,,Megindult az átkötőút építése, de lassan halad. Erdőjussot várunk még vissza, nem látszik a kanyartól. Tetemes összeggel adósa egy tejfelvásárló a falu sok termelőjének, de eltűnt a ködben. Szó volt, hogy jó minőségű ivóvizet is kapunk, de arról is elhallgattak. Ígéret volt, de lelkésze még nincsen a falunak."
Unalommá vált a remény
Szinte hihetetlen, hogy mennyire türelmét vesztette a falu népe, unalommá vált a remény, nem érhetjük meg, hogy ember elé való úton lehessen megközelíteni ezt a falut — panaszkodtak a helybeliek. Ígéretet kaptunk, de meg kell mondanunk, hogy az adott szónak is súlya kell hogy legyen! — hallgattuk az ikafalvi sirámokat.
Menet is, jövet is unott arcú gyalogosokkal találkoztunk. ,,Nincs, mit tenni — mondták —, akinek nincs személygépkocsija, veheti nyakába a poros országutat, mint valaha, mert hihetetlen, de a mi falunkat nem köti össze naponta bár egy menetrend szerinti járat sem a községközponttal, Csernátonnal, sem pedig Kézdivásárhellyel. Még szerencse, hogy az V—VIII. osztályos gyermekek szállítását megoldották."
— Úgy tudom, javították az átkötőutat Ikafalva felé. Valóban: nagyon régi gondja ez a falunak ― kezdtük a beszélgetést Fábián Sándor falufelelőssel, csernátoni alpolgármesterrel.
― Láthatta, hogy megkezdtük idén a DC-4-es út aszfaltozását, mintegy 350 métert, de az csak Felsőcsernáton végéig ér. Még ezen az őszön folytatni akarjuk, csak az a baj, hogy a következő mintegy 300 méteren 30 centi vastagságban fel kell szednünk az utat, ugyanis nincs kemény alapja, és arra nem lehet aszfaltot tenni. A kavicsot már odahordattuk, s ha az időjárás is kitart, reményeink valóra válnak. Akár hiszik a faluban, akár nem, ebből modern útnak kell lennie. Ha ezt a 300 métert elkészíthetik, könnyebb lesz, mert tovább kemény az út alapja.
— Az út tervezetén éppen az említett 300 méter miatt változtatnunk kellett, ezért késett meg a munkálat ― pontosított Bölöni Dávid polgármester ―, de ígéretet kaptam a Waldek cégtől, hogy azonnal folytatni fogják.
Magunk is láttuk, a falu legtöbb utcáját kaviccsal feljavították. Ez sem ment nagyon gyorsan, mert az anyag egyre drágább. Fábián szerint még a Futásfalva felé tartó felszegi részt kellene feljavítani.
― Van-e szó arról, hogy ivóvizet vezessenek a faluba?
― A tavalyi 7-es kormányrendelettel pályáztunk a községközpont létező vízhálózatának korszerűsítésére és bővítésére, valamint a két hozzánk tartozó falu, Albis és Ikafalva vízellátására is. Nálunk, mert én is Ikafalván lakom, már elvégezték a szükséges felméréseket, de a végrehajtásra várni kell még.
Nem könnyű dolog megszólaltatni a falut. Mondanivalója mindenkinek volna, ám tartózkodnak attól, hogy nevüket is adják. ,,Leromlott megint a közvilágítás. A minapi vihar bevágott nekünk, teljesen sötétben van a falu. Hamarosan rövidül a nap, lámpatestek kellenének, s ki tudja, abból is mikor lesz valami. Itt mindent ki kell várni…" ― mondták az emberek.
Jaj, s esment jaj
Amikor a falu iskolájára terelődött a szó, az aggodalom került előtérbe. Híre ment itt is, hogy a gyereklétszám csökkenése miatt könnyen megszüntethetik a tanodát. ,,Az egy dolog, hogy a felsősöket iskolabusszal szállítják a felsőcsernátoni iskolába — magyarázták ikafalvi idős emberek —, de a kicsikéket télvíz idején erre ítélni embertelenség! Sok szép eredménnyel büszkélkedhet a mi iskolánk, képzett, tapasztalt emberek tanítják gyermekeinket. Jó állapotban az épület. Tavaly ünnepség keretében felvette Szabó Lajos néptanító nevét az intézmény. A hollandok is segítettek felszerelésében." Erről kérdeztük Nagyoláh Ilona tanítónőt.
— Mi a pillanatnyi helyzet?
— Hat gyerekkel kezdjük az iskolát szeptember 15-én. Én tanítom őket összevont osztályban, vallásra pedig Mátis Izabella hitoktató. Nem olyan vészes a helyzet, mint ahogyan azt beállítják. Az óvoda pótolja majd a létszámot, tizenkilenc kisgyerek jön hamarosan iskolába!
Nagyoláh Sándor egykori diákkollégám lakásán a falu monográfiáját lapozgattuk. Történelmi, népességi adatok bizonyítják, miképpen juttatta a mai helyzetbe a letűnt közel fél évszázad a falu népét. Késik az anyagi jólét is, s emlegetik az idősek, olyan jó és gazdag világ soha nem lesz, amilyen az ántivilágban, mert: akkor megvolt a magánvagyon, jó volt Ikafalva gazdasági ereje! „Most, akinek egy semeredett kollektívnyugdíjból kell megélnie, gyermeke sincsen, hogy segítse, annak jaj, s esment jaj!"
— A mindennapok nehézségeit, a bajt, a betegséget a hívő ember könnyebben tudja elviselni — jegyezte meg Nagyoláh Emma, aki elmondta, hogy az egyházak feladata ez, s az ikafalvi római katolikus filia hívei erre gondolva kérték a Szűzanya segítségét a Péter-Pál-napi búcsún.
Az érem másik oldala
Nem kell persze eltúlozni a bajokat, derült ki a beszélgetések során, hisz Ikafalván eléggé sikeresen működik az erdő-közbirtokosság, s a földek a magas megmunkálási árak ellenére sem maradtak ugaron. Fábián Sándor, akire a közbirtokosság elnökségét rábízták a tagok, elmondta, a 247-es törvény szerint hatvan hektár erdőbirtokot kell visszakapniuk, mert összesen 178 hektár erdeje volt e vagyonközösségnek. Sajnos, ez csak kárára lesz a birtokosságnak, mert sarjerdő, és megtartása költséges, de gondolni kell az eljövendő generációkra is. Az üzemterv szerint évente 400 köbméter fát tud kitermelni a birtokosság, de jövedelmét felemésztik a kiadások. Így utóbb a tagság nem részesült juttatásban. ,,Ha ebben az évben még lesz lehetőség valamennyi fát kitermeltetni — jegyezte meg Fábián —, akkor a tagságnak is jut valami. A baj az, hogy olyan kevés az eladási ára, s nem is valami jó minőségű szerszámfa, de mégse szeretnénk potomért elkótyavetyélni."
A 214 lelket számláló helybeli református egyház gondjai felől is Fábián Sándort kérdeztük, ő viseli a gondnoki titulust.
— Itt is türelemre van szükség, mert lesz lelkipásztora a falunak — mondta. — Pillanatnyilag Takács Lajos alsócsernátoni lelkész szolgál be hozzánk. Segédlelkészt kapott a kézdi-orbai esperesünk, nt. Szőcs László, aki egyben eresztevényi lelkész is lesz, de mivel ott még nincsen papi lakás, ha a presbitériumunk beleegyezik, itt fog lakni, nálunk végzi majd a szolgálatot, amíg kapunk állandó lelkészt. Egyházunknak 82 hektár erdeje van. Lábon akarunk fát eladni, s abból kellene tataroznunk jövőben a templom és a harangláb tetőszerkezetét. Az önkormányzattól kaptunk 15 millió régi lejt a parókia korszerűsítésére.
A baj későn távozik
Ikafalva tejtermelőit is becsapta, 2005 őszén tetemes pénzükkel elmaradt az a konstancai felvásárló, aki Csernátonban bérelt csarnokhelyiséget, s egy szép nap eltűnt. Hilibből, Haralyból, Gelencéről, Csernátonból és Sepsibesenyőről is hordta a tejet, azoknak a termelőknek sem fizetett!
— Hozzám tizenhat család hordta a tejet — pontosított Dénes Károlyné ikafalvi csarnokos. — Mind a tizenhatunknak tartozik, összesen 70 millió régi lejjel, ebből nekem 20 millióval. Fiamék a tengeren voltak, próbálta megkeresni telefonon, de elzárkózott. Ma 89 liter tejet hoztak be, s azt a kézdimartonfalvi román csarnokos viszi el. Itt nincs laboratórium: azt mondta, hogy a tej literéért, úgy, ahogy jön, 55 banit fizet, mert ő telemeát készít belőle.
Miképpen történhet ilyen nyilvánvaló gazemberség? Veszélyesen régi kezd lenni ez az ügy. Mit intézkedett a rendőrség, nem hihetjük, hogy karba tett kézzel ültek a polgármesterek. A becsapottak tehetetlenek. Azt tanácsolják nekik a jogászok: pereljenek. Ők meg azt kérdik: kit és milyen pénzen? Hol vannak a szarvasmarhatartó egyesületek, melyeknek az ilyen kisközösségek érdekeit kellene szolgálniuk?
A baj lassan távozik, s ez az ügy még ólomlábon sem halad.
Ahol a ráfizetéses vállalkozást is vállalni kell
Kovács Vilmos, akárcsak számos hozzá hasonló középkorú, miután munkahelye megszűnt, kénytelen volt otthon, a faluban megélhetést teremteni magának.
— Három fejőstehenem van, nekem is adósom az a csernátoni felvásárló — magyarázta. — Juhtartó magángazda vagyok, ezt a ma gyengén jövedelmező mesterséget kell űznöm. Van benne némi hagyomány is, mert édesapám is szerette a juhot. Összesen százhúsz van. A fejősöket egy bácshoz adtam. Vele egyeztünk ki: hét kiló sajtot és egy kiló ordát ad egy juh után, az őrzésért pedig bért fizetek. Mi a saját és a bérelt területünkön csak a bárányokat és a meddőket legeltetjük. Alkalmazottunk nincsen. Felváltva járunk a juhokkal, hol a fiam, hol én. Tessék elhinni, hogy a veszteség és a láthatatlan jövedelem határán állunk. Szinte nem érdemes juhot tartani, de mindenről lemondani nem lehet. A sajtot, ordát, túrót egyelőre a kézdivásárhelyi piacon értékesítjük. Most az esőcske segített rajtunk, mert a tarlóföldeken több zöld kelt, van, amiből harapni a juhnak. Én a nyáron sem voltam a hegyekben, parlagokat vettem meg, és azon legeltettem.
Kovács Vilmos tanácstalan, s talán attól is tart, hogy az unió nem sok jót hoz a juhtartók számára, de egyelőre a ráfizetéses vállalkozást is folytatnia kell, mert van két fia és egy lánya, a családnak élni kell! Elpanaszolta, hogy tavaly már a bárányokat sem szabadott levágni, nem lehetett értékesíteni a piacon, mint azelőtt. Hivatalos vágóhídon kell levágatni, és az pénzbe kerül. A gyapjú értékesítése szinte lehetetlen. 1,5 lejben adta el kilóját nagyszebeni felvásárlóknak. A juhok nyírása többe került, mint a gyapjú ára. A báránybőrökkel is az a helyzet. Az érlelés drágább, mint ahogy el tudta adni. Így pedig besózva a pincében várják a szebb jövőt…
