A legtöbb felnőtt életében a gyerekkor az a tápláló forrás, amiből későbbi tudását, viselkedésnormáit, erejét kapja. Ekkor alakulnak ki az alapvető érzelmi viszonyulások, készségek, a szabályok elfogadásának képessége, a beilleszkedési praktikák, egyszóval az életvitel alapja.
Vannak olyan esetek, amikor a szerető család gondoskodása nem az átlagos feladatokban nyilvánul meg, és amikor nem átlagos képességű gyermekekről beszélünk, legalábbis bizonyos értelemben. Ebbe a kategóriába tartoznak a szellemi lemaradással születettek, de furcsamód a kiemelkedő képességekkel születettek is.
A szellemileg lemaradt és emiatt hátrányos helyzetű emberek valahol megrekednek a gyerekkor egy lépcsőfokán, és így élik le életüket egy külön világban. Erről a témáról ma már mind gyakrabban beszélnek nyíltan, aminek nagy szerepe van a társadalmi elfogadottságukban. Keveset beszélnek ellenben a különleges adottságokkal rendelkezőkről.
Csak néhány példát említek a zene világából, akikről mindenki hallott, tud egy keveset: Mozart, a zseniális gyerek zongorista és zeneszerző, Elvis Presley és Michael Jackson, a könnyűzene műfajában ismert két előadóművész és zeneszerző. Mindhármuk gyerekkorát a felnőttre jellemző megfeszített munkatempó, a kikapcsolódás hiánya, széles körű kapcsolattartás, nem gyermeki elfoglaltság és állandó teljesítménykényszer jellemezte. Bár nem lehet a szülői szeretet vagy a nevelés hiányáról beszélni — néha épp az eltúlzott szeretetről inkább —, a szülői irányítás is a teljesítmény növelésére, a tehetség mind nagyobb kiaknázására összpontosított.
Nem csoda, hogy ilyen körülmények közt ők is a parttalan gyerekkor sodrásában vergődtek, hiszen a fizikai és lelki értelemben vett gyerekkor a felnőtt társadalmi és munkaigényével ötvöződött. A meg nem élt vagy csak nyomokban megélt gyerekkor hiánya egész életükre kihatott.
A lelki fejlődésben nagy hiányossággal rendelkező művészek — különösen a két utóbbi — állandó alkalmazkodási kényszerrel küzdöttek, mindig a gyerekkor vagy a korai kamaszkor légkörében csapongtak. Utólag a szülőknek és a nagyközönségnek is tudomására jutott, hogy milyen szenvedést jelentett számukra a gyerekkor hiánya, a gondtalan, felelősségmentes próbálkozások, kihívások időszaka. Ezt egyikük esetében sem tudta pótolni utólag az óriási hírnév.
Mindez csak érdekesség, színfolt lenne számunkra, ha nem intene mindenkit: szülőt elsősorban, de nevelőt is, hogy hagyjuk a gyerekeknek megélni a gyerekkort, ne kényszerítsük őket a teljesítmény hajszolásának csapdáiba.
