A csíkszeredai Csillag motel rezidenciájú, Hargita és Kovászna megyei súlypontú kirándulás miatt transzban vagyok napok óta; jönnek a Veszprém megyei nyugdíjas turisták immáron sokadszor városomba, Sepsiszentgyörgyre is. Közülük némelyik járt már itt, de van, aki először jön Székelyföldre. A Kovács házaspár és a Balaton Busz Rt. régi ismerősként szervezi a rendszerváltás óta hargitai, háromszéki útjait a magyar—székelymagyar kapcsolat, barátság nem hivatalos nagyköveteként. Kíváncsiak mesés tájainkra, ránk, itt élő, még el nem románosodott magyarokra, az egységes magyar hon délkeleti kies dombjaira, hegyeire, jellemünkre, szokásainkra... Csak ne lenne ez a találkozás előtti izgalom! Csak ne lenne ez a találkozás előtti önvád, önmarcangolás a feltúrt, építőteleppé alakult városközpontért, szép nevű parkunkért! Csak lenne már rendben a Vitéz Mihály körüli lépcsőomladék, és pompázna elképzelt szépségében, újjászületésében az egykori, történelmet lehelő siralomház, a Lábas Ház, amelynek megmentésébe annyi pénzt és erőt fektettünk bele az utóbbi években!

És izgulok, szorongok, hogy bár az esedékes találkozásunk idején vendégeim ne látnának bekerített játszótereinken legelésző cigánylovakat s falkába verődő kóbor kutyákat úgy szeptember 22—26. tájékán! A baráti találkozás lázában égve döntöttem. Nem hívom fel szemerjai otthonomba, nem kell kikerülnünk a jobb sorsra érdemes Kisstadion lehangoló látványát. Inkább elébük megyek a központba. Elkísérem a múzeumba, a képtárba, a vártemplomba, csak hogy a megyeszékhely szebb, mutatósabb orcája emlékének benyomásával mennének tovább, Hargita megyébe Veszprém megyei barátaink.