A katyvaszpolitika visszaüt

2010. május 18., kedd, Máról holnapra
Farcádi Botond

Szívhatja a fogát Traian Băsescu államfő és a Boc-kormány többi tagja: a gazdasági és szociális tanács tegnapi ülésén a szakszervezetek és a munkaadók sem támogatták a kabinet által korábban beharangozott drasztikus megszorító intézkedéseket.

Igaz, a nyugdíjasok, az állami alkalmazottak, a szakszervezetek, sőt, a magánszféra képviselői sem dőlhetnek hátra, a három fél ugyanis abban — és csak abban — egyetértett, rendkívül nehéz az ország gazdasági helyzete, áldozatok nélkül aligha úszhatja meg bármely társadalmi kategória.

A testület tegnapi ülésén tulajdonképpen egyáltalán nem közeledtek az álláspontok, mindenki kitartott saját elképzelése mellett, a kormány által bemutatott csomagot csak ők szavazták meg, a szakszervezetek elutasításra vonatkozó javaslatát sem támogatták a munkaadók és a hatalmon lévők sem, így aztán a magánszférát képviselő, adóemeléstől tartó vállalkozók is magukra maradtak javaslatukkal, miszerint rá kellene bólintani a megszorításcsomagra, de módosítani kellene rajta, és nem ártana valamiféle gazdaságélénkítő stratégia sem. Ezért jövő hétre maradt a döntés, addig a kabinet elvileg új tervezetet dolgozhat ki, gyakorlatilag azonban vajmi kevés az esély lényeges változásra, mint azt tegnap a kormányoldal több képviselője jelezte.

A gazdasági és szociális tanács tegnapi ülése azonban olyan szempontból mégiscsak tanulságos, hogy rávilágít: pontosan az hiányzik a jelenlegi román társadalomból, ami a nehéz idők átvészeléséhez szükséges lenne: a szolidaritás, az együtt gondolkodás. Csakhogy eme együtt cselekvésre való képtelenség sem csupán a gazdasági válság következménye, az önös érdekek követésében ugyanis mindig a hatalom járt elöl a rossz példával. Ráadásul a megszorító intézkedések bejelentése után csak fokozta a társadalmi osztályok egymás ellen hergelését az a kérdésfelvetés, miszerint vagy adókat növelünk, vagy nyugdíjakat, béreket, munkanélküli-segélyt, gyermeknevelési járandóságot csökkentünk, és ez érthető módon megosztotta a társadalmat.

Úgy is fogalmazhatnánk, a vagy-vagy politika ütött vissza tegnap, amikor a kabinetnek nem sikerült jóváhagyatnia javaslatcsomagját, egyszersmind világossá téve: kétélű fegyver a különféle csoportok egymás ellen való felbujtása. Könnyen megeshet ugyanis, hogy a jelenleg még hiányzó szolidaritás éppen a kormány ellen ölt majd egyre határozottabban testet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-05-18: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mikóújfalusi
id. NYÁGULY ANDRÁS
(Endre)
életének 84. évében rövid szenvedés után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2010. május 19-én 13 órakor lesz a ravatalozóháztól.
A gyászoló család
5711
2010-05-18: Közélet - Bokor Gábor:

Vissza kell szerezni a kürtős becsületét!

Ez volt a kicsengése annak az összejövetelnek, melyen Kovászna és Hargita megyei kürtőskalács-készítők a terméknévvédelem megszerzésének lehetősé­géről tárgyaltak.