A hírt elsősorban az európai szövetségek fogadták lelkesedéssel. Érkeztek is egymás után a nevezések; míg Uruguayban tizenhárom nemzeti válogatott állt rajthoz, az olaszországira harminckét csapat jelezte indulási szándékát. Nem szerepelt közöttük a címvédő Uruguay. Így válaszolt az európaiak négy évvel korábbi bojkottjára. De hiányzott a jelentkezők sorából a még mindig különcködő és előjogokat követelő Anglia.

A nevezettek nagy száma arra késztette a rendezőket, hogy változtassanak a lebonyolítási rendszeren. Tizenkét csoportba osztották a jelentkezőket, szem előtt tartva az erőviszonyokat, földrajzi helyzetüket: I. csoport: Egyesült Államok, Kuba, Mexikó, Haiti, II. csoport: Brazília, Peru, III. csoport: Argentína, Chile, IV. csoport: Egyiptom, Palesztina, Törökország, V. csoport: Svédország, Észtország, Litvánia, VI. csoport: Spanyolország, Portugália, VII. csoport: Olaszország, Görögország, VIII. csoport: Magyarország, Ausztria, Bulgária, IX. csoport: Csehszlovákia, Lengyelország, X. csoport: Jugoszlávia, Svájc, Románia, XI. csoport: Írország, Hollandia, Belgium, XII. csoport: Németország, Franciaország, Luxemburg.

A kiírás szerint a VIII., X., XI. és XII. csoportból az első két helyezett, a többi csoportból a győztes vehet részt a döntőtornán. Az előcsatározások végén a következő tizenhat csapat jutott a nyolcaddöntőbe: Egyesült Államok, Brazília, Argentína, Egyiptom, Svédország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia, Románia, Svájc, Hollandia, Franciaország és Németország.

A nyolcaddöntőben: Olaszország—Egyesült Államok 7—1, Spanyolország—Brazília 3—1, Ausztria—Franciaország 3—2, Svájc—Hollandia 3—2, Németország—Belgium 5—2, Svédország—Argentína 3—2.

Csehszlovákia—Románia 2—1. Vezette a belga J. Langenus. Csehszlovákia: Planicka—Zenisek, Ctyroky—Kostalek, Cambal, Kreil—Junek, Silny, Sobotka, Nejedly, Puc. Románia: Zombori—Vogl, Albu—Moravetz, Kotormányi, Deheleanu—Bindea, Kovács, Szepi II., Bodola, Dobay. Dobay 40. percben lőtt góljára csak a második félidőben tudtak válaszolni a csehszlovákok. De akkor válaszoltak... A román csapat jöhetett haza.

Magyarország—Egyiptom 4—2. Vezette az olasz Barlassina. Magyarország: Szabó—Futó, Sternberg—Palotás, Szücs, Lázár—Markos, Vincze, Teleki, Toldi, P. Szabó. Egyiptom: M. Kamell—Ali Szaid, Hamidu—El Far, Raffat, Raghab—Latif, Fawzi, Nukhtar, M. Kamell I., Hassan. Gólszerzők: Vincze, Teleki, Toldi 2, illetve Fawzi 2. Az amszterdami olimpián az egyiptomiak 3—0-ra verték a magyarokat. Úgy tűnt, ez sem szolgált kellő tanulsággal. Az első félidőben „a fellegek között" járt a magyar tizenegy, s ezt kihasználták az egyiptomiak. Szerencsére a második negyvenöt percre visszatértek a gyepszőnyegre Toldiék, és sikerült megtörniük az afrikaiak szívós ellenállását. Készülhettek a negyeddöntőre:

Magyarország—Ausztria 1—2. Vezette az olasz Mattea. Magyarország: Szabó—Vágó, Sternberg—Palotás, Szücs, Szalay—Markos, Avar, Sárosi dr., Toldi, Kemény. Ausztria: Platzer—Cisar, Sesta—Wagner, Smistik, Urbanek—Zischek, Bican, Sindelar, Horváth, Viertel. Góllövők: Sárosi dr., illetve Horváth, Zischek. Ez volt sorrendben a 75. osztrák—magyar találkozó, melyet egy diplomáciai húzás előzött meg: Hugo Meisl elintézte, hogy ne a belga Baert, hanem az olasz Mattea vezesse a mérkőzést. Tudta ő, hogy miért. Horváth vitatható gólja után nem adott meg a magyaroknak egy tizenegyest, majd kiállította Markost, nem sokkal később a sérült Avarnak kellett elhagynia a pályát. 0—2 után, megfogyatkozva sikerült Sárosinak szépítenie.

A negyeddöntő további eredményei: Németország—Svédország 2—1, Csehszlovákia—Svájc 3—2, Olaszország—Spanyolország 1—1 és 1—0. És a két elődöntő: Olaszország—Ausztria 1—0, Csehszlovákia—Németország 3—1. A kisdöntő: Németország—Ausztria 3—2.

A döntő:

Olaszország—Csehszlovákia 2—1 (0—0, 1—1). Róma, június 10. Vezette: Eklind (svéd). Olaszország: Combi—Monzeglio, Allemandi—Ferrari IV., Monti, Bertolini—Guaita, Meazza, Schiavio, Ferrari, Orsi. Csehszlovákia: Planicka—Zenisek, Ctyroky—Kostalek, Cambal, Krcil—Junek, Svoboda, Sobotka, Nejedly, Puc. Gólszerzők: Puc (74.), Orsi (81.), Schiavio (94.). A gól nélküli első félidő után a második azzal kezdődött, hogy a sziklakemény Monti lerúgta Pucot, aki hosszas ápolás után visszatérve, a 74. percben megszerezte a vezető gólt. 0—1. Halálos csend ült a lelátókra. A legyek zümmögését is hallani lehetett. Aztán irgalmatlan erővel zúgott fel az olaszok buzdítása: Italia! Italia!... A 81. percben Orsi egyenlített. 1—1. Ez volt a 90. percben is. Következett a hosszabbítás és a 94. perc, amikor Schiavio kisodródva a jobbszélre beadást színlelt, Planicka kilépett kapujából, de az olasz váratlanul kapura lőtt, és a labda Planicka háta mögött a kapuban kötött ki. Még huszonhat perc volt hátra. Ezalatt megszakítás nélkül zúgott a „Világbajnokok vagyunk!"

A II. világbajnokság dobogósai: 1. Olaszország, 2. Csehszlovákia, 3. Németország.

A gólkirályi címen hárman osztoztak: Conen (német), Nejedly (csehszlovák), Schiavio (olasz) 4—4 góllal.

Újra az öreg kontinens földjén

A III. világbajnokság házigazdájának kijelölését nagy vita előzte meg. A dél-amerikaiak mindenáron Argentínát szerették volna házigazdaként látni. Azzal érveltek, hogy Buenos Airesben nyolc nagy stadion van, s így egy városban lehet megrendezni a vetélkedőt. A végső szó kimondásában Jules Rimet nagyszerű diplomáciája — kitért az első világbajnokság tapasztalataira, egészen pontosan az európaiak félelmére a hosszú hajóúttól — döntött, természetesen Európa javára. Így lett a világbajnokság helyszíne Franciaország.

Harminchat — de lehet, hogy csak harmincöt vagy harminckettő... ahány forrás, annyi szám — ország küldte el nemzeti válogatottjának nevezését. A névsorból ezúttal is hiányzott Anglia és Uruguay. Az angolok presztízsüket féltik, rettegnek a balsikertől, vagyis attól, hogy semleges pályán mérjék össze erejüket, tudásukat a magas színvonalra jutott európai válogatottakkal. Hasonló okok húzódtak meg az uruguayiak távolmaradásának hátterében is, egyszerűen nem akartak csorbát ejteni a húszas évek sikersorozatán.

A nevezett országokat idejében csoportokra osztották, a rendező Franciaországot és a világbajnok Olaszországot nem sorsolták. A szabályok értelmében az első két csoportból a két első helyezett, a többiből a csoportgyőztes szerzett jogot a tizenhatos döntőre. Ekkor újabb vita robbant ki. Többen kifogásolták, hogy Japán visszalépése után Holland-India játék nélkül besétálhatott a tizenhatos mezőnybe, akárcsak Brazília és az Egyesült Államok, mert egyedüli tagjai maradtak csoportjuknak. Az 1938. március 6-i párizsi értekezleten figyelembe vették a kifogásokat, és úgy döntöttek, hogy az Egyesült Államok mérkőzzék meg Holland-Indiával, Kuba (ellenfele időközben visszalépett) pedig az utólag jelentkezett Argentínával. Mindkét előcsatározás elmaradt, mert az Egyesült Államok és Argentína is meggondolta magukat, és visszalépett. Végül is így állt össze a tizenhatos mezőny: Né­metország, Svédország, Norvégia, Lengyelország, Románia (ellenfelét, Egyiptomot a FIFA törölte a nevezettek sorából), Svájc, Magyarország, Csehszlovákia, Ausztria, Hollandia, Belgium, Holland-India (a mai Indonézia), Egyesült Államok (mint jeleztük, később visszalépett), Kuba és Brazília. A tizenhatos mezőnyből a legjobb nyolc válogatottat — Olaszország, Franciaország, Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia, Németország, Kuba, Brazília — kiemelték, a többi nyolcat sorsolták a kiemeltek mellé.

(folytatjuk)