Az ezüstérmes magyar válogatott
A második magyar ezüst
A brazíliai világbajnokság után csodálatos négy évet töltött a magyar labdarúgó-válogatott. 1952. augusztus 2-án Helsinkiben az olimpiai játékok döntőjében 2—0-ra legyőzte Jugoszlávia tizenegyét, 1953. május 17-én Rómában Olaszország nemzeti válogatottját lépte le 3—0-ra, 1953. november 25-én Londonban ,,az évszázad mérkőzésén" a félelmetes angol válogatottat fektette két vállra (ez volt az a bizonyos angol keserű, vagyis a 6—3), majd 1954. május 23-án a budapesti vissszavágón „nyugtatta" meg a szigetországiakat egy 7—1-es eredménnyel.
Ilyen sorozattal érkezett a magyar csapat a svájci világbajnokságra, melyre egyébként 38 ország nevezett, s ez világcsúcsot jelentett a maga nemében. Túl a világcsúcson még azt is el kell mondanunk, hogy Argentína és a Szovjetunió válogatottjainak kivételével nevezett a világ labdarúgósportjának színe-java.
A 38 nevezett együttest tizenhárom selejtezőcsoportba sorolták azzal a kitétellel, hogy a harmadik csoportból az első két helyezett jut a döntő mezőnyébe. A következők jutottak tovább: NSZK, Belgium, Anglia, Skócia, Franciaország, Ausztria, Törökország, Magyarország, Csehszlovákia, Olaszország, Jugoszlávia, Mexikó, Brazília, Dél-Korea. Hozzájuk csatlakozott a címvédő Uruguay és a rendező Svájc.
A magyar válogatott Svájcban is folytatta a már említett két év csodálatos sorozatát: Magyarország—Dél-Korea 9—0 (vb-csúcs), Magyarország—NSZK 8—3, a negyeddöntőben: Magyarország—Brazília 4—2 (gólszerzők: Hidegkuti, Kocsis 2, D. Santos —tizenegyesből, Lantos — tizenegyesből, Julinho). A 41. perctől lényegében tíz emberrel játszott a magyar válogatott, Tóth II. lesérült, s utána csak statisztált. De ezzel még nem ért véget a kellemetlen meglepetés. Történt ugyanis, hogy a meccs után az öltözők folyósóján a vesztes brazilok üvegekkel és cipőjükkel a kezükben a magyar játékosokra rontottak, miközben a lelátón két elkeseredett brazil szurkoló felvágta az ereit... Három nap múlva Lausanne Olimpiai stadionjában elődöntőt játszott a magyar tizenegy: Magyarország—Uruguay 4—2 (1—0, 2—2). Magyarország: Grosics—Buzánszky, Lóránt, Lantos—Bozsik, Zakariás—Budai II., Kocsis, Palotás, Hidegkuti, Czibor. Uruguay: Maspoli—Andrade, Santamaria, Martinez—Carballo, Cruz—Sonto, Ambrois, Schiaffino, Hohberg, Borgez. Góllövők: Czibor, Hidegkuti, Hohberg, Hohberg, Kocsis, Kocsis. Fantasztikus meccs volt káprázatos magyar játékkal, melynek végére Kocsis tette fel a koronát két szép fejes góljával. Nem csoda, ha a meccs lefújása után három perccel Maspoli kapus, átölelve a kapufát, zokogva mondta: „Ha majd térdig érő, fehér szakállam lesz, akkor sem fogom elfelejteni az aranyfejű Kocsist."
A kisdöntő: Ausztria—Uruguay 3—1.
A nagydöntő: NSZK—Magyarország 3—2 (2—2). Bern, Wankdorf stadion, 65 000 néző. Vezette: Ling (angol). NSZK: Turek—Posipal, Liebrich, Kohlmeyer—Ezkel, Mai—Rahn, Morlock, O. Walter, F. Walter, Schäfer. Magyarország: Grosics—Buzánszky, Lóránt, Lantos—Bozsik, Zakariás—Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. Gólszerzők: Puskás (7.), Czibor (9), Morlock (11.), Rahn (19. és 84.). Nem sokkal később Kocsis átadását Puskás értékesíti, de hiába, Lind játékvezető lest ítél. Az utolsó percben Czibor bombáját hárítja Turek kapus. Marad a 3—2 s az óriási csalódás. A mérkőzés részletes krónikáját még ma is írják. A tény viszont marad: a kor legjobb válogatottja 3—2 arányban elveszítette a világbajnokság döntőjét. Nagy meglepetés.
A svájci világbajnokság dobogósai: 1. NSZK, 2. Magyarország, 3. Ausztria. Gólkirálya Kocsis Sándor (Magyarország) 11 góllal.
Az első brazil arany
Az 1958-as svédországi világbajnokságra 53 ország nevezett, és 48 állt rajthoz, a hagyományokhoz hűen a selejtezőkben. A következő tizennégy csapat kvalifikálódott a döntőtornára a hivatalból már bejutott címvédő NSZK és a házigazda Svédország együttesei mellé: Anglia, Franciaország, Magyarország, Csehszlovákia, Ausztria, Szovjetunió, Jugoszlávia, Észak-Írország, Skócia, Wales, Brazília, Argentína, Paraguay, Mexikó. 1958. június 8-án négy csoportban elkezdődtek a küzdelmek a nyolc, továbbjutást biztosító helyért. Nekik sikerült: NSZK, Észak-Írország, Franciaország, Jugoszlávia, Svédország, Brazília, Szovjetunió és Wales, ez utóbbi éppen a magyar válogatottat ütötte el rájátszásban a továbbjutástól. Ezen a rájátszáson így állt fel a magyar csapat: Grosics—Mátrai, Sipos, Sárosi—Kozsik, Kotász— Budai II., Bencsics, Bundzsák, Tichy, Fenyvesi. A találkozót Tichy (33.), Allchurch (56.), Medwin (77.) góljaival a walesiek nyerték 2—1 arányban.
A negyeddöntőben csak a legjobbak maradtak állva: Svédország, Franciaország, az NSZK és Brazília. E négy csapat gólokban gazdag elődöntőt vívott: Svédország—NSZK 3—1, Brazília—Franciaország 5—2. Ez utóbbi találkozón Pelé mesterhármast szerzett, 2—1-ről 5—1-re módosítva az eredményt, a végeredményt (5—2) Piantoni állította be.
A kisdöntőben „angol keserűt szolgáltak fel" a franciák. Franciaország—NSZK 6—3. Gólszerzők: Fontaine 4, Kopa — tizenegyesből, Douis, illetve Cieslarczyk, Rahn, Schäfer.
A döntő:
Brazília—Svédország 5—2 (2—1). Vezette: Guigue (francia). Brazília: Gilmar—D. Santos, Bellini, N. Santos—Zito, Orlando—Garrincha, Didi, Vava, Pelé, Zagalo. Svédország: Svensson—Bergmark, Gustavsson, Axbom—Börjesson, Parling—Hamrin, Gren, Simonsson, Liedholm, Skoglund. Gólszerzők: Vava 2, Pelé 2, Zagalo, illetve Liedholm, Simonsson.
Az 5. percben Parling—Simonsson a labda útja, Simonsson Liedholmot szöktette, aki két remek csel után tizennégy méterről laposan a brazil kapu jobb alsó sarkába lőtt. 0—1. Sokáig nem örülhettek a svédek, mert a 9. percben Garrincha átjátszotta Axbomot, aztán élesen a kapu elé lőtte a labdát, s a berobbanó Vava egyenlített. Közel fél órát kellett várni az újabb gólra. De érkezett. A 33. percben Garrincha ismét becsapta Axbomot, aztán középre lőtt, ott pedig érkezett Vava, és 2—1. Szünet után fokozták az iramot a brazilok. Az 56. percben N. Santos szerelte Hamrint, aztán pontosan indította Pelét, aki átemelte a labdát Gustavsson fölött, majd meg sem várta, hogy a labda földet érjen, kapásból a jobb alsó sarokba bombázta. 3—1. A 67. percben Zagalo ívelt be szögletről, Gustavsson „visszapassszolt" Zagalo elé, aki mintegy hat méterről a kapuba bombázott. 4—1. Brazil támadások közepette szépített Simonsson. 4—2. A 90. percben Zagalo elviharzott a balszélen, az alapvonal közeléből kapu elé ívelt, és Pelé két méterről a léc alá fejelte a labdát, beállítva a végeredményt. 5—2. Mi tagadás, lenyűgöző játékkal szerezték meg első világbajnoki címüket a brazilok.
A végeredmény: 1. Brazília, 2. Svédország, 3. Franciaország. A világbajnokság gólkirálya a francia Fontaine 13 góllal.
A második brazil arany
Újra Dél-Amerikába költözik a helyszín, ezúttal Chilébe. Öt kontinensről — a hatodikon a pingvinek még nem kezdtek el focizni — ötvenhat ország nevezett, hogy aztán a selejtezők kemény csatáján át küzdjön meg a chilei repülőjegyért. A címvédő Brazília és a rendező Chile mellé az alábbi tizennégy csapat váltott helyet: Svájc, Bulgária, NSZK, Magyarország, Szovjetunió, Anglia, Olaszország, Csehszlovákia, Spanyolország, Jugoszlávia, Argentína, Uruguay, Kolumbia, Mexikó. Bárhonnan nézzük, Európa—Dél-Amerika összecsapásra lehetett és kellett számítani.
A párharc első felvonásában, a nyolcaddöntőben európai fölény alakult ki, hiszen a két dél-amerikaival (Brazília és Chile) szemben hat európai — Szovjetunió, Jugoszlávia, NSZK, Chehszlovákia, Anglia, Magyarország — bizonyította nagyobb tudását, jobb felkészültségét.
A negyeddöntő következett: Jugoszlávia—NSZK 1—0, Chile—Szovjetunió 2—1, Brazília—Anglia 3—1 és Csehszlovákia—Magyarország 1—0. Scherer 14. percben lőtt gólja után a 28. percben Tichy lövése a felső lécről a gólvonal mögé vágódott le, a partjelző középra is intett, de a középbíró, a szovjet Latyisev felülbírálta partjelzőjét. Ezt követően a csehszlovák kapus, Schroiff bravúrsorozata következett. A menthetetlent is hárította. Maradt az 1—0.
Az elődöntőben egymással találkoztak a kontinens-képviselők: Csehszlovákia—Jugoszlávia 3—1 és Brazília—Chile 4—2.
A bronzcsata: Chile—Jugoszlávia 1—0 (0—0). Santiago, 60 000 néző. Játékvezető: Cardeazabal (spanyol). Chile: Goday—Eyzaguirre, Rojas, Rodriguez—R. Sanchez, Cruz—Ramirez, Toro, Campos, Tobar, L. Sanchez. Jugoszlávia: Soskics—Durkovics, Markovics, Szvinyorevics—Radakovics, Popovics—Kovacsevics, Sekularac, Jerkovics, Galics, Skoblar. Gólszerzők: Markovics (89. — öngól). Már mindenki a hosszabbításra gondolt, amikor Rojas az utolsó lehetőség címén kapura lőtt, a félmagasan süvítő lövésbe Markovics beletette a lábát, a labda irányt változtatott, és a tehetetlen Soskics mellett a hálóba vágódott.
A döntő:
1962. június 17. Santiago, 6 000 néző. Játékvezető: Latyisev (szovjet). Brazília—Csehszlovákia 3—1 (1—1). Brazília: Gilmar—D. Santos, Mauro, N. Santos—Zito, Zozimo—Garrincha, Didi, Vava, Amarildo, Zagalo. Csehszlovákia: Schroiff—Tichy, Popluhar, Novák—Pluskal, Masopust—Pospichal, Scherer, Kadraba, Kvasnak, Jelinek. Gólszerzők: Masopust (14.), Amarildo (16.), Zito (69.), Vava (78.).
A sérült Pelét nélkülöző brazilok kezdtek jobban, s harcoltak ki mezőnyfölényt, de ennek ellenére a csehszlovákok szereztek vezetést. A 14. percben Pospichal Masopust hozta gólhelyzetbe, s ő nem hibázott. 0—1. Két perccel később Yagalo labdájával Amarildo kapura tört, tizennyolc méterre a kaputól beadást színlelt, Schroiff vette a lapot, kimozdult kapujából, Amarildo pedig ravaszul a kapu bal felső sarkába csavarta a labdát. 1—1. Továbbra is munkában maradt a derék Schroiff. A 69. percben Zito indította Amarildót, az összekötő átváltott a túloldalra, az érkező Zito elé, aki egyből a bal felső sarokba fejelte a labdát. 2—1. A 78. percben D. Santos vezette fel a labdát, majd kapura lőtt. A nagy ívben szálló labdát Schroiff kiejtette, Vava ott termett, és két méterről a hálóba helyezett. 3—1. Brazília megvédte bajnoki címét.
A dobogósok: 1. Brazília, 2. Csehszlovákia, 3. Chile.
A legeredményesebb játékosok: Albert (magyar), Ivanov (szovjet), L. Sanchez (chilei), Garrinche (brazil), Vava (barzil), Jerkovics (jugoszláv) 4—4 góllal.
(folytatjuk)
