Gazdag hétvége a tűzoltóknál

2010. május 10., hétfő, Közélet

Kisebbfajta ünnepre készültek a tűzoltók, tegnap Sepsiszentgyörgy központjában szándékoztak bemutatót tartani a Regionális Operatív Programnál megpályázott, az utóbbi időben kapott korszerű felszerelésekből, ám a napot éles bevetéssel kellett kezdeniük.

Korán reggel riasztást kaptak, egy Gödri Ferenc utcai tömbházlakásban ütött ki a tűz, égett a konyhában minden, s a lángok gyorsan terjedtek. Gyors közbelépésüknek köszönhetően sem a szomszédban, sem a kigyúlt lakás többi részében nem keletkezett kár, de a konyha használhatatlanná vált, tönkrement a gázkazán, a gőzelszívó, a tűzhely, a mikrosütő, a bútorzat, s a falak feketék a füsttől. A tűz valószínű oka a kályhán felejtett sütőedény — tudtuk meg a tűzoltók szóvivőjétől, miközben tegnap délelőtt a bemutatójukra készültek.

S míg kollégái vágták szét az egyik roncsautót, azt is elmondta, a pénteki vihar is munkát szerzett nekik, Sepsiszentgyörgyön az Ág utcában egy fenyőfa dőlt egy autóra, Kézdivásárhelyen, a Gyár utcában pedig egy óriásreklám tartóoszlopa feküdt rá az úttestre, ez nem okozott kárt. Az egyik udvartérben kigyúlt melléképület viszont leégett, itt a tüzet — valószínűleg — a szél által letépett villanyvezeték okozta, melynek szikrájától lángra kapott a széna. Ezek után már csak azért aggódtak a tűzoltók, bemutatójukat ne kelljen félbehagyniuk újabb riasztásért. Szerencséjük volt. A bámészkodók előtt egy roncsautót a Mikó sarkánál felgyújtottak, rögtön el is oltották, majd feldarabolták, szemléltetve s magyarázva a kíváncsiaknak, hogyan járnak el balesetkor. Locsoltak a park fenyői fölött, s bárkit beengedtek a tűzoltóautókba, aminek a gyerekek módfelett örvendtek is, különösképp, ha a kormányhoz ülhettek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1417
szavazógép
2010-05-10: Közélet - Fekete Réka:

Kettős elvárásnak megfelelni (Tízéves a moldvai magyar oktatás)

Felbecsülhetetlen az eredménye a tíz évvel ezelőtt indított oktatási programnak, de még az út elején vagyunk, és csak akkor lehetünk nyugodtak, ha minden moldvai csángómagyar gyermeknek, aki magyarul akar tanulni, meglesz erre a lehetősége — szögezte le Sógor Csaba EP-képviselő szombaton azon a találkozón, amelyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a moldvai magyar oktatási program tízéves évfordulója alkalmából szervezett a gyimesközéploki Borospatakán.
2010-05-10: Közélet - Váry O. Péter:

A lelket is hangolni kell

A lelket is hangolni kell, hogy szépen szóljon, akár a régóta fogason lógó gitárt — állítja Müller Péter, aki péntek este a sepsiszentgyörgyi nagy művelődési házban telt terem előtt tartott előadást az önismeretről.