Az ellenpélda
Ankétunk összehasonlÃtási alapot keresve egy másik székely fürdÅ‘városra nyitja rá az ajtót. Siralmas látvány fogad.
Nem áll szándékunkban apologetikusan hozzáállni a mai kovásznai állapotokhoz, itt azonban érdemes kitérőt tenni, és szemügyre venni egy hasonlóan nagynevű fürdőváros, Borszék mai helyzetét. Valamikor az Osztrák—Magyar Monarchia gyógyüdülőhelyeinek keleti gyöngyszemeként tartották számon, virágzása a királyi Romániában, sőt, utána is folytatódott, ma viszont úgyszólván romokban hever.
A romániai magánosÃtás átgondolatlansága és a volt fürdÅ‘vállalat vezetÅ‘ségének hozzá nem értése következtében két éve elveszÃtette fürdÅ‘városi rangját is, mely újabb nagyfokú bevételcsökkenéshez vezetett. A turizmus, ha nem is került padlóra — a magánpanziók és szállodák, a sÃpálya stb. még tartják a lelket az idegenforgalomban —, a valamikori jó hÃrnév fedezetét jelentÅ‘ tömeges gyógyüdülési lehetÅ‘ségek ijesztÅ‘en beszűkültek a településen.
A sétányok, a stÃlusos favázas villák zöme ma az elÅ‘rehaladott romosodás állapotában. Mintha világháborús hadszÃntér lenne: az enyészet és pusztÃtás képei mindenfelé. A villák rendszeres fosztogatók áldozatául estek, az ajtók nem egy helyt hiányoznak, a fémcsöveket, -alkatrészeket kirángatták a falakból, az ablakok félszárnyon lógnak vagy betört üveggel ásÃtanak, a sétányokat felverte a gaz, az üdülÅ‘telep kÃsértettanyához hasonlÃt. Aki MálnásfürdÅ‘ vagy ElÅ‘patak mai kinézetét ismeri, hasonlóra bukkan itt is, csakhogy itt egy amazoknál hÃrnevesebb, nemzetközileg ismert fürdÅ‘város lett az enyészet martaléka.
A borszéki pusztulás okát Mik József polgármester az átgondolatlan magánosÃtásban látja. A valamikori és talán soha fel nem támasztható svájci villákat úgy adta el az állam, hogy nem kötötte ki azok további fenntartásának, üzemeltetésének feltételeit, de ha lett volna is ilyesmi a szerzÅ‘désekben, ma az sem kérhetÅ‘ már számon. Az elsÅ‘ vevÅ‘k ugyanis mihamar túladtak szerzeményükön, ma azok a sokadik tulajdonos birtokában vannak. Akad köztük besszarábiai moldován, angol, német, indiai, hazai... de senki nem fektet be. EzekbÅ‘l rajzolódik ki a diagnózis: az épületekre a spekulatÃv tÅ‘ke tette rá a kezét. Az általános elhanyagoltság közepette, aki fejleszteni kÃvánna, annak sem éri meg, illetve kivár, hátha kedvezÅ‘bb kurzus indulna be, melyen különben az önkormányzat és a vállalkozók egy csoportja már munkálkodik. Az idegenforgalom visszaesése, a kezelÅ‘bázis leállása, az orvosi szolgáltatások megszűnte következtében a város történetének mélypontjára süllyedt. A málló vakolat, a lógó ablakok, a kiszaggatott ajtók látványa leÃrhatatlan. Drasztikus Ãtélet fogalmazható meg az utóbbi húsz évrÅ‘l: az ún. aranykorszakbeli esztelen épÃtkezés korát az esztelen rombolásé követte itt. A célszerűtlen, elvétett privatizálás szelleme dönti romba, amit évszázadok itt korábban, a külcsÃnre is ügyelve, megalkottak.
Borszék — az enyészet uralja
A tulajdonosok java, mint jeleztük, kivár. Az egyik szemrevaló, többemeletes villát például nemrég 150 000 euróért vette meg egy angol, de sajnálkozva mondja: forgalom hiányában, a lehúzó környezet hatására felújÃtania nem érdemes. A többiek villáikat puszta ingatlanbefektetésként kezelik, melyben esetleg konzerválódik vagy nÅ‘ a pénz, s ha igen, rögtön áruba is bocsátanák. Ezek egy szeget beveretni nem fognak, nem áll érdekükben. A helyzet e tétlenséget is jutalmazza. A telkek ára érdekes módon minden pusztulás ellenére ma is nÅ‘: a privatizáció kezdetén három eurót, most negyvenet adnak egy négyzetméterért, a válság és enyészet ellenére nem hiába reménykedik spekulatÃv céljai sikerre vitelében az sem, aki teljesen elhanyagolja tulajdonát. Az önkormányzat már régóta lépni szeretne, de egyelÅ‘re se hossza, se vége perekbe bonyolódott a volt fürdÅ‘vállalattal. A város telkeit szeretné visszaszerezni, hogy azt fejlesztésben érdekelt befektetÅ‘knek felajánlhassa. De miként másutt, a hazai igazságszolgáltatás csigatempója itt sem az aktÃv elemeknek kedvez.
