Kovásznán intenzív városszépítésbe kezdtek a fák, ami rá is fér ezekre a főteret véglegesen tönkrerondító szocialista építészeti relikviákra, amelyeket általános kelet-európai viszonylatban is olyan örökségnek minősített Makovecz Imre, mint aminek a lebontása nehezebb lesz, mint a kommunista és posztkommunista ideológiáké.
De ne versenyeztessük a kétféle örökséget, ne vitassuk egyiknek vagy másiknak az elsőbbségét, mert a kettő együtt van jelen. Ezt egyébként éppen Magyarország most zárulni tűnő nyolc esztendeje bizonyítja, azé a nyolc évé, amely például éppen Makovecz Imrét nem engedte szóhoz jutni, tervezőasztal mellé állni otthon, hisz egyetlen komolyabb budapesti megrendelést sem kapott eddig az évek hosszú során át. Spanyolországban tervezett világkiállítási pillangóházat, nálunk, Székelyföldön építtetett templomokat (Vargyas, Csíkszereda, sepsiszentgyörgyi ravatalozóház, a megrendelt Hargita-templom stb.).
Mindez Kovásznán, Csomakőrösről jövet jut eszembe, amikor megállít a Kovászna patakának rondaságait elfedő és ennek csúfságát feledtető fűzfasor zöld zsengéje, amilyent csak a természet tud kikavarni, az ég kék palettájára felfesteni.
Reményt keltő gyönyörűség rácsodálkozni erre a hatalmas fákból alkotott látványra.
Ezek besegítését a város arcának szépítésébe csak kímélettel lehet és kell honorálni. Kovászna főteréről, úgy tudom, az első kommunista városvezető a park fáit azzal az ürüggyel vágatta ki, hogy ezek az átkos burzsoá-földesúri rendszer örökségei. Ezek a tavasz zsengéjébe öltözött fák most ezt a buta baklövést akarják pótolni.
