Középkori harci bemutató HOFFMANN EDIT ARCHÍV FELVÉTELE
A tavalyi és azelőtti Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napok sikerén felbuzdulva, az olaszteleki Daniel-kastély Egyesület és a Messzelátó Egyesület társszervezésében harmadik alkalommal megrendezendő ünnep és majális átlépi Vargyas határát, a háromnapos rendezvény eseményei Olasztelekre és Barótra is átnyúlnak.
Középkori hangulatot ölt május 15-én, szombaton a vargyasi Daniel-kastély és parkja, s másnap az olaszteleki Daniel-udvarház és környéke. Ismét itt lesz a kisújszállási Szabad Lovagok Rendje, mely középkori fegyver-, viselet- és harcijelenet-bemutatót tart mindkét helyszínen. Megjön figuráival a tahitótfalusi Homoki Gyula is, akinek tavaly a nagy sikerű ólomkatona-kiállítását csodálhattuk meg, s most is lehet majd ólomkatonát festeni és stratégiai játékokkal szórakozni, de még tűzzománckészítésben is részt venni. Lesznek családi programok, a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány vezetésével kézműves-foglakozásokat tartanak, a Bodvaj Egyesület ügyességi játékokat vezényel. Fellép a Budapesti Utcaszínház. Kovács Béla bodosi szíjgyártó és Bene János olaszteleki kovács mesterségbemutatót tart. A vargyasi Daniel család évszázadai Olaszteleken című tárlat a kúriában egész vasárnap látogatható. Régizene-hangversenyek is fokozzák a hangulatot. Pénteken Descriptio Transilvaniae címmel Erdővidék Múzeumában Tamás Sándor térképgyűjteményéből nyílik kiállítás, majd a baróti római katolikus templomban a középkort idéző latin nyelvű mise után fellép a helybeli Kájoni Consort régizene-együttes. Demeter László főszervező, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, Erdővidék Múzeumának vezetője az eddigieknél is nagyobb részvételre számít.