Perzsára hívta az államfő a kormányt

2010. április 21., szerda, Közélet
Szokásától eltérően nem maga ment a kormány székhelyére, hanem a Cotroceni-palotába hívta meg konzultációra a kabinet tagjait Traian Băsescu államfő.

A megbeszélésen szó esett a decentralizációról, a költségvetési kiadások csökkentéséről, az uniós alapok lehívásáról, az alkotmánymódosításról, a reformintézkedésekről, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség helyzetéről.

A találkozót követően a sajtónak nem nyilatkoztak, az államfői hivatal szűkszavú közleménye szerint az elodázhatatlan reformintézkedésekről, a költségvetési kiadások visszaszorításáról esett szó, Traian Băsescu támogatásáról biztosította a kabinetet a felvállalt célkitűzések teljesítésében. Az államfő ugyanakkor az állam magáncégek felé felhalmozott adósságainak törleszté­sét, a beruházások növelését, az uniós alapok hatékonyabb lehívását szorgalmazta.

A találkozó elején Băsescu a decentralizációt is említette. Mint mondta, jóllehet a kampányban mindenki erről beszélt, a decentralizációs folyamat nem gyorsult fel. Az államfő a feddhetetlenségi ügynökség helyzetéről is érdeklődött a kormány képviselőitől, mint mondta, egyesek nagy örömére, de az ország hatalmas kárára az intézményt gyakorlatilag felszámolták. Arra is kíváncsi volt, milyen intézkedéseket kíván foganatosítani a kabinet a költségvetési kiadások csökkentése érdekében. Figyelmeztetett, a jelenlegi adatok alapján az államháztartási hiány a hét szá­zalékot is elérheti, ezért további költségcsökkentéseket, az adózók körének bővítését, a különféle kedvezmények törlését javasolta.

Emil Boc kormányfő arról tájékoztatta az államelnököt, hogy a kabinet döntéseinek köszönhetően a személyzeti kiadásokat tizenhat százalékkal sikerült csökkenteni. Célkitűzésük, hogy a nemzeti össztermék (GDP) 9,4 százalékáról 8,7 százalékra csökkentsék a személyzeti költségeket. A nehéz örökségre is hivatkozott: mint mondta, ha folytatták volna a Tăriceanu-kormány politikáját, idén akár a tizenhét százalékot is elérhette volna az államháztartá­si hiány. Hírügynökségi források szerint Boc bemutatta a költségcsökkentésekre vonatkozó elképzeléseket, amelyek között további leépítések is szerepelnek, az állami alkalmazottaktól az utolsó negyedévben kívánnak megválni. A Gândul napilap információi szerint a decentralizáció kapcsán a kormányfő azt mondta: pontos határidőket tűztek ki minden téren, ezek betartását a Közigazgatási és Belügyminisztérium felügyeli.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-04-21: Közélet - :

Szent György-napi ­forgalomkorlátozás

A Szent György-napok alatt a városközpontban forgalomkorlátozás lép érvénybe.
2010-04-21: Közélet - :

A nyugdíjtörvényt sürgeti Boc

A Nemzetközi Valutaalap által szorgalmazott, a nyugdíjrendszer átalakítását előíró új nyugdíjtörvény-tervezet elfogadását sürgette Emil Boc miniszterelnök tegnap a szenátusban, ahol egy nappal korábban kezdődött a jogszabály vitája.