Szoboszlay-ügy’56-os elítélteket rehabilitáltak

2010. május 18., kedd, Közélet

Ötvenhét erdélyi elítélt, az 1956-os magyarországi forradalom utáni megmozdulások résztvevőinek büntetését érvénytelenítette a Kolozs megyei ítélőtábla — jelentette be tegnap Kincses Előd ügyvéd, a Maros megyei RMDSZ volt elnöke, aki szerint ,,végre az igazságszolgáltatás teljesítette kötelességét".

Kö­zölte: 1958-ban a III. számú Észak Kolozs Régió katonai törvényszéke 57 személyt ítélt el, amiért részt vett az 1956-os eseményekben; a döntést a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bíró­sága is megerősítette. Ekkor ítélték halálra és végezték ki Szoboszlay Aladárt és társait. A perújrafelvételt 2009 márciusában a Kolozs megyei ítélőtábla elutasította, ám a Legfelső Ítélő- és Semmítőszék elfogadta; visszaküldték az iratcsomót újratárgyalásra alapfokra Kolozsvárra, és most ez a bíróság hozott kedvező ítéletet. ,,Sikerült érvényt szereznünk Szoboszlay Aladár testvére kérésének, és semmisnek nyilvánították az 1958-as ítéletet, felmentették az összes vádlottat. Visszanyerte katonai rangját Constantin Drăgăniţă, a híres kézilabdás, Cezar Drăgăniţă édesapja. Édesanyját és édesapját egyaránt elítélték ebben az ügyben. A büntető törvénykönyv 211. cikkelye alapján fegyveres felkelést bűntette miatt ítéltek el mindenkit" — nyilatkozta Kincses, aki leszögezte, ilyesmiről szó sem volt. Az ügyvéd elmondta: védőbeszédében arra hivatkozott, hogy a Tismăneanu-jelentés is embertelennek nevezte a kommunista rezsimet, és kimondta, a katonai törvényszék abban az időben a politikum kiszolgálója volt. ,,Nem az igazság kiderítése volt a céljuk, hanem az ellenállók eltiprása, a másképp gondolkodók fizikai megsemmisítése" — fejtette ki. Kincses tudomása szerint az 57 elítélt közül ma alig hárman vannak életben: Ferenc Ervin barát Gyergyó­szárhegyen, Orbán Péter és testvére, Etelka Csíkszeredában. Az 1956-os magyarországi forradalom után Erdélyben többen szolidarizáltak a budapesti eseményekkel, ezért sokakat letartóztattak és elítéltek. Csíkszeredában tízen meghaltak, 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatal börtönbe került. Kolozsváron a katonai törvényszék 57 személyt ítélt el 1958. május 30-án, július 24-én ezt a döntést megerősítette a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága is. Tíz vádlottat, Szoboszlay Aladárt, Alexandru Fântânarut, Ábrahám Árpádot, Huszár Józsefet, Kónya Istvánt, Lukács Istvánt, Orbán Istvánt, Orbán Károlyt, Tamás Dezsőt és Tamás Imrét halálra ítélték és kivégezték 1958. szeptember elsején. A többi vádlottat ötévi börtönbüntetésre, illetve életfogytiglani kényszermunkára ítélték.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1401
szavazógép
2010-05-18: Közélet - :

Tüntettek az anyák is

A kellemetlen időjárás ellenére több száz szülő gyűlt össze tegnap délben Bukarestben a munkaügyi minisztérium székháza előtt, pelenkákat és táblákat emelgetve tiltakoztak a gyermeknevelési támogatás 25 százalékos csökkentése ellen.
2010-05-18: Belföld - :

Hírsaláta

SZÁMÍT-E, HOGY ALKOTMÁNYELLENES? Az állami ágazatban a fizetések egységes, 25 százalékos csökkentése alkotmányellenes intézkedés, mivel a kollektív munkaszerződések törvényébe ütközik. Hasonlóan törvényellenes a nyugdíjak — azaz a már elnyert jogok — csökkentése is — vélik szakszervezeti vezetők, ellenzéki politikusok. (Ziare.com)