Borszék nyilván fel fog támadni, de ennek ára óriási lesz: ha a pusztulás a mai ütemben folytatódik, akkor itt pár éven belül mindent alapjaiból kell majd újjáépÃteni. Odavész az évszázados patina, a hasonlÃthatatlanul szép valamikori utcakép, kárba megy sok nemzedék munkája, a település történelmi bája és hangulata. Megfizethetetlen kincsek, melyekért másutt pénzt adnának, itt ingyen megvan, de nem kerül gazdája. Lehangolóbb bizonyÃtványt nem is állÃthatna ki magáról a hazai újkapitalizmus, mint amit meggondolatlan borszéki magánosÃtásával magáról kiadott.
MÃg az ún. fürdÅ‘helyi brand vonzerejét úgyszólván a nulláról indulva kell majd helyreállÃtani, a település és az állandó lakosság szerencséjére a borvÃztöltödét sikerült okos üzletembereknek korszerűsÃteniük, nekik köszönhetÅ‘en az itteni páratlan ásványvÃz palackozása és forgalma, népszerűsége felÃvelÅ‘ pályán, erre támaszkodva kell majd az itteni ivóvÃzkúrák tekintélyét visszahódÃtani. A település lakosságának nyolcvan százaléka a múltban fürdÅ‘telepi alkalmazott volt, ma ugyanennyit a töltöde tart el, már aki nem vándorolt ki, mert erre is van nem egy példa a mai Borszéken. Persze, aki a 21. századra készült városfejlesztési tervbe belekukkint, meggyÅ‘zÅ‘dhet róla, Borszéket leÃrni még nem kell, van itt terv és elképzelés a szebb jövÅ‘rÅ‘l, de szemet sértÅ‘ a látvány, amit a telep sétányai ma nyújtanak.
Egy fejlesztés feltételei
Nos, Ãrjuk Kovászna javára, hogy e mélypontot sikerült elkerülnie. TulajdonÃtható mindez a mai kovásznai tulajdonviszonyoknak, a központi elosztási rendszer fennmaradásának (nem kÃvánjuk idealizálni, de tény — a kérdésrÅ‘l bÅ‘vebben még esik különben szó) és nem utolsósorban az olyan szállodai vezetÅ‘knek köszönhetÅ‘en, mint az, aki az alábbiakban szólal meg. Egyúttal bepillantást nyerünk abba is, hogyan lavÃrozik e menedzserek ügyesebbje a mai zátonyok és sziklaszirtek közt, miként abba is, milyen tényezÅ‘kkel kell számolnia annak, aki boldogulni akar eme elsüllyesztéssel fenyegetÅ‘, vészterhes világban.
Nos, SütÅ‘ Magdolnának még helyi viszonylatban is több sikerült, mint másoknak. A kisipari szövetség országos központjához tartozó Héphaisztosz Szállóban ugyanis a konzerváláson túli fejlesztésre is futotta, mert a szövetség nem vont el minden hasznot e létesÃtménytÅ‘l, mint tették a szakszervezetek a sajátjukéval.
— Amit kérünk, Bukarest általában jóváhagyja — mondja SütÅ‘ Magdolna igazgatónÅ‘ —, Ãgy tudtunk gondot fordÃtani az összkomfort feljavÃtására, a vendéglÅ‘re, a szobákra és a kezelÅ‘bázisra. Új a mosodánk, a hÅ‘központot felújÃtottuk, 2000 után inoxlifteket szereltünk be, az A szárnyban kettÅ‘t, a B-ben egyet.
— A fejlesztésnek útjában áll, hogy kispénzűek a hazai turisták. Ezért maradt nyilván kétcsillagos a szálló.
— Az idén sajnos nem tudtunk árat emelni, a tavalyi dÃjakkal dolgozunk. Nem veszteséges Ãgy sem a gazdálkodásunk. Olyan árat szabunk, mely nem riasztja el a vendéget. OrszáÂgosan sem emelkedett az árszint, természetesen ugyanilyen meggondolásból. A nyugdÃjasnak nem futja többre. Persze, az inflációt beleszámÃtva, az idén olcsóbban adjuk szolgáltatásainkat.
A Héphaisztosz Szálló
Mindez amolyan bevezetÅ‘ volt a nyugdÃjas kezelÅ‘jegyek kiosztási mechanizmusának tisztázásához. Az Országos NyugdÃjpénztár nyújtotta segÃtség a fÅ‘ támasza a Héphaisztosznak éppúgy, mint két további nagy szállodának, a Daciának és a Montanának, melyekrÅ‘l már szóltunk.
— A kovásznai idegenforgalom 95 százalékban ennek köszönheti létét, enélkül elfogynának a vendégek. Január-február Ãgy is kiesik, de mivel konferenciatermünk is van, a cégek által tartott tréningeknek, felkészÃtÅ‘knek, banketteknek stb. köszönhetÅ‘en ki tudjuk húzni, úgyhogy a személyzetet — 65 embert — nem kellett elküldenem, mint másoknak. Persze, a szabadságot általában januárban adjuk ki, utána pedig nekifogunk a nagytakarÃtásnak. Embereink mindenre vállalkoznak, csak ne kelljen fizetetlen szabadságra menniük. Idén januárban például teljesen felújÃtottuk rozsdamentes felszereléssel a konyhát, hogy mindenben megfeleljen az európai normáknak. Kicseréltettem két régi vÃztartályt a fűtÅ‘házban, most pedig a kezelÅ‘bázisban folyik a munka: új fali- és padlócsempét rakunk le, hÅ‘szigetelt ablakokra cseréljük a régieket, felújÃtjuk a fürdÅ‘ket — mind saját erÅ‘bÅ‘l.
Az elosztás rendszere
Visszatérve a nyugdÃjpénztárra, tisztázzuk, hogy a szövetkezetek maradék tagsága hiába üdülhetne itt kedvezményes áron, nemigen élne e lehetÅ‘séggel, marad tehát a gyógykezelésre küldött nyugdÃjasok ún. kezelÅ‘jegyes beutalása mint fÅ‘ támasz és bevételi forrás. A nyugdÃjpénztár felajánlotta, hogy a kezelÅ‘jegyeket liciten osztják el.
— A kezelÅ‘jegy tizennyolc napra szól, részben támogatott szolgáltatás. A nyugdÃjpénztár meghirdette országos versenytárgyaláson minden fürdÅ‘város részt vesz, Ãgy kapott Kovászna idén 13 200 jegyet, amit mi, itteniek egymás között testvériesen elosztottunk. Minden szálló kapacitása arányában kapott belÅ‘le. Mi például turnusonként — idén tizenegy lesz — kértünk 230 helyet, és kaptunk 223-at. Legnagyobb gondunk, hogy idén július-augusztusra nem támogat kezelési jegyet a nyugdÃjpénztár, tehát akkor csak teljes árat fizetÅ‘ vendégeket tudunk fogadni, olyanokat, akik jegy nélkül maradtak, illetve a külföldieket. Nálunk már két izraeli csoport jelentkezett be, velük ’92 óta tartjuk a kapcsolatot. Számukra többszörösen is elÅ‘nyös az itteni gyógyüdülés.
— No de a licit versenyt jelent, ez mintha hiányozna magyarázatából.
— Szóval a nyugdÃjpénztár felajánl minden évben egy bizonyos összeget a tizennyolc napos kezelésre, szállásra, ellátásra. Idén egy jegyre 1482 lejt szánt. Ha egy cég ennél kevesebbel is beéri, akkor amit igényel, mind megkaphatja, viszont ebbe bele kell illeszkednie. Ami marad, azt újraosztják. Nos, ha a 13 200-at elosztjuk tizenegy turnusra, akkor Kovásznának egyre 1200 jut. EbbÅ‘l részesülünk mi. Ha azt akarjuk, hogy mindenki jól járjon, ezzel az 1482 lejjel számolunk, ezt biztosan mindenki megkapja. Ha kisebb árat ajánlok, a többiek rovására elégÃtik ki igénylésemet, több a jegyem, de veszÃtek az árán, úgyhogy nem éri meg. Idén azonos ajánlattal jelentkeztünk.
A szálloda tavalyi kihasználtsága olyan 75 százalékos volt, az adott viszonyok közt jó évnek minÅ‘sÃti a menedzser. Március végén megkezdÅ‘dött az idény, egyelÅ‘re negyven vendéget fogadtak, akik az Egészség dekádja keretében érkeztek, és maguk állták a hatszáz lejes költséget. A szobákban különben hűtÅ‘t, tévét, telefont láttunk, megtudtuk, hogy némi további javÃtás árán akár a háromcsillagos minÅ‘sÃtést is kérhetnék, de nem teszik: amÃg ilyen a vendégkör, jobb kitartani a két csillagnál és a neki dukáló dÃjszabásnál. Az épület és berendezése a jó karbantartás benyomását kelti, a hetvenes-nyolcvanas évek stÃlusa ugyan az uralkodó, de mint láttuk, a puszta üzemeltetésnél és a szinten tartásnál jóval több sikerült a menedzsernek, a rendkÃvül költséges infrastrukturális beruházásba is belekezdett, melynek befejeztével nyilván egy belsőépÃtészeti felfrissÃtésnek kell következnie. Saját erÅ‘bÅ‘l ennél több egyelÅ‘re talán el sem várható.
*
Az eddigiekben a turisztikai piac kényszerhelyzete szempontjából vizsgáltuk a helyi idegenforgalmat, méltányoltuk erÅ‘feszÃtéseit, a továbbiakban a piaci célszerűség lesz az eszközünk. Az ankét folytatódik.