Csomakőrösön; 14 órá­tól tudományos ülés a Clermont Szállóban Kőrösi Csoma Sándor és az identitás kérdése témával, az I. rész címe: Kőrösi Csoma Sándor körül, az ülés elnöke: Gulya János (Göttingen), a következő előadások hangzanak el: Vajda Gyula (Bukarest): Kőrösi Csoma Sándor útja, az én utam, Bernard Le Calloc’h, (Párizs): Kőrösi Csoma Sándor és Bukhara, Uherkovich László tibetológus (Budapest): Kőrösi Csoma Sándor buddhizmusra vonatkozó kérdései egy tibeti lámához. A Csoma-gyűjteményben fellelhető 3. Alexander-könyv vizsgálata, Kollár Albin iskolaigazgató (Dunakeszi): A névadó emlékének ápolása a dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, a délutáni ülés elnöke: Csáji László Koppány (Budapest), előadók: Orosz Gergely, az MTA munkatársa, Budapest: Kőrösi Csoma Sándor tibeti könyvtára, Vizi Ildikó (Kolozsvár): Múlttal jövőnek (a Kőrösi Csoma Sándor halálának 100. évfordulóján bemutatott emlékkiállítás katalógusáról), az ülésszak II. részének témája 16.40-től: Sztyeppei népek, előadók: Nagy Mária textilművész, Kelet-kutató (Budapest): Adatok a nemezkészítő mesterség és művészeti ág történetéhez, Vidák István textilművész, Kelet-kutató (Budapest): Gondolatok egy ősi hajlékról, a nemezsátorról; 18 órakor a városi képtárban Vargha Mihály szobrász megnyitja A végtelen témájú kiállítást, fellép: a nagykanizsai vegyes kórus, szaval: Horváth István; 20 órától fáklyás megnyitó a kovásznai szobornál, a Szobortól szoborig tiszteletfutás résztvevőinek beérkezése, köszöntők, ünnepi beszédek, fellép: Nagykanizsa Vá­rosi Kórusa, a helyi Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont Tiszta Szív kórusa, a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar; 21 órától a debreceni Adyákszínpad előadása Csomakőrösön.

Zene

A Terra Siculorum elnevezésű székelyföldi nemzetközi klasszikusgitár-fesztivál műsora: Sepsiszentgyörgyön az unitárius templomban 18 órától ma a magyarországi Já­róka József és Czap Márk, csütörtökön a Harold Gretton (Ausztrália)—Veronique van Duurling (Belgium) duó koncertezik. Székelyudvarhelyen a városháza koncerttermében csütörtökön Radoš Malidžan (Montenegró) lép fel 19 órától.

Könyvbemutató

Kézdivásárhelyen a Céhtörté­neti Múzeum Incze László Termében csütörtökön 18 órától Sylvester Lajos közíró, lapunk főmunkatársa méltatja dr. Szőcs Géza Az oskola hangja című legújabb könyvét. (d.)

Közönségtalálkozó

A sepsiszenrtgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében csütörtökön 18 órától a pécsi Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat közönségtalálkozója Szövegjátszmák létközelből címmel. Részt vesz: Kukorelly Endre költő, író, esszéíró, szerkesztő, Grecsó Krisztián költő, író, szerkesztő, Demény Péter költő, író, műfordító, szerkesztő, publicista, Ágoston Zoltán szerkesztő, kritikus.

Kiállítás

* A kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László Kiállítótermében ma 18 órakor Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója megnyitja a Brassaï ― 110 című fotókiállítást.

* A kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében ma 17 órakor nyílik a Virágok című kiállítás. A Nők Egyesületének tagjai és vendégeik festményeket, keresztszemes kézimunkákat, gobelineket, varrottasokot és fényképeket mutatnak be.

Röviden

Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában ma 16 órától Hobbi Cserebereklub, 19 órá­tól a Holló Ernő Sajtó­pincében a meghívott Dali Sándor tanár, szerkesztő, aki az Ifjú­munkás főszerkesztője, a Megyei Tükör alapí­tó főszerkesztője, a sepsiszentgyörgyi Állami Színház igazgatója, A Hét főmunkatársa volt. Téma: Jú­niusban lesz 80 éves. Milyen emlékeket, milyen tanulságokat őriz ebből az eseménydús, viharos nyolc évtizedből? Há­zigazda: Matekovics János.

Táncház. A sepsiszentgyörgyi városi művelődési házban ma 20 órától táncház, zenél a Háromszék Táncegyüttes zenekara és a Folker együttes.

Mozivarázs. Sepsiszentgyörgyön a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Stadion utcai épü­letében ma 18 órától dr. Nagy Attila egyetemi tanár előadás-sorozatának témája: A modern kosztümös film.

Áramszünet. Péntekig naponta 9—14 óráig Baróton a Rózsa utcai 1-es, 2-es, 3-as, 4-es tömbházban, ma 9—12 óráig Uzonban a 13-as, a burgonyaraktár és a volt állami gazdaság transzformátorállomása körzetében, 12—15 óráig Kilyénben a 9-es transzformátorállomás körzetében szünetel az áramszolgáltatás.

Elzárják az ivóvizet csütörtökön 8—15 óráig Sepsiszentgyörgyön a Grigore Bălan tábornok úti 64-es, 65-ös, 66-os, az Esthajnalcsillag sétánybeli 62-es és a Lázár Mihály utcai 63-as tömbházban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-04-13: Sport - Tibodi Ferenc:

Sport

Egy győzelem, két vereség
a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub asztaliteniszezőinek mérlege az A-osztályos bajnokság hét végi fordulójában. A Kanabé Szilárd, Kiss Balázs, Veres Zoltán, Kerekes Barnabás összetételű együttes 9―5-re legyőzte Temesvárt, aztán 9―4-re kikapott Craiovától és 9―2-re Aradtól. (á)
2010-04-14: Sport - :

Sport

Negyedik a Puskás Tivadar Iskolaközpont
Nyíregyházán került sor a hagyományos Puskás Kupa idei vetélkedőjére, melyen rendszerint részt vesznek a Puskás Tivadar nevét viselő anyaországi és határon túli iskolák, így a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Iskolaközpont is. A nyíregyházi vetélkedőn öt sportágban mérték össze tudásukat a diákok, majd a sportágakban elért eredmények összesítése után avattak végső győztest, azaz Puskás Kupa-nyertest.