Édesanyám emlékének
Áldassál szent Alkímia,
titkos kohója lenn a földnek,
rejtett laboratóriuma,
amelyben csontjaink lassan kifőnek.
Áldassanak a gyökerek,
a némán működő erecskék,
e csendben őrlő gépezet,
mely desztillálja testeink szemetjét.
Nyugodhatsz mázsás kő alatt,
világtalan kis padmalyán a mélynek,
eljő a boldog pillanat,
midőn a szívós gyökerek elérnek.
S mint láthatatlan lány haja,
besző az indás, dús tenyészet,
mint legutolsó válfaja
minden földi ölelkezésnek.
Így ér el hozzád a világ
homokon szűrt üzenetével,
hogy porló szívedet egy éjjel
hegyes nyilacska döfi át…
Illat leszel, s párás, sötét
kertből lehelnek szét a rózsák —
Tán ez a másvilági lét,
maga az örökkévalóság!
