Bukarestbe költözött a Kovászna Gyöngye

2010. április 28., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Nem sikerült felvásárolnia Violeta Moraru bukaresti üzletasszonynak, a (volt) sepsiszentgyörgyi Kovászna Gyöngye Rt. vezetőtanácsi elnökének a megcélzott 47,4105 százaléknyi részvényt, mellyel ő és érdekeltségi köre (azugai Waters Kft. és Adrian Rotaru) kilencven százalékot meghaladó részesedést szerzett volna a cégben a jelenlegi 52,5895 százalék helyett.

Közben az is kiderült, hogy a háromszéki ásványvíz-palackozó székhelyét még tavaly októberben áttették a fővárosba (ott fizetnek adót, ott kell meghirdetniük, amire őket a törvény kötelezi, például az évi közgyűlések idejét), ugyanakkor a cég tőkeemelést hajtott végre, amivel Violeta Moraru február 26-án 52,49 százalékra növelte tulajdonrészét, illetve bekerült a tulajdonosi körbe a Prahova megyei Justin Ovidiu és Cornel Paraschiv, akik együtt 8,08 százaléknyi részvényre tettek szert.

A Kovászna Gyöngye Rt.-t a tömegprivatizáció során adták magánkézbe, majd 1996-ban hivatalból jegyezték a bukaresti értéktőzsde Rasdaq piacán. Azóta teljesen átalakult a társaság tulajdonosi köre. A Bukaresti Értéktőzsde adatai szerint 2002-ben részvényei több mint 42 százaléka a brassói Tóth Árpád, közel 11 százaléka a Balázs Zoltán, több mint 12 százaléka a Broadhurst Inv Ltd kezében volt, és 33,76 százalékot birtokolt több száz tömegprivatizációs kisrészvényes, illetve az öt százalék alatti tulajdonrésszel rendelkezők, akik esetében nem kötelező a nyilvánosság. A kisrészvényesek aránya február 24-én már alig haladta meg a 27 százalékot. 2006-ban lépett a tulajdonosi körbe Violeta Moraru Hétfaluban bejegyzett Mixt Elis Kft.-je (a későbbi azugai Waters), és lépett ki a Broadhurst. 2008-ban közel 33 százalékkal feltűnik tulajdonosként az azugai sörgyár, és lekerül az öt százaléknál nagyobb csomagot birtoklók listájáról a Tóth Árpád neve. 2009 végén már nincs ott Balázs Zoltán sem, de 20,45 százalékkal feltűnik természetes személyként Violeta Moraru, aki ilyen minőségben idén február 24-én már a részvények 32,52 százalékát tartja a kezében, s a februári tőkeemeléssel túllépi az ötven százalékot. 20,18 százalékkal még a részvényesek között szerepel a Bere Azuga Rt., melyet a Violeta és Valeriu Moraru család tavaly eladott az Ursus Breweriesnek.

A tulajdonváltást követően változott a málnási borvízkincset értékesítő Kovászna Gyöngye politikája, melybe az is beletartozik, hogy csak írásbeli megkeresésre közölnek adatokat, és csak a tulajdonosok.

A Bukaresti Értéktőzsdére jelentett adatok szerint a Kovászna Gyöngye 2008-ban tizennégy és fél millió lejes üzleti forgalom mellett 99 alkalmazottat foglalkoztatott, nettó nyeresége 24 667 lejt tett ki, miközben 64 427 lej adóval és illetékkel tartozott. A 2009-es előzetes jelentés szerint az alkalmazottak száma 65-re csökkent, a cég 12 202 277 lejes üzleti forgalmat ért el, s az évet 1 616 702 lej veszteséggel zárta. Ugyanakkor Violeta Moraru nyilatkozatai szerint 2,5 millió eurót költöttek a Kovászna Gyöngye korszerűsítésére, az ásványvízpalackozás bővítésére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-04-28: Gazdaság - Sylvester Lajos:

A tavasz zsenge zöldje

Kovásznán intenzív városszépítésbe kezdtek a fák, ami rá is fér ezekre a főteret véglegesen tönkrerondító szocialista építészeti relikviákra, amelyeket általános kelet-európai viszonylatban is olyan örökségnek minősített Makovecz Imre, mint aminek a lebontása nehezebb lesz, mint a kommunista és posztkommunista ideológiáké.
2010-04-28: Pénz, piac, vállalkozás - Csinta Samu:

A golf jelentheti Erdővidék jövőjét

A bányaipar felszámolása következtében különlegesen hátrányos helyzetbe kerülő Erdővidéki-medence sajátos gondjaira igyekeztek megoldásokat találni a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és Barót város önkormányzata közös szervezésében tartott tanácskozáson. Az összejövetel annak az előadásciklusnak az első állomása, amelyet a kamara a megye városaiban tervez megtartani.