Nyugdíjelterelő hadművelet

2010. április 21., szerda, Közélet
Szívszorító szónoklatot tartott Emil Boc miniszterelnök a szenátus plénuma előtt az egységes nyugdíjtörvény elfogadásának fontosságáról.

Nem hiányoztak a kiváltságosakat ostorozó demagóg szólamok: egyebek mellett kitért arra is, hogy alig nyolcezren évi 120 millió eurót visznek haza, pedig ebből több mint hatvanezer átlagnyugdíjat lehetne fedezni. Megintette a honatyákat, csak nem kívánják fenntartani kiváltságos státusukat, amikor az alkotmány is kimondja, a törvény előtt — így a nyugdíjtörvény előtt is — mindenki egyenlő! Legszebb rész azonban költői kérdéssorozata volt: miért ne érdemelhetne kiemelt nyugdíjat az agyműtéteket végző orvos, az egész nap robotoló munkás vagy az éjt nappá téve okuló és oktató tanár? Szónoklatában helyet kapott egy kis riogatás is arról, hogyan ürül ki az államkassza, ha egyfolytában pótolni kell a nyugdíjalapot, s ha nem hozzák meg most a szükséges döntéseket, miképpen válik lehetetlenné az idősek járandóságának folyósítása közép- és hosszú távon.

Mindent bedobott a kormányfő, hogy elfogadhatóvá tegye a tervezett intézkedéseket, s főleg, hogy elterelje a figyelmet a sokakat érintő, bizony hátrányos következményekről. Egy szó sem esett arról, hogy az új törvény szerint a mai fiatalok, középkorúak 65 éves korukig dolgozhatnak majd, s arról sem, hogy bizony az idén befagyasztott nyugdíjak emelése az új jogszabály alapján az elkövetkezőkben is legfeljebb kismértékű lesz, s bizony a kézhez kapott pénz mind kevesebbet s kevesebbet ér. Az egykor törvénybe foglalt kitételhez, miszerint a nyugdíjpont értékének az átlagbér 45 százalékát kell kitennie, ma már csak néhány ellenzéki honatya látszik ragaszkodni.

Nem véletlenül tüntetnek a nyugdíjas érdekképviseletek, s az utcára is kivonuló tiltakozók többnyire nem a magas járandóságú kiváltságosak soraiból kerülnek ki. A kormányfő ideig-óráig elhitetheti, hogy az igazságosság bajnokaként harcol az idősek egyenjogúságáért, ám az első nyugdíjszelvények, no meg a hosszabb távú következmények egyértelművé teszik: ki nyer, és ki veszít. Lehet, valóban elengedhetetlen a nyugdíjrendszer reformja, tényleg nem fenntartható az eddigi módon, ám akkor történjék ez nyíltan, tisztességesen, ne a sokat kereső rosszak ostorozásával próbálják feledtetni a kevésből élőkkel nyomorúságukat. Ez úgyis legfeljebb pillanatokra sikerülhet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2010-04-21: Közélet - :

A nyugdíjtörvényt sürgeti Boc

A Nemzetközi Valutaalap által szorgalmazott, a nyugdíjrendszer átalakítását előíró új nyugdíjtörvény-tervezet elfogadását sürgette Emil Boc miniszterelnök tegnap a szenátusban, ahol egy nappal korábban kezdődött a jogszabály vitája.
2010-04-21: Belföld - :

Hírsaláta

HARC A KINCSES VÁROS CÍMERÉÉRT. Kolozsvár 600 éves címerének visszaállítása és a jelenlegi, Gheorghe Funar polgármestersége alatt, 1999-ben elfogadott címer eltörlése érdekében indított aláírásgyűjtést a brainwash.ro. A kulturális internetes oldal kezdeményezésére eddig több mint 1700 aláírás gyűlt össze.