A Háromszék Táncegyüttes bemutatójaA sárkányölő lovag

2010. április 19., hétfő, Közélet

A történet egy olyan városban zajlik, ahol a nép minden jót a sárkánynak tulajdonít, és hiszi, hogy minden csapás tőle ered. György lovag, mint a Római Birodalom tisztje, leigázza hadseregével a várost, és az embereket az igazi istenhitre téríti.

Rájön, hogy a sárkány, amiben az emberek hisznek, nem is létezik, a körülötte levő mítoszt a hatalom terjeszti azért, hogy jobban tudjon uralkodni a nép felett. A városlakók csalódottak, amikor erre ráébrednek, és az új hit felvételét egyedül a sárkány szimbolikus megölésével tudják maguknak megmagyarázni. A Szent György lovagról szóló legendákból, a történet legeredetibb passióváltozatából, valamint irodalmi alkotásokból ihletődő előadás rávilágít arra, hogy bizonyos népszokásaink a hitből kiindulva különböző értelmezést kaptak az idők folyamán, az ellenben nem változott, hogy a keresztényi hitnek olyan ereje van, amely a gonoszt minden alakjában legyőzi. Az Ivácson László rendezte előadás zeneszerzője Fazakas Levente, koreográfus Bordás Attila m. v., a rendező munkatársa Fazakas Misi. A Sárkányölő holnapi bemutatója után vasárnap este szabadtéri előadásként láthatja újra a közönség a táncszínházi produkciót, amelyben a Háromszék Táncegyüttes a Maros Művészegyüttessel közösen lép színpadra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 648
szavazógép
2010-04-19: Közélet - Csinta Samu:

Célzott adófelajánlások ideje (Növekvőben a civil szervezetek iránti bizalom)

Növekvőben a romániai társadalomnak a civil szervezetekbe fektetett bizalma — derült ki a Civil Társadalom Fejlesztésért Alapítvány megrendelésére készült felmérésből. A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) tagjainak tapasztalata szerint a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlásából származó összegek növekedése is ezt igazolja.
2010-04-19: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

Tavasznyitó Szent György-napok

A mai gyerekeknek, bizonyára, nem az lesz a legmaradandóbb Szent György-napi élményük, mint azoknak, akiknek jó szüleik megengedték, hogy a báránykák őrzése közben a sercenve növő pázsit bársonyos puhaságát talpukkal visszasimogassák. Április 24. volt ugyanis az első nap, amikor lábbelitől szabadulva mezítláb lehetett hancúrozni.