Újraindult visszaszolgáltatásZágonban eltűnt az erdő

2010. április 28., szerda, Közélet

Lassan ugyan, de ismét beindult a föld- és erdő-visszaszolgáltatás, a megyei bizottság újra hetente ülésezik, körülbelül 8—10 iratcsomót véglegesítenek minden alkalommal, de előfordult az is, hogy 28 ügyet sikerült lezárniuk — közölte György Ervin prefektus.

A következő időszakban három nagy problémával is szembenéznek: tisztázni igyekeznek a Mikes gróféknak, az Apor báróéknak visszajáró erdők kérdését, illetve a zágoni ügyeket. Két évvel ezelőtt, előző mandátuma végén már egyszer nekiveselkedtek a nagy területek visszaadásáról szóló ügyek tisztázásának, ám utódja, Codrin Munteanu félreseperte a kérdést, ő előbb a kisemberek földjét kívánta visszaszolgáltatni. György Ervin elképzelése szerint ez év végéig le kellene zárniuk ezeket; már most egyértelmű, bármilyen döntést hoz a bizottság, az egyik fél megtámadja majd, és csak a bíróság határozhat véglegesen. ,,Ám ahhoz, hogy egyáltalán bíróság elé kerülhessen az ügy, a megyei bizottságnak lépnie kell" — mondotta a prefektus.

A Mikes család még több mint 8000 hektár erdőt és földet szeretne visszakapni, ám a Romsilva tiltakozik ez ellen, állításuk szerint a grófi család birtokát az agrárreform idején sajátította ki az állam, a földtörvények értelmében ez nem jár vissza. A Romsilva ezt dokumentummal is igazolni igyekszik, ellenben a Mikes család ügyvédjei azzal érvelnek, a kisajátítást nem véglegesítették, ezért a tulajdonjogot vissza kell állítani. A két fél jogi érvelése, no meg a bemutatott dokumentumok alapján kell meghoznia döntését a megyei földbizottságnak — hangsúlyozta a prefektus.

Még bonyolultabb az Apor család helyzete, több örökös több településen kéri a család egykori vagyonát, húsz éve harcolnak jussukért, ám csak részben kapták vissza őseik területét. Zágonban hiába van végleges bírósági döntése az önkormányzatnak, a közbitokosságnak, illetve a Ghica családnak, mintha eltűnt volna az erdő, nincs elég terület, és a Romsilva sem igyekszik az azonosítással.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1401
szavazógép
2010-04-28: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Kincskereső kis ügynökség

A Mátyás király meséjéből ismert okos leányéhoz hasonlatos furfangról tesz tanúbizonyságot a romániai politikai elit, valahányszor saját érdekeinek megvédése a tét. Leginkább ugyanis a hozzon is ajándékot, meg ne is, köszönjön is, meg ne is, öltözzék is fel, meg ne is fordulathoz hasonlítható a kabinet eljárása az alkotmánybíróság döntése nyomán megbénított Országos Feddhetetlenségi Ügynökség felélesztése kapcsán.
2010-04-28: Belföld - :

Hírsaláta

ÚJRA ASZTALOS AZ ELNÖK. Ellenszavazat nélkül Asztalos Csabát választotta meg elnöknek az Országos Diszkriminációellenes Tanács kollégiuma. Az elnök mandátuma öt évre szól. Asztalos Csaba 2005. februárja és 2009. augusztusa között ugyanezt a tisztséget töltötte be az intézménynél. (Manna)