Tibet kultúrájával 1993 óta foglalkozom, s jó ideje tanítom is ezt a témát. Ez a kultúra éppen úgy magával ragadott, mint Csoma Sándort, aki így írt Neumann báró úrnak 1832. április 30-án: ,,Boldognak mondhatom tehát magamat, hogy a tibeti nyelv és irodalom alapelemeit ismerem." Tibeti tanulmányaim kezdete óta nagy tisztelője vagyok a székelymagyarnak, s több ázsiai utam során igyekeztem eljutni az általa érintett helyekre. Természetesen, leginkább a zanszkári területen éreztem megilletődést.
Történelmi előzmények
Csoma Sándor nagy útja körülbelül 12 000 kilométert tett ki, amelyen ha hosszában nem is, de jelentőségében a legfontosabb talán az, amelyet tibeti területen rótt, hiszen a világhírt és elismerést a tibetológia tudományának megalapozásával nyerte el. Csoma Sándor ugyan nem járt a politikai értelemben vett Tibet területén, azonban India két, tibetiek lakta régiójában is kutatott. Mivel nem vezetett naplót, és leveleiből is csak hiányosan rekonstruálhatók utazásának pontos helyszínei, időpontjai és eseményei, sok a tevékenységével kapcsolatos bizonytalanság, így mindig lehet újabb és újabb pontosításokat tenni. Az eddigi életrajzok írói vajmi kevés figyelmet fordítottak a háttérbeli történelmi mozgások feltárására, Baktay Ervin kivételével, de ő is csak Csoma korának Ladakban (hágókon túli) zajló eseményeit említi. Mivel az anyaország és a peremterületek tibeti királyságai között a buddhizmus miatt mindig is intenzív volt a kapcsolat, ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az életút tekintetében Tibetben töltött ideje történelmi viszonyainak feltárása fontos.
Kőrösi Csoma tibeti útját Lahorban kezdte 1822. március 12-én, Kanamban tartózkodott 1830 novemberéig, Dardzsilingben 1842. április 6-a és 11-e között. Próbáljuk meg röviden felidézni azokat a történelmi háttéreseményeket, amelyek a térségben zajlottak, mindehhez azonban az előzményeket is röviden össze kell foglalnunk. Kezdjük Tibettel.
A dalai láma
Azzal a korral kell indítani, amelyben a tibeti kultúra olyanná formálódott, amilyennek Csoma Sándor megismerte. Ehhez vissza kell menni a XVII. századba, amikor kialakult a teokratikus államforma és intézményrendszer, amelyet a későbbi nyugati utazók Kőrösivel kezdődően megtapasztaltak, s ekkoriban formálódott a buddhizmus olyanná, amely a kínai megszállásig jellemezte Tibetet. Ennek a kornak a meghatározó szereplője az V. dalai láma, Ngavang Lopszang Gyaco (1617—1682), aki révén a mindenkori dalai láma vált Tibet vallási és világi vezetőjévé. Az egész Tibet feletti hatalmát az ifjú mongol vezér, Güsri kán segítségével sikerült megszilárdítania, aki régi hagyományok folytatójaként a mongolok és tibetiek barátságára építve elhatározta, hogy segít a gelugpa (erényelvet követő) rendnek és legnagyobb tekintélyű lámájának. Lopszang Gyaco 1642-ben Güsri kántól megkapta az egész Tibet feletti uralmat, és ettől kezdve lett a mindenkori dalai láma Tibet első számú világi és vallási vezetője, egyfajta szakrális király. 1645-ben a Nagy Ötödik, ahogy a tibetiek nevezik, elkezdte építtetni a gigantikus méretű Potala palotát, mellyel hatalmának és országának nagyságát kívánta kifejezni. A másik érdeme, hogy a fővárosban, a Csakpori dombon létrehozott egy orvosi központot, ahonnan azután jól képzett orvosokkal láthatták el a középső tartományt. Egyházpolitikájában a különböző rendek más-más elbírálás alá estek, a nyingmapákat (öregeket követő) támogatta, a kadampáknak (az ige/Tan kifejtését követő) és a szakjapáknak (sárga/szürke földet követő) autonóm jogkört biztosított, azonban a karmapa (a tett igéjének hagyományát követő vagy a tettet követő) és csonangpa (belső mestert követő) iskolák üldöztetésnek voltak kitéve. E két rend visszahúzódott a Himalája vidékeire, így sok tudós láma telepedett le a Tibettel határos kisebb királyságokban, ahol ez időtől újfent virágzásnak indult a buddhizmus. A drukpa-kagyü (a sárkány-ige hagyományát követő) rend így jutott el és szilárdult meg Bhutánban és Ladakban.
A zanglai kolostor
Az V. dalai láma egykori tanítómesterére, Lopszang Cshökji Gyelcenre (a Tan győzelmi zászlójának szépbölcsességű birtokosa) (1570—1662) bízta a Tasilünpo (Áldáshalom) kolostor vezetését, amelynek ő lett a 15. apátja, s így megörökölte a pancsen (nagy tanító) címet. Amikor 1662-ben Csökji Gyelcen meghalt, az V. dalai láma bejelentette, hogy mestere egy gyermekben fog újjászületni, akit személyesen keresett meg és ismert el. Ettől kezdve a pancsen láma cím a Tasilünpo kolostor apátjainak inkarnációs vonalára használt kifejezéssé vált.
A kínai beavatkozás
Még egy, a XVII—XVIII. században történt esemény említése tűnik fontosnak, nevezetesen, hogy 1644-ben a mandzsuk Kínában megdöntötték a Ming-dinasztiát (1368—1644). 1705-ben Laszang kán (1658—1717) tényleges hatalmat kívánt szerezni Tibetben, és a mandzsuk támogatásával bevonult a tibeti fővárosba, kivégeztette a régenst, és magához ragadta a hatalmat. Az ezt követő időszakot a különböző mongol törzsek egymás közötti háborúskodása jellemezte, megkezdődött Tibet betagozódása a mandzsu birodalomba. A mandzsuk még ebben az évben bevonultak Lhászába, és a császár a sorozatos mongol betörések miatt ambánt (helytartó) nevezett ki a dalai láma mellé. Ezt a tisztséget azonban csak mandzsu származású mandarin tölthette be. Ez a hivatal katonai és politikai feladatokat látott el. Ezzel megkezdődött Kína beavatkozása Tibet belügyeibe, a legdurvább intézkedés a vezető tulku lámák kiválasztásának új módjának preferálása volt. Ennek érdekében 1793-ban Tyhien-lung császár (ur. 1736—1795) egy aranyurnát küldött Lhászába, hogy ezentúl ne a hagyományos módon, hanem sorsolással válasszák ki a dalai és a pancsen lámákat. Ettől az időszaktól kezdve vált Tibet ,,tiltott országgá", aminek első jele, hogy Orazio della Penna kapucinus barát 1719-ben még tizenhárom évig működtette keresztény misszióját Lhászában, de amikor 1741-től ’45-ig újra visszatért Tibet fővárosába, missziós tevékenységét végleg fel kellett függesztenie. Száz évvel később, 1844-ben a francia lazarista M. Hucnak már csak egy hónapot hagyott a mandzsu ambán. A szerzetes feljegyzéseiben jól megkülönböztette a tibeti kormány lámáinak nyílt és barátságos magatartását, valamint a mandzsu helytartó távolságtartó és gyanakvó modorát.
Kivel tanult Csoma Sándor?
Ezek után ugorjunk a XIX. század elejére, hiszen ekkor érkezik Csoma Ladakba. 1807-ben vita támadt a dalai láma IX. inkarnációja személyét illetően, a tudós lámák azonban még nem alkalmazták az urnarendszert, amelyet a mandzsu uralom kedvelt Tibetben. A gyengülő mandzsu birodalom Tibet-politikája a radikális elzárást tűzte ki céljául, mivel féltették ezt a területet az esetleges orosz vagy angol hatalomtól. Azt terjesztették a tibetiek körében, hogy ahol a fehér ember megjelenik, rákényszeríti vallását a helyi lakosságra. E propaganda eredményeképpen a XIX. század közepére-végére a tibetiek is elzárkózóak lettek az európaiakkal szemben.
1817-ben a régens vizsgálatot indított az új dalai láma kiválasztására. Demo régens halála után a gyengekezű Csampel Chultim Chemoling (1819—1844) lett az új vezető. Az ambánok a vitát elkerülendő, az eldöntésre a feltételezett öt kisfiú közül az urnarendszert szorgalmazták. A pekingi udvar szigorú figyelmeztető levelet küldött a régensnek, melyben többek között ez állt: „Tetessék közhírré, hogy a litangi gyerek neve a többivel egyetemben az urnába kerül. A táblácskákat a nép jelenlétében fogják kihúzni, s ezt a lámák recitálása követi." A régens úgy intézte, mintha az urnarendszerrel dőlt volna el az eredmény, s ehhez sikerült megnyerni az egyik ambánt is. Végül a X. dalai láma a tibeti bizottság által kiválasztott litangi kisfiú, Chultim Gyaco (Erényesség Óceánja, 1816—1837) lett. 1822-ben a régens kihirdette az új megtestesülést, akinek a beiktatását a hagyományoknak megfelelően végezték.
Épp a kihirdetés évében érkezett először Csoma Sándor Lébe. A fiatal egyházi méltóságot a régens, valamint Lobszang Tenpe Nyima (1782—1854) tanította. 1834-ben tette le a gelong fogadalmát. Csoma Sándor tibeti tanulmányait éppen a X. dalai láma tanulóéveivel egy időben folytatta, aki nem vett részt a világi hatalom gyakorlásában. Ennek fő oka, hogy a mandzsu udvar elkezdte átszervezni a világi ügyintézést, bevezetve a hagyományos kínai mandarin rendszert. Tibet vezetőtanácsa a régensből, négy miniszterből és két ambánból állt. Elvileg a dalai láma választotta ki a minisztereket, valójában az ambánokat, akiket leginkább pénzzel lehetett meggyőzni. Az állami hivatalnokoknak a kínai típusú hetediktől a harmadik osztályig terjedő fokozatot csak az ambánok adhattak, míg az első kettőt a császár hagyta jóvá. A dalai és a pancsen láma családtagjai nem vállalhattak tisztséget. A dalai láma apja hercegi címet kapott Pekingből. Javadalmazásuk is a pekingi kincstárból történt. Természetesen, a császári udvar természetbeni adót szedett a tibeti néptől. A Lhászában állomásozó katonaság létszáma 3000 volt, melynek évente seregszemlét kellett tartania, a költségeket felesbe állta a császári és a tibeti kincstár.
1828-ban a britek megszállták az indiai Asszámot, így a birodalmuk közvetlenül határos lett Tibettel. Az erőskezű Csigmé Namgyel vezette bhutániak nem nézték jó szemmel a brit közeledést, ezért több ízben megtámadták az angolokat, és többször győzelmet is arattak. Az 1864 végén kirobbanó háború egy évig elhúzódott.
A X. dalai láma sokkal jobban élvezte az egyszerű emberek társaságát, mint az udvari előkelőségekét. A nép körében szerzett tapasztalatai miatt kérdőre vonta a régenst és a kormány tagjait: miközben állandóan azt hangoztatják, hogy javítanak az emberek sorsán, azok életkörülményei egyre romlanak. 1837-ben, amikor meghalt, még csak 21 éves volt. Halála oka kissé homályos, a hivatalos állásfoglalás szerint rászakadt a mennyezet, azonban egy később előkerült dokumentum szerint a nyakán sebeket találtak. Többen úgy vélik, a régensnek köze volt a vallási méltóság halálához.
A buddhizmustól a kereszténységig
Ezután nézzük, mi zajlott ekkoriban Ladakban, a tibeti kultúrkör azon területén, ahol Csoma Sándor munkálkodott. A XVI. században Ladak erős és terjeszkedő királyság lett, melyben virágzott a buddhizmus. A kor kiemelkedő uralkodója Tasi Namgyel (ur. 1555—1575) volt. A terület függetlenségét még az V. dalai lámával szemben is meg tudta őrizni, akinek támogatói, a mongol seregek 1646-ban megpróbáltak betörni a királyság területére. Mivel az V. dalai láma Tibetben üldözte a kagyüpa rendet, azok lámái és szerzetesei dél felé, a Himalája magasabb vidékeire menekültek, sok hegyi törzs ekkor lett buddhista. Az V. dalai láma regnálásának vége felé konfliktus robbant ki Tibet és Ladak között. Az 1684-es békeszerződés során Delek Namgyal a hadisarc fizetése mellett kénytelen volt átengedni a tibetieknek Purang, Guge és Rutok vidékét. Amikor a XVIII. század első felében lehanyatlott a mogulok hatalma, Ladak királysága ismét erőre kapott. 1715-ben két jezsuita atya kezdte meg a ,,pogány" tibetiek keresztény hitre térítését.
Randzsit Szingh (1780—1839), a szikh birodalom megalapítója 1819-ben az afgánoktól elhódította Kasmírt. 1822-ben az angol William Moorcroft titkárával, Mir Izzat Ullahhal megérkezett Lébe, és az értékes ajándékok átadása után figyelmeztették az uralkodót, hogy birodalmára komoly veszély leselkedik. Ezért felajánlották, hogy az angolok szívesen építenének itt egy erődöt. A király minisztereivel megtanácskozta a javaslatot, amit végül elvetettek. Moorcroft azonban nagy értékű ajándékaival megnyert néhány fontos személyt, többek között a főminisztert is. Az ő ajánlólevele jelentett később Csomának nagy segítséget.
Amikor Csoma Sándor Ladakban folytatta tanulmányait, a különböző hatalmi erők, az angolok, szikhek, dográk, ladakiak és tibetiek már egymásnak feszültek a térségben, s készült a dogra háború. Ekkor sok buddhista szerzetes, sőt, paraszt is Tibetbe menekült. 1841-ben a szikh katonák Nyugat-Tibetbe is betörtek, és győzelmet arattak. A sikereken felbuzdulva Zoroyar Szingh tábornok csapataival Közép-Tibetbe nyomult. A lhászai kormány egy miniszterrel az élén nagy sereget küldött a térségbe, ahol több hónapig folyt a harc. A téli hó és fagy lebénította a szikh katonákat, így a tibetiek kiverték a betolakodókat, sőt, Ladakba is behatoltak. 1842-ben azonban az indiai Gulab Szingh seregei ellentámadásba lendültek, kikergették a tibeti sereget, s legyőzték az akkorra már elgyengült ladaki királyság csapatait, és a térséget Dzsammú és Kasmír államhoz csatolták.
