Szent György-napokLemezbemutatók

2010. április 21., szerda, Magazin

Erdély legnagyobb városnapi rendezvénye, a Szent György-napok idén is több száz programot kínál a város lakóinak és mindazoknak, akik április 18. és 25. között Sepsiszentgyörgyre látogatnak.

A zenei felhozatal gazdag, műfajonként mindenki talál kedvére valót. A lemezbemutatók mindig is nagy közönséget vonzanak, ezekből sem lesz hiány. Itt most két előadó autentikus népzenei produkciójára hívjuk fel a figyelmet.

Antal Tibor, a fiatal gyimesi zenetanár-előadó első albuma hat évvel ezelőtt jelent meg. Azóta is nagy siker, és a népzene kedvelői ma már világszerte jól ismerik a kiváló énekest mind fellépéseiről, mind hangfelvételről. Érthető, hogy nagy várakozás előzi meg az újabb Antal Tibor-albumot, amely az erdélyi Dancs Market Records gondozásában jelent meg Jaj, de bajos egynek kettőt szeretni címmel. A felhangzó csángó dallamok a gyimesi ember lelkivilágáról szólnak, boldog és szomorú pillanataiba adnak betekintést. A korongon Tímár Viktor népzenész is közreműködik hegedűn és furulyán. Kettejük élő produkcióját két alkalommal is láthatjuk-hallhatjuk a héten: szombaton 10 órától az Erdélyi szabadtűzi bográcsfőző versenyen a Park vendéglő előtti téren, 13.30-kor pedig a Szent György téri B színpadon.

A tavalyi Szent György-napok egyik legnépszerűbb műsora a fiatal tehetségeknek rendezett Talent Show volt. A győztes Diós Brigitta Borbálának akkor a Dancs Market Records kiadó lemezszerződést ajánlott fel.

Hamar kiderült, hogy a Maros megyei Karácsonyfalván élő és a marosvásárhelyi zenelíceumban tanuló 16 éves lány nemcsak a könnyűzenei műfajban kiváló, hanem népdalénekesként is számtalan díjat nyert különböző rangos fesztiválokon. A kiadó úgy döntött, hogy inkább egy autentikus népzenei lemezt ad ki Brigittával. A Kertem alját Nyárád vize mosítja című, Maros, Nyárád, Küküllő menti, széki és kalotaszegi népdalokat tartalmazó album bemutatója a következő időpontokban lesz: vasárnap 12 órától a Park vendéglő előtti téren, a hagyományos Szent György-napi ökörsütés idején mutatkozik be, 17.30 órától pedig a Szabadság téri főszínpadon a Maros Művészegyüttes zenekarának kíséretével énekel. Ugyancsak vasárnap 19 órától a Szent György téri színpadon mint a tavalyi Talent Show győztesét hallhatjuk Brigittát, ezúttal könnyűzenével.

Mindkét új lemez megvásárolható a fellépések helyszínén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-04-21: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Ütközőpontok a Rika alatt

Csínján kell bánnia a riporternek a jelzőkkel, a Rika alatti Felsőrákoson ugyanis sokaknak az a véleménye, hogy itt számottevő változást nem hozott a lepergett húsz esztendő. Annyi idő ez, ami alatt emberré lesz a gyerek.
2010-04-21: Magazin - Fekete Réka:

Páll Domokos (Mementó)

Páll Domokos nem ismert lehetetlent, ha arra kérték, hogy békéltessen két fél között. Szelídsége, józan igazságérzete miatt nem csak kántortanítóként és a nagy hírű illyefalvi kórus vezetőjeként írta be nevét a falu történetébe, hanem közösségszervezőként is számon tartották közel fél évszázadon át.