Rendeződhet a katonanevelde ügye

2010. május 14., péntek, Közélet

A tegnap délután megtartott kézdivásárhelyi tanácsülésen a városatyák Rácz Károly polgármester javaslatára visszavonták az előző hónapban az egykori katonanevelde ingyenes bérbeadásával kapcsolatos határozatot.

Az ülést megelőzően a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal illetékesei egyeztettek a prefektúra jogászaival, így született meg a módosított tanácshatározat, de az nem került terítékre. A módosítás szerint az egykori katonanevelde épületét nem negyvenkilenc, hanem hosszabbítási lehetőséggel csak húsz évre adnák ingyenes használatba a Babeş—Bolyai Tudományegyetemnek, az oktatás nyelvét pedig nem határozták meg. A szerződéstervezetben az is szerepel: a tanintézmény kötelezi magát, hogy az aláírásától számított két éven belül az épület teljes felújítására megszerzi a szükséges pénzalapot, ellenkező esetben újratárgyalják a dokumentumot. A módosított határozatról a következő tanácsülésen döntenek a kézdivásárhelyi önkormányzati képviselők. (Iochom)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-05-14: Közélet - :

Szlovák fenyegetőzések (Kettős állampolgárság)

Gyakorlatilag az egész szlovákiai politikai elit elutasította tegnap a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő tervezett magyarországi törvénymódosítást. Kemény válaszlépéseket helyeztek kilátásba, köztük a szlovák állampolgárság megvonását is.
2010-05-14: Közélet - :

Ajándék Belgiumból

Különleges ajándék érkezett Belgiumból Vargyasra: tíz darab ginko biloba csemete. A történet hátterében az áll, hogy a köpecbányai születésű, de a vargyasi bányánál hosszú időn keresztül dolgozó Kovács István az internetnek köszönhetően tudomást szerzett a Selyemkertben kialakított parkról, ezért úgy döntött, lehetőségeihez mérten hozzájárul annak szépítéséhez.