Szerbia déli részén tömegsírra bukkantak, amely mintegy 250 ember földi maradványát rejtheti, feltehetőleg olyan koszovói albánokét, akiket az 1998—99-es dél-szerbiai konfliktus idején gyilkoltak meg — közölte tegnap Vladimir Vukcevic, a háborús bűntettek ügyében eljáró szerb ügyész.
aAz emberi maradványokat az általa vezetett ügyészség, valamint az EULEX, az Európai Unió koszovói rendőri és igazságügyi missziója találta meg. A tömegsírt a dél-szerbiai Raska települést a koszovói Leposaviccsal összekötő úttól jobbra fedezték fel, Rudnica község közelében. A feltárás hamarosan megkezdődik. Bruno Vekaric, a különleges felhatalmazással rendelkező ügyész helyettese szerint Szerbia ismét tanúbizonyságot tesz arról, hogy nem akarja letagadni múltjának sötét fejezeteit, kész felelősségre vonni mindazokat, akik ezeket a bűnöket elkövették.
Slobodan Milosevic egykori jugoszláv elnök idejében a rendőri erők a Koszovóban meggyilkolt emberek holttestét Szerbia különböző részeibe szállították és temették el. Az akkori rendszer így akarta eltitkolni azokat a bűncselekményeket, amelyeket a függetlenségre törekvő koszovói albánok elleni fellépés során, 1998 és 1999 között elkövetett. Közel kétezer koszovói lakost azóta is eltűntként tartanak nyilván.
Ez a hatodik ilyen, koszovói albán holttesteket rejtő sír, amelyet feltárnak. Valószínűleg a most talált tömegsír rejti a legtöbb holttestet a 2001-ben feltárt batajnicai után.