Utcanévadásra készül Barót

2010. május 7., péntek, Közélet

Öt utca névadására vagy nevének részleges átváltoztatására készül a baróti tanács. A Szabó Péter tanácstag által előkészített határozattervezet már a legtöbb hivatalos jóváhagyáson átesett, így valószínűleg a májusi soros ülésen el is fogadják.

Az RMDSZ-es helyi képviselő szerint a most előterjesztett javaslat csak a legszükségesebb tennivalókat tartalmazza, ezért arra készül, hogy olyan tervezetet dolgozzon ki, melynek köszönhetően a helyi szinten semmitmondó nevű és bonyolult számozású Szabadság út és Szabadság tér néhány szakaszát Barót jeles személyiségeiről neveznék el.

A májusban terítékre kerülő határozattervezet szerint a temetőtől az állatorvosi rendelőig tartó, jelenleg névtelen utca Baróti Szabó Dávid (1739—1819) költő és nyelvújító, jezsuita, később világi pap és tanár nevét kapná. A bányairodától kifelé vezető út az 1775-ben épült Kisboldogasszony kápolna névadójáról, a Torma vendéglő mögül induló, végül a Kossuth Lajos utcába torkolló utcát Keserű Mózes (1801—1874) teológus, arbei címzetes püspök és apát-kanonok, gyulafehérvári csillagász kanonokról neveznék el. A Baróti Szabó Dávid Középiskolával szinte szemben levő utca nem tartozna már a Kossuth Lajos utcához, helyette a közeli dűlő után a Tanorok nevet venné fel, a gumigyárral szembeni, még beépítetlen területet a Zathureczky család egyik tagjáról, ifj. Zathureczky István (1819—1855) 1848-as szabadságharcos huszárkapitányáról kapja nevét.

Szabó Péter elmondása szerint az elnevezés, illetve részleges átnevezés valószínűleg nem kerül az érintett polgároknak pénzbe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-05-07: Közélet - Váry O. Péter:

Sepsiszentgyörgyi közvita nacionalista felhangokkal

Amint az várható volt, heves vita alakult ki az utcanév-változtatási határozat önkormányzat elé terjesztését kötelezően megelőző tegnapi közvitán.
2010-05-07: Közélet - :

Kertészeti kiállítás és vásár (Kézdivásárhely)

Tegnap délben nyílt és vasárnapig tekinthető meg a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás parkban a budapesti Assa Kft. által második alkalommal megszervezett nemzetközi kertészeti kiállítás és vásár.