Sport

2010. május 11., kedd, Sport

Ügyeskedő gyerekek

Szombaton harmadik alkalommal mérkőzött meg egymással a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek és a székelyudvarhelyi HC Küküllő U10-es gyerek jégkorongcsapata. A találkozónak — amit a két csapat egyórás közös edzése előzött meg — a brassói műjégpálya adott otthont.

A pálya kétharmadában lezajlott meccsen mintegy 38 fiatal hokis lépett jégre, s bár ebben a korosztályban még nem számolnak eredményt (most még a játékon, a részvételen és a szórakozáson a hangsúly), nagyon szorosra és kiélezettre sikeredett a gyerekek ,,összecsapása". A mérkőzés a Prima fagyigyár jóvoltából barátságos fagylaltozással ért véget, s ez volt az esemény csúcspontja. A megyeszékhelyi együttestől származó információk szerint a Királypingvinek előreláthatóan indulni fognak a 2010—2011-es országos U10-es jégkorongbajnokságban.

Szentgyörgyi arany

A sepsiszentgyörgyi ISK birkózója, Incze Kriszta (57 kg) országos bajnoki címmel tért haza a múlt hét végén Vasluiban megtartott ifjúsági III. nemzeti bajnokság fináléjáról. A háromnapos döntőn közel 400 versenyző vett részt, közülük tizenketten háromszékiek. Az aranyérem mellett a Kovászna megyei birkózók további két bronzérmet is begyűjtöttek Győrfi Norbert (73 kg) és Miruna Stânga (40 kg) révén. Utóbbi a megyeszékhelyi MSC sportolója. Ötödik lett a kézdialmási Székely Tamás (47 kg) és Kelemen Szabolcs (66 kg), illetve a Sepsi ISK-s Bianca Tăbăcelea (62 kg). Edző: Mátéfi Árpád, Hatos Péter, Kertész Dávid és Tamás Károly.

Papírforma-eredmények

Győztek a favoritok a megyei bowlingbajnokság 10. fordulójában. Az eredmények: Gazel Cófalva—Mikósokk 2617—2760, NőKezek—Sky 2003—2626, Rablók—GTS 2140—2548, Big Bang—Vital Kézdi 2832—2745, Trio Bodok—Amatőr Kakaskák 2950—2518, Teke-rgők—Prodspicom Co 2771—2839, Bogyó Dacia—Tequila 2558—2888. A rangsor: 1. Tequila 18 pont, 2. Trio Bodok (28939) 16 p., 3. Big Bang (28419) 16 p., 4. Prodspicom Co (27733) 16 p., 5. Mikósokk 14 p., 6. Teke-rgők (26944) 12 p., 7. Sky (26839) 12 p., 8. Vital Kézdi 10 p., 9. Gazel Cófalva (25293) 8 p., 10. Bogyó Dacia (24975) 8 p., 11. Amatőr Kakaskák 6 p., 12. GTS 4 p., 13. Rablók (23186) 0 p., 14. NőKezek (19306) 0 p. A legeredményesebb játékos: Szabó Zsolt (Trio Bodok) 7643 ledöntött fával. A 11. forduló mérkőzései: Trio Bodok—Vital Kézdi, Gazel Cófalva—Sky, Bogyó Dacia—Prodspicom Co, Teke-rgők—Big Bang, Amatőr Kakaskák—GTS, Rablók—NőKezek, Tequila—Mikósokk.

Kosárlabda

A hét végén a Bákói ISK adott otthont az U16-os lány országos kosárlabda-bajnokság középdöntőjének, amelyen a KSE, a sepsiszentgyörgyi Bball6 BC, a Szászrégeni ISK és a Bákói ISK vett részt. A KSE csapata két mérkőzést nyert Szászrégen (39—38) é a Bball6 ellen (73—42), a házigazdáktól pedig vereséget szenvedtek (26—61). Ez volt a csapat idei első veresége. A KSE csapata: Demeter, Koncz, Domokos, Lénárt, Gocsman, Jakab, Kászoni, Mátyás, Debreczi. Edző: Hartai Tamás. A csoportból az első három együttes jut tovább az elődöntőkre. A csoport állása: 1. KSE, 2. BBall6 BC, 3. Szászrégeni ISK, 4. Bákói ISK.

Román Kupa

A teremlabdarúgó Román Kupa egyik elődöntőjére került sor tegnap este a Szabó Kati Sportcsarnokban, amelyen a helyi SEPSI FC 3—3-as döntetlent játszott a Focşani-nal.

Összeállította: Tibodi Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-05-11: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Szívünk mély fájdalmával, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett, drága jó férj, édesapa, gyermek, testvér, nagybácsi, sógor, közeli és távoli rokon, jó barát és munkatárs,
BAKK VITÁLIS ANDRÁS
elektromérnök
életének 54., házasságának 32. évében hosszas, de türelemmel viselt betegség után 2010. május 9-én csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2010. május 11-én, kedden 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a református egyház szertartása szerint a kézdivásárhelyi római katolikus ravatalozóháztól a katolikus temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt 13 órától.
Emléke szívünkben örökre élni fog.
A gyászoló család
1863
2010-05-11: Magazin - Iochom István:

Tízezer éves magyar civilizáció

A Szent László Magyarságtudományi Akadémia által szervezett erdélyi körútja során nagy érdeklődés kísérte Michelangelo Naddeo olasz kutató előadásait. Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Vigadóban mintegy száz érdeklődő hallgatta végig a másfél órás vetített képes előadást. A rendezvény helyi szervezője a Pro Kézdi Egyesület és a Nők Egyesülete.