A hétvége hírei

2010. május 3., hétfő, Közélet

Támogatás Görögországnak

Három év alatt 110 milliárd euróra rúg a Görögországnak nyújtandó nemzetközi támogatás az euróövezeti pénzügyminiszterek tegnap esti döntése szerint — jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke Brüsszelben a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Athén a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val kötött megállapodást erről, az egyezség részeként jelentős reform- és takarékossági programot is véghezvisz. Juncker bejelentette, hogy a miniszterek úgy döntöttek, aktiválják a Görögország segítésére kidolgozott mechanizmust.

Kolozsvári reptér: javítás miatt zárva

Május 6-án 8 órától május 10-ig bezárják a kolozsvári repülőteret, mivel javítási és karbantartási munkálatokat végeznek a fel- és leszállópályán — jelentette be a légikikötőért felelős Kolozs Megyei Tanács. Felkérik az utasokat, a légitársaságoktól kérjenek információkat a járatok indulásáról és érkezéséről vagy egyéb programmódosulás felmerülése esetén. A munkálatok során 140 betonelemet cserélnek ki a leszállópályán, a javítások a repülőtér kiterjesztését és korszerűsítését célozzák.

Pokolgépes támadáskísérlet New Yorkban

Pokolgépet találtak a rendőrök a New York-i Times Square-en helyi idő szerint szombat este egy parkoló terepjáróban. A halálos támadást sikerült megakadályozni egy éber utcai árusnak és a biztonsági hatóságoknak köszönhetően. A robbanószerkezetet a tűzszerészeknek sikerült hatástalanítaniuk. Egyelőre nem tudni, ki állhat a robbantási kísérlet mögött, és miért akarták működésbe hozni a robbanószerkezetet. A sötétzöld Nissan Pathfinderre, amely üresen, járó motorral és vészvillogóval állt a 45. utcában, a Hetedik és a Nyolcadik sugárút között egy utcai pólóárus — egy vietnami veterán — figyelt fel. Szólt egy lovas rendőrnek, aki azonnal erősítést kért, terrorelhárítók, tűzoltók, mentők érkeztek a helyszínre. Miután a szakértők megbizonyosodtak róla, hogy a robbanószerkezet nem léphet működésbe, elszállították a járművet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1426
szavazógép
2010-05-03: Közélet - Benkő Levente Árpád:

Bardoci Napok: kuvaszói mulatságok

Erdőfüle határában, a sokak által csak fülei erdő néven ismert Kuvaszó turisztikai övezetben rendezték meg az elmúlt hét végén a Bardoc községi napokat.
2010-05-03: Sport - :

Nyolc érem (Birkózás)

A hét végén Drobeta-Turnu Severinben került sor az idei felnőtt-birkózóbajnokság országos döntőjére, amelyen a sepsiszentgyörgyi MSC mérlege két arany-, két ezüst- és négy bronzérem.