Áprilistól változott a nyugdíjkérelem leadási időpontját, illetve a nyugdíjfolyósítás kezdetét szabályozó törvény. Mostantól egy hónappal a nyugdíjkorhatár előtt kérni kell a nyugdíjazást.
Pontosabban arról van szó, hangsúlyozza közleményében a megyei nyugdíjpénztár, hogy egy hónap áll vagy az érintett munkavállaló, vagy a foglalkoztató rendelkezésére, hogy az igazoló iratokkal együtt — a nyugdíjkorhatár elérése előtt — kérjék a megyei nyugdíjpénztárban a nyugdíjazást, így tudják az említett időpont elérését követően már folyósítani az öregségi járadékot. Amennyiben a harmincnapos időtartam után iktatják a kérést, a nyugdíjjogosultság csak a dokumentum leadásának pillanatától állapítható meg, tehát az egy hónap és a nyugdíjkérelem leadása közötti időszakra nem fizetnek. 2010. április 1-jéig ez másként volt: amennyiben valaki megfelelt a nyugdíjazás feltételeinek, a korhatár elérése után kapta is a járadékot, ha kérelmét kilencven napon belül leadta. Mostantól tehát hamarább kell kérni a nyugdíjazást, mint eddig: az erre vonatkozó összes információ megtalálható a megyei nyugdíjpénztár honlapján (www.pensii.covasna-ro.eu), mint ahogy az intézmény hirdetőtábláin is, illetve érdeklődni lehet a tájékoztatással megbízott szakembernél is.