Röviden

2010. május 18., kedd, Világfigyelő

Kisebb országgyűlést

Megtartaná a vegyes választási rendszert a Fidesz—KDNP, de megszüntetné a területi listákat, helyettük a pártok országos listáira szavazhatnának a választópolgárok. A kormánypártok több mint egy évet szánnak az új, kisebb parlament eléréséhez szükséges új választójogi rendszer előkészítésére. A Fidesz—KDNP saját, a kisebb parlamentre vonatkozó törvényjavaslata szerint összesen 198 tagú lenne az Országgyűlés, ehhez adódna még hozzá a 13 kisebbségi mandátum. A kormánypártok által indítványozott választójogi szabályok szerint 90 képviselőt választanának egyéni kerületben, 78-at országos listán, 30 mandátumot pedig a töredékszavazatok alapján kompenzációs alapon osztatnának ki.

Malina Hedvig nem hazudott

Malina Hedvig nem hazudott, amikor 2006-ban azt mondta, hogy Nyitrán megtámadták — állítja Jozef Hasto szlovák pszichiáter abban a tegnap nyilvánosságra került nyílt levélben, amelyet Robert Kalinák belügyminiszternek küldött. A szakértő, aki korábban hosszú ideig kezelte Malina Hedviget, levelével a belügyminiszternek egy, a Sme napilapban május elején közölt nyilatkozatára reagált. Kalinák abban ismételten azt állította: Malina Hedvig kitalálta az egész történetet, s az ügy le van zárva. Azt állította, minden korábbi kijelentése megállja a helyét ma is. Megjegyezte: ő nem vádolt bűncselekménnyel senkit, csupán azt állította, hogy a lány kitalálta az egészet. Hozzátette: a főügyészség indított Hedvig ellen eljárást hazugság vádjával.

Pusztító vizek

Kárpátalján a vasárnap lehullott nagy mennyiségű csapadék nyomán 115 portát öntött el a víz Ungváron, az Ungvári, a Perecsenyi és az Ilosvai járásban, több mezőgazdasági terület került víz alá. Emberéletet követelt a csehországi árvíz a hét végén. Az észak-morvaországi Trinecben vasárnap megfulladt egy 69 éves asszony, miután beleesett a megáradt patakba. A víz pincéket és házakat öntött el, s eddig mintegy 250 embert kellett kilakoltatni. Kelet- és Közép-Szlovákiában számos patak kilépett a medréből, s elárasztotta a mezőgazdasági területeket, pincéket, házakat, utakat. Két áldozata van eddig a dél-lengyelországi árvizeknek: egy 60 éves nő és egy 45 éves férfi. A többnapos esőzések után a Visztula és az Odera vízgyűjtő területéhez tartozó folyók környékén mintegy száz helyen kellett riadókészültséget elrendelni. Különösen a Krakkó központú kis-lengyelországi és a Katowice székhelyű sziléziai vajdaságban súlyos a helyzet. Mintegy 500 embernek kellett elhagynia a házát, és további 1500 vár arra, hogy biztonságba helyezzék.

India szomszédait inti

Indiában sikeres kísérletet hajtottak végre atomtöltet célba juttatására alkalmas ballisztikus rakétával. A kétlépcsős Agni—II típusú rakéta 21 méter hosszú, 17 tonna súlyú. Kétezer kilométeres távolságba képes eljuttatni egytonnás fejrészét, amelyben a robbanótöltet található. Az igazoltan nukleáris fegyverekkel rendelkező dél-ázsiai ország 1974-ben először, majd 1998-ban két alkalommal ismét föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Az indiai rakétaprogram a két másik térségbeli atomhatalom, Kína és Pakisztán elrettentését célzó stratégia része.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2010-05-18: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

Az elmúlt napok viharai, az orkánerejű szelek, a már-már trópusi esőzések, a megáradt folyók Magyarország több pontján is katasztrófahelyzetet teremtettek.
2010-05-19: Mi, hol, mikor? - :

MI, hol, mikor?

Zene
* A Magyar Állami Népi Együttes zenekara Erkel Ferenc és kora című produkció­ját ma 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadóban mutatja be. Zenekarvezető prímás Pál István Szalonna és Radics Ferenc, énekel: Herczku Ágnes.