Azt célozza ugyanis, hogy a kisebbségi iskolák tanulói az államnyelvet ne legyenek kénytelenek a többségi képzés számára készült könyvekből elsajátítani, mint eddig tették a középiskolákban például, hanem külön számukra összeállított tantervre és könyvekre támaszkodva folytathassák ilyen irányú stúdiumaikat. A külön tananyag és vizsga beiktatása alapvető szemléleti újítás, mely okvetlenül javára válik a nyelvoktatásnak, azt frusztrációmentesebbé és célszerűbbé teszi.

Nem vitás persze, hogy alapvető román államérdek érvényesül általa, mert hatékonyabbá, eredményesebbé teszi az államnyelv elsajátítását, akadálymentesebbé az országos nyelvi kommunikációt, alaposabbá a kölcsönös értekezést, és esetleg a megértést is elősegítheti. A paragrafus tehát nemhogy nem áll szemben a nemzetállami alaptörekvésekkel, hanem kimondottan azokat szolgálja. Ezért is kísérte a kisebbségi médiában oly élénk furcsálkodás azt a valódi, de inkább megjátszott értetlenkedést, mely e kézenfekvő, pedagógiailag egyedül indokolt megoldást a román sajtó és a hivatalosságok körében kezdetben fogadta. Tény persze, hogy az Anghelescu-féle, a húszas évekbeli durva és leplezetlen magyarellenes kurzus tradícióival kellett szakítania annak, aki az új ötletet elfogadta, s ennek beismerése máig nem megy simán a hazai nyilvánosságban.

A román nemzeti magabízás megerősödésére, a nagyvonalúságra való hivatkozás egy többségi miniszter részéről ezért is üdvözlendő gesztus, mert megjátszottságon innen vagy túl, minden politikai sakkhúzás és számítás fölött, Románia sok bajt látott kisebbségi népközösségeinek ma mindenekelőtt valóban ez dukál.