Hamvas viccek a neten

2010. április 27., kedd, Magazin

,,Az izlandi gazdaság végakarata volt, hogy hamvait szórják szét Európa fölött" — tucatjával születtek ehhez hasonló viccek az internetes blogokon és közösségi oldalakon az Európában közlekedési káoszt okozó izlandi vulkánkitörés óta.

A 320 000-es lélekszámú Izland mostanában kezdett kilábalni az ország gazdaságát összeomlással fenyegető gazdasági válságból. A kormányt sokan hevesen bírálják azért, mert elfogadta, hogy 3,9 milliárd eurós kárpótlást fizessen Nagy-Britanniának és Hollandiának azokért a veszteségekért, amelyeket az Icesave online bank 2008 októberében bekövetkezett csődbe jutásakor szenvedtek el. Egy március eleji népszavazáson az izlandiak 93 százaléka nemet mondott arra, hogy a kormány magas kamatok beszámításával térítse meg a britek és hollandok kárát. Reykjavík ezután közölte, hogy igyekszik kedvezőbb feltételeket kiharcolni.

,,Izlandi adófizető a briteknek és a hollandoknak: felejtsétek el az Icesave-et, csókoljátok meg a hamumat!" — ragadtatta el magát a napokban egy twitterező az adósságra utalva. (Az angol hamut — ash — csupán egy betű különbözeti meg az ass-től, amely feneket jelent.) Jeremy Warner, a The Daily Telegraph brit napilap szerkesztő-munkatársa blogjában reagált: ,,Izland bosszújának is nevezhetjük, mivel úgy tűnik, hatékonyabban nemigen kerekedhet egy kis ország egy nagyobb fölé, mint egy működő vulkán segítségével." Mint hozzátette: ,,ezzel a húzással semmilyen kereskedelmi embargó nem veheti fel a versenyt".

A vulkánkitörés hamuja, amely beborította a kontinens fölötti eget, egy héten át megbénította az európai légi közlekedést. Sok ezren kényszerültek veszteglésre vagy utazásuk átszervezésére a légi járatok törlése miatt, s alig szabadították fel az embargót, újabb hamukilökődésről érkezett hír. ,,Pénzt küldjetek, ne hamut" — méltatlankodott egy netes kommentár a kialakult helyzetre célozva. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-04-27: Magazin - :

A jedizmus után heavymetal-vallás

Újabb vallással gazdagodhat Nagy-Britannia: a heavy metallal. A kemény rockzene híveit a Metal Hammer brit magazin buzdítja arra, hogy vallásuknak a zenei műfajt jelöljék meg a következő népszámláláson.
2010-04-27: Magazin - :

A kávéfőzés története

A kávéfőzés különböző eszközei, kannák, dobozok, csészék is láthatók A fekete leves ― a kávéfőzés története című kiállításon a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban Budapesten.