Nem csupán a nyugdíjak, a munkanélküli-segély, az állami alkalmazottak fizetésének csökkentése szerepel a kormánynak a Nemzetközi Valutaalapnál vállalt megszorító intézkedései között, hanem állami alkalmazottak elbocsátása, különféle jövedelmek ― többek közt a bankbetétek utáni, az élelmiszerjegyek ― megadózása, az előrehozott nyugdíjazás rendszerének befagyasztása, a tizenharmadik fizetés eltörlése, a kórházi ágyak számának csökkentése és kórházak bezárása, állami vállalatok magánosítása.
S ha mindez nem hozza meg a várt eredményt, vagy június 1-jéig a kormány nem tudja megvalósítani vállalásait, újabb megszorító intézkedéseket vezetnek be, beleértve az adók, illetékek emelését is. Mindezt a kormány szándéknyilatkozata tartalmazza, mely tegnap került nyilvánosságra.
Stagnáló gazdaság
Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján megerősítette, a valutaalap a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékát kitevő államháztartási hiányt hagyott jóvá Romániának, amit Bukarestnek várhatóan a gazdaság stagnálása vagy éppen visszaesése mellett kell teljesítenie. Korábban az IMF 1,3 százalékos, majd 0,8 százalékos gazdasági növekedést jósolt, de ezek a becslések túlságosan derűlátónak bizonyultak.
Az IMF, a Világbank és az Európai Bizottság képviselőit magában foglaló bizottság tegnap fejezte be Románia negyedévi felülvizsgálati látogatását, amelynek az eredményességétől függ, hogy Románia megkapja-e az IMF hitelegyezmény ötödik, 850 millió euró értékű részletét. Franks korábban úgy nyilatkozott, hogy Románia csak akkor kapja meg júliusban az újabb részletet, ha addig a kormány valóban átülteti a gyakorlatba a kiadáscsökkentő intézkedéseket. Románia tavaly márciusban kötött az IMF szervezésében többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást, amelynek értéke eléri a 20 milliárd eurót.
Negyedmilliós elbocsátás
Középtávon 250 000-rel kellene csökkenteni az állami alkalmazottak számát, körülbelül annyival, amennyivel a 2006―2008 időszakban bővült ― jelentette ki Jeffrey Franks. Az állami alkalmazottak jövő évi fizetésalapja legfennebb 39 milliárd lej lesz a kormány vállalása szerint, egyes források még idénre 140 000-es, mások hetvenezres elbocsátásról beszélnek. A növekvő munkanélküliség viszont nem fog gondot jelenteni, mert így is az európai uniós átlag alatt marad, mondta Franks, aki korábban úgy nyilatkozott, az állástalanok száma az év végéig elérheti az egymilliót.
Adózott jövedelmek
Az állami bevételek növelése érdekében az adózási alap kiterjesztését vállalta a kormány olyképp, hogy az élelmiszerjegyek is adózhatóak legyenek, ugyanakkor az egyéb jövedelmek, így a bankbetétek kamatja is. Bevezetik a gyógyszerforgalmazók megadóztatását üzleti forgalmuk szerint, illetve eltörlik a programozók adómentességét. Csökkentik az állami támogatások mértékét, köztük a fűtéstámogatásét. Másrészt Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter a kormányt támogató parlamenti frakciókkal folytatott tegnapi találkozó után elmondta: fontolgatják, hogy szolidaritási adót vessenek ki egy bizonyos jövedelem fölött azon vállalatok alkalmazottjaira, ahol az állam többségi részvényes.
Nyugdíj, egészségügy
A kormány befagyasztja a korhatár előtti nyugdíjazást június elsejétől a nyugdíjtörvény érvénybe lépéséig, a betegnyugdíjazást csak akkor ítélik meg, ha azt előzetesen jóváhagyták a munkaügyi minisztérium egészségügyi felmérő bizottságai. A megállapodás szerint 15 százalékkal csökkennek a szociális juttatások, de azok a szociális programok, amelyek nem a társadalom perifériájára szorult csoportokat célozzák meg, nagyobb arányban járulnak hozzá a csökkenéshez.
Cseke Attila egészségügyi miniszter tegnap bejelentette: a kórházakat adósság nélkül adják át az önkormányzatoknak július 1-jéig, az átadás előtt azokat törleszti az Egészségügyi Minisztérium, és addig felszámolnak 9300 ágyat az egészségügyi intézményekben. Az Egészségügyi Minisztérium által február elején létrehozott három bizottság felmérése szerint a kórházi ágyak 7,5 százalékát felszámolják, hogy a kórházak szerkezete megfeleljen a helyi igényeknek. A tárca vezetősége szerint ez az intézkedés nem befolyásolja majd az egészségügyi ellátást, mivel főként olyan osztályokon számolnak fel ágyakat, amelyek a járóbeteg-rendelőkben is biztosítható ellátást nyújtanak, mint a szemészet, bőr-, belgyógyászat.
Eladó vállalatok
A kormány vállalásai az állami tulajdonú vállalatokra is kiterjednek, így a Termoelectrica magánosításának beindítását vagy felszámolását tervezik, valamint a vasúti teherszállító cég többségi részvényeinek áruba bocsátását. A vasúti teherszállításnál a kormány már jóváhagyott egy leépítési tervet, az elbocsátandó 10 300 alkalmazottból március elején már négyezer munkaszerződését felbontották.
Ellenkező ellenzék
Arra a kérdésre, hogyan kommentálja a Nemzetközi Valutaalap kérését, miszerint a közszférában 250 000 állást kell megszüntetni, amelyeket a liberális kormányzás idején, 2006 és 2008 között teremtettek, Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke azt válaszolta: ,,Nagyon világosan láttam az IMF és az Európai Bizottság (EB) képviselőinek kijelentéseiből, hogy felzárkóztak a Băsescu-rezsim propagandájához. Azt hiszem, maguknak is ártanak az intézmények ezzel, annyi biztos, nekünk, romániai lakosoknak ártanak azzal, hogy legitimálni próbálnak egy olyan rendszert, amelyről tudjuk, mennyire inkompetens és korrupt."
Antonescu ugyanakkor kijelentette, a liberálisok nem támogatják a parlamentben a Traian Băsescu által javasolt intézkedéseket, hozzáfűzte, ha az államfő úgy véli, nem folytatható Romániában a bürokrácia, a korrupció és a klientúra támogatása, akkor távozzék Emil Bockal együtt.
Sztrájkhullám a láthatáron
Minden szakszervezeti szövetség részt vesz május 19-én a Victoria téren egy nagyszabású tiltakozó felvonuláson, amelyre 40 000 személyt várnak, fontolgatják, hogy május végén minden állami ágazatban általános sztrájkot robbantanak ki. Marius Petcu, a Frăţia Szakszervezeti Szövetség elnöke kijelentette: ha a Traian Băsescu által bejelentett módon alkalmazzák az intézkedéseket, az igazságszolgáltatáshoz fordulnak. Bogdan Hossu, az Alfa Kartell vezetője elmondta: a szakszervezetek a május 19-i felvonulás után döntenek arról, hogy általános sztrájkba lépnek, vagy a ,,görögországihoz hasonló utcai megmozdulásokat" szerveznek, vagyis mindennap utcára vonulnak, és lezárják a Victoria teret.
A tanügyi szakszervezetek mától két héten át sztrájkőrséget tartanak a parlament előtt. A szakszervezetek közös akciói között szerepel a kormány és az elnöki hivatal előtti sztrájkőrség, holnaptól május 19-ig, jövő szerdán, május 19-én nagygyűlést terveznek, május 25-től pedig általános sztrájkot